Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 23., hétfő: Közélet Civilek kiáltása![]() Mintegy harmincan vettek részt szombat délután három órakor azon az országos tiltakozásokkal szolidarizáló, engedélyezett sepsiszentgyörgyi tüntetésen, amelyet a Facebook közösségi portálon kezdeményezett két sepsiszentgyörgyi fiatalember, Décsei István és Pozsony János Csaba. Jóléti államot!, Felelős kormányt!, Civil hang! – ilyen feliratokkal ellátott táblákat emeltek a magasba a prefektúra előtt gyülekező fiatalok, akikhez csatlakozott néhány román liberális ifjú, de idősebbek is beálltak a tömegbe. Skandálások nem voltak, furulyaszóval, síppal, füttyel tiltakoztak a csípős, hideg szélben a tüntetők. Az egyik résztvevő, Csernátoni Loránd, a Lármafa Egyesület képviselője felirat nélküli fehér táblát emelt a magasba. Mint a Háromszéknek elmondta, jól tudják, ha ez a kormány menne is, jönne egy másik, amelyik ugyanolyan, ezért ő elsősorban a társadalmat mindinkább uraló erkölcsi válság ellen tiltakozik. Szerinte fontos lenne, hogy a civilek hangja végre erősebb legyen, mint a politikusoké – ehhez pedig mentalitásváltásra van szükség, s úgy érzékelik, most mintha megmozdulna valami. Décsei István, a megmozdulás egyik kezdeményezője lapunk kérdésére hangsúlyozta: a civil társadalom érdekeit képviselik, megmutatják, hogy lehet tiltakozást szervezni valamely párt beavatkozása nélkül is. Nem tetszik, ami most van, s minthogy mindenkinek jogában elpanaszolni problémáit, hát ezért kezdeményezték az akciót Facebookon, engedélyt is szerezve a városházától. "Mit tegyünk? Üljünk otthon, és nézzük a tévét? Mi is részei vagyunk a társadalomnak" – fejtette ki a szolidaritási tüntetés okait. Ez volt az első ilyen jellegű próbálkozásuk, mint fogalmazott, reményeiken felüli a részvétel, hiszen arra számítottak, hogy csak négyen lesznek. A Felelős kormányt! feliratú tábla kapcsán elmondta: az inkább felszólítás, szeretnék, ha a nép által megválasztott politikusok valóban választóik szavát vinnék tovább, jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a civil nép csak akkor fontos a politikum számára, amikor választások következnek, utána megszakad mindenféle kapcsolat. A békés megmozdulás – mely az előző napokhoz képest jóval diszkrétebb csendőri jelenlét mellett zajlott – délután négy órakor véget ért, semmiféle rendbontás nem történt. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1134Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 23., hétfő 00:57
gyurka 77 hozzászólás Még jó, hogy itt es nem vandalizáltak, a rendes emberek, persze a kommandosok figyelték öket az ablakokból.
Egy kis krapek arra járva, miközben a kis csapat a drágalátos Basescu bácsinak kiabál, azt kérdi: Melyik az a Basescu, nem hall?:)) 2012. január 23., hétfő 08:27
Mirke 2733 hozzászólás Na vitrikő , ezeknek mért nem ajánlod a pártszékházatokat . Inkább a "Tein"-be vitted őket ?
2012. január 23., hétfő 09:44
dinibacsi 4945 hozzászólás most mi van!?Megpróbálták,egy gsyengébb kézilabda csapatra valot összeszedtek!Mondjuk,tudok egy kocsmát,ahol ha bejelentem,hogy van 3 l pálinkám,amit a prefektura elött kell meginni,többen megjelennek,de hát Istenem!
2012. január 23., hétfő 09:53
PityiPal 1632 hozzászólás Igazuk van, de abban is, hogy nincs alternatíva!Egyik gazember váltaná a másikat...Ember legyen a talpán, aki ebből a patthelyzetből megtalálja a kivezető utat!
2012. január 23., hétfő 10:44
gyurka 77 hozzászólás Dinibácsi, mindenki nem alkoholista, és hát, ebböl látszik, hogy mennyire összetartó az itteni nép, s ha a fiatalságot sem érdekli a jövöje, akkor bajok vannak, s még lesznek.
2012. január 23., hétfő 11:14
BartSimpson 717 hozzászólás Még nem olyan nagy az elkeseredés mértéke. Alternatíva nincs, annyira még nem éhezünk, hogy a meleg szobát és a tévét otthagyjuk. "Véletlenül" arra vetődtem, de bevallom, nem csatlakoztam. Láttam hozzám hasolnó pofákat, akik a szélén álltak pár percet, majd hazamentek. Mikor már nem fogjuk bírni ezt a sz@rt, akkor majd kimegyünk az egész.
2012. január 23., hétfő 11:20
eli 95 hozzászólás gyurka jó a humorod a krapekkel . Dinibacsinak ötletes a megjegyzése ,szerintem nem a megjelentekre gondolt,hogy alkoholisták, hanem a "ténykedésével " egy ekkora tömeget össze tudna szedni.
2012. január 23., hétfő 11:47
gyurka 77 hozzászólás Na jól van, igyunk há, hol a pájinka?
Várunk szeretettel Dinibácsi, jah és hány fokos?:)) 2012. január 23., hétfő 11:56
Kheops 814 hozzászólás Nincs Facebook-om es nem es lesz,amig a tulaj az, aki!,,Ream ne szamitsanak!''
2012. január 23., hétfő 12:05
dinibacsi 4945 hozzászólás Gyurka,januárban pálinka nincs ,sajnos,sok volt az ünnep,és kevés a nyugdij!Csak azt akartam érzékeltetni,hogy egyetértek,söt,szeretem ha a fiatalok csinálnak valamit,de több szervezésre van szükség ahoz,hogy sikeres legyen a megmozdulás!Amugy sok sikert,de kerülni kell a nevetségessé vállást!Nem azt mondom ,hogy azok voltak,minden tiszteletem az övék,hogy arcukot adták a megmozduláshoz!
2012. január 23., hétfő 12:48
gyurka 77 hozzászólás Értem, akkor majd legközelebb, köszönjük, és azoknak is akik a tv nél élőadásban szurkolnak.
Sajnos egyre rosszabb, és rongyosabb az életszinvonal, de rerméljük továbbra is valahogy megleszünk. Kheops: szóval Zuckerbergel haragba vagytok, mert nem igazolt vissza, vagy nem jelölt be? lehet elböcsült. 2012. január 23., hétfő 12:53
dinibacsi 4945 hozzászólás Kicsit több propaganda,és reklám,és többen lesztek,leszünk,mert ha tudtam volna róla,oda mentem volna én is!
2012. január 23., hétfő 13:08
gyurka 77 hozzászólás Persze, hát én is csak odalátogattam, hogy még is na tartsunk össze, mint jóemberek.
Talán ha következökor a taktikádat alkalmazzák, vagyis a pájinkást akkor még kommolunk a "Civilek leitatása" nevü cikkben is:)) Nincsmit mondani aki otthon ül a jó melegben, üljön mig van butéliája, én is most viszem adóm el a frigot. 2012. január 23., hétfő 13:22
cirmicica 34 hozzászólás dinibacsinak igaza van,ahpl palinkat osztogatnak,ott tobb ember megjelenik mint a mostani tuntetesen,es az is igaz,hogy ha mar egyaltalan nem lesz amibol szamlat fizetni es elelemre sem,akkor az utcara vonul a jonep,most meg, macsi-macsi......
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
