Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 23., hétfő: Közélet Kézdiszékiek a magyar kormány mellettA kézdivásárhelyi Magyar Polgári Párt szombaton 17 órától a Vigadó előtt tartotta gyertyás szimpátiatüntetésén mintegy százötvenen vettek részt. Kézdivásárhelyiek és a környékbeli települések MPP-tagjai, -szimpatizánsai, a római katolikus egyház lelkészei, a Vitézi Rend tagjai, idősek és fiatalok gyűltek össze tiltakozni az Orbán-kormányt ért támadások ellen. A békés tüntetést, mely rendbontás nélkül zajlott le, két tucat csendőr figyelte. Nem voltak feliratos pannók, csak a magyar és a székely zászlót, valamint a bélafalvi hagyományőrzők Borúra derű feliratú harci lobogóját és a Vitézi Rend zászlóját lengette a Nemere. A rendezvény a magyar himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással kezdődött, ezt követően Melzer Medea, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi kihelyezett tagozatának harmadéves hallgatója Wass Albert Ébredj, magyar! című versét olvasta fel, majd Rácz Károly polgármester, az MPP országos alelnöke szólt az egybegyűltekhez, köszönetet mondva mindazoknak, akik a hideg idő ellenére megjelentek a Gábor Áron téren. Az MPP közös üzenetét Lukács László, az MPP kézdivásárhelyi elnöke olvasta fel és üzente a Hősök terére: "El a kezekkel Magyarországról! El a kezekkel Székelyföldről! El a kezekkel a magyarokról! A haza nem eladó! Áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" A tüntetés végén Deme Róbert színművész az új magyar alkotmány preambulumát, a "nemzeti hitvallást" tolmácsolta. Az alig negyedórás tüntetés a székely himnusz eléneklésével ért véget. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1072Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 23., hétfő 07:14
doboa61 1854 hozzászólás Szép volt fiúk, lányok!
Hajrá székelyek, hajrá Kézdivásárhely! 2012. január 23., hétfő 07:49
vitriol 432 hozzászólás Erre a negyed órára valami meleg helyen is összegyűlhettek volna a párttagok, mondjuk a székházukban. Elfértek volna!!!
2012. január 23., hétfő 08:10
csabakezdi 6 hozzászólás Itt nem parttagok gyultek ossze hanem SZEKELYMAGYAROK !!!! Nem kell vitriol azt iddmeg te !!!
2012. január 23., hétfő 08:14
Mirke 2733 hozzászólás Én viszont ajánlok neked " budikőoldó" melegebb éghajlatot és környékének körbecsókolgatását . Fórumozók szégyene .
2012. január 23., hétfő 08:21
torja 300 hozzászólás Nem láttam a rendezvényen az EMNT-EMNP tagjait! Azt mondták,hogy ők Pesten vannak?? A Székely Magyar jövőt itt Székelyföldön lehet és kell kiharcolni és nem a pestiek szoknyája mögül! Utána érdeklődtem nem ,hogy a városban hanem Szentgyörgyön és Kovásznán sem voltak jelen a barótiakat meg sem kérdeztem.
2012. január 23., hétfő 08:41
stjulius 115 hozzászólás Egyetértek torja!
2012. január 23., hétfő 08:45
Ferencz 2984 hozzászólás torja: a szemellenzőt leteheted, megvirradt. Kezdjed a harcot.
2012. január 23., hétfő 08:52
Mirke 2733 hozzászólás torja ! Teljes kép és fogalmazászavar az irományod :
1- Ezúttal nem a székely-magyar jövőről szólt a tüntetés 2-Éppenhogy, kiállásról volt szó , miféle bujkálásról kaparászol itt ? 3- Miféle szoknya ? Skótok is tüntettek mellettünk ? Szép volt tőlük. 4- Nem látod a fától az erdőt , ezért kavarod össze a szezont a fazonnal . Szebb jövőt !! 2012. január 23., hétfő 09:26
PityiPal 1632 hozzászólás A másik hozzászólásomban megdicsértem az ellenünk köpködőket, de elhamarkodott cselekedet volt részemről!Azt hittem, vitriol csak "balos", de azért magyar! Tévedtem! Áruló!
Az EMNT képviselői ott voltak a tüntetésen, sőt, az EMNP -é is.Hiányoltam azokat, főleg a fiatalokat, akik magyar állampolgárságot kaptak-az útlevélért! Egyébként méltóságteljes, igazi magyarszellemű volt a kézdii tüntetés. Pucerájék részéről senki nem jelent meg, elvégre ők nem magyarok, hanem a román kormányok ágyasai! 2012. január 23., hétfő 09:34
dinibacsi 4945 hozzászólás értem én,hogy az mszpnek fáj ,de vitrinek miért?
2012. január 23., hétfő 09:42
malmos 1228 hozzászólás Pityi Palkó az állampolgárság nekünk jár nem Orbán ,vagy Gyurcsánynak kell ezért kezet csókolni!Ne feledd 1998-2002 között megtehették volna,hogy módosítsák az állampolgársági törvényt ,eszük ágában sem volt!Adtak egy magyar igazolványt ,amit Gyurcsány aztán annyira kiherélt ,hogy segget lehetett törölni vele!A magyarok világszövetsége(Patrubány)piszkálta ki nekünk a parazsat a tűzből!Orbánék csak meglovagolták,gyurcsotány meg jobban bízott a nyugdíjasokban odaát!Sajnos neki lett igaza!Talán nem kellene bántani a fiatalokat,talán éppen más elfoglaltságuk volt,vagy talán Pesten vagy Isten tudja hol végzik a rabszolgamunkát !Pénzt kell keresni nekik családi fészekre ,vagy éppenséggel gyártották a következő generációt!
2012. január 23., hétfő 09:48
dinibacsi 4945 hozzászólás malmos,megint kezded a süket dumát?Ha neked járt eddig is,miért nem kaptad meg eddig?Nem tehették meg,mert nem volt meg a kellö többség,még a kisgatdapártal együtt sem!mondjál már valakit,aki tetszik neked,magadon kivül?
2012. január 23., hétfő 10:02
malmos 1228 hozzászólás A tények ,tények!Milyen többség nem volt meg?Kormányoztak ám papa!Ha nem volt meg a többség akkor azt jelenti ,hogy a jobboldal sem esett kétségbe az állampolgárságunkért!Azt se feledd,hogy a Fidesz is átment a szivárványon,mert 90-ben majdnem az SZDSZ-be olvadt!Fodor Gábor későbbi pártelnök fideszes volt és Orbán haverja!Nincs mivel cáfolnod ,ez az igazság papa!
2012. január 23., hétfő 10:03
PityiPal 1632 hozzászólás malmos, 98-2002-es időszakban Orbánék nem voltak kétharmados többségben kormányon!Akkor tették sínre az egyszeri tanulmányi támogatást is, és ha gyereked van, élvezed! Az Orbánék "lovaglása" legalább kézzel foghatót eredményezett!
Milyen hetykén jelented ki, hogy" nekünk jár"! De ha a politikum nem akarja, tudod mi jár nekünk?Az, amire 2004-ben csótány és bandája hergelte a magyar népet! A középső újjuk! A munkához való jog is jár(na) nekünk, a nyugodt öregkor is jár(na) nekünk, az emberi méltóság szintjén való élet is jár(na ) nekünk...Ezzel szemben mi jár nekünk: a fizetési kötelezettségünk, és ne soroljam fel, még mi, mert nem akarom a hétfőt méreggel kezdeni! 2012. január 23., hétfő 10:07
PityiPal 1632 hozzászólás malmos, ha olyan nagy koponya vagy, mondj már egy tiszta, feddhetelen, igazi magyar nevet, aki neked is tetszene.
Az ember hibákkal és vétkekkel él, elvégre azért ember. De aki a saját nemzete ellen hoz intézkedéseket, mint az mszp, vagy kontárkodik benne, mint az rmdsz, az már maga a megtestesült sátán!Az antikrisztus! 2012. január 23., hétfő 10:20
malmos 1228 hozzászólás Távol áll ,tőlem hogy védjem a szocikomcsielvtársakat,de Gyurcsány megvizsgáltatta az állampolgársági törvényt a népszavazás után,parlamenti bizottsággal és 3 évről 1 évre módosították a határidőt,kintatrtozkódással ami után beadható volt a kérelem,tehát ők legalább tettek valamit,ha népszavazás nem is kötelezte erre őket!Tusnádfürdőn 1998.ban saját fülemmel halottam ,hogyan makogtak-mekegtek a Fideszes jogtudorok,hogy hát hogy is gondoljuk,mer ilyen meg olyan meg területen túl nem lehet kiterjeszteni,meg nemzetközi jogba ütköző...stb...bla..bla...bla.Akkor születet meg a korlátolt agyukban a magyar igazolvány!Hiába mondta számos hozzászóló,hogy az nem nemzetközi jogba ütköző volt,hogy nem tartottak népszavazást a világháború után,csak Sopronban ,hogy hova is szeretnénk tartozni?!Nem-e független Erdélyben gondolkodunk?!Transzilvanista(szászok tuti benne lettek volna) elképzelések is voltak ám,az lett volna az igazi,ha már a Wass Albertek felmenői behordták a sok oláj jobbágyot!Orbánnak meg megérett az esze, felült az EU néppárti lovára(RMDSZ is egy frakcióban van velük!) s a sok erdélyi látogatástól rájött,hogy nem éppen tisztességes nem visszaadni ami jár nekünk és egyek vagyunk!Ez egy fejlődési folyamat volt a FIdeszben!De ettől én még nem leszek örök vazalusa,hiszen politikus!A politikusok meg nem ismerik,nem mondanak 100%igazságot,helyezkednek akár egy csatár a fociban!Na most aztán köpködheted a cseresznyemagot!
2012. január 23., hétfő 10:26
dinibacsi 4945 hozzászólás malmos,te mi a francrol beszélsz,hol láttál te olyan politikust aki nem 1oo,51 %igazat beszélne!Az már nem politikus!Van államőpolgárságom,nem Orbántol,vagy a Fidesztöl,hanem a Magyar országgyüléstöl,igy vagy ugy de igyzság szolgáltatott nekünk!Ennyi!
2012. január 23., hétfő 10:30
PityiPal 1632 hozzászólás Független Erdélyben képtelen vagyok egyelőre gondolkodni.Ahhoz túl kicsik vagyunk...De autonómiában igen, szerintem ,egyelőre, az lehetne az első lépés.
Viszont: ha visszaemlékszel, hogy 98-ban milyen politikai állásfoglalásod volt, szórj hammat a fejedre!Akkor még nagyon sokan, naívan hittünk még az rmdsz-ben is... A kutya ugat, a karaván halad....fejlődni és változni kell és szükségszerű.De a nemzetben való gondolkodás gerincét azért csak Orbánék és pártjuk tartotta meg...És igenis, hálás vagyok a Fidesznek, hogy lehetővé tették a nemzeti jogfosztottságunk orvoslását.Nem Horn, Nem Meggyesi, és nem Gyurcsány, hanem igenis Orbán! Százszor is Orbán! 2012. január 23., hétfő 10:50
malmos 1228 hozzászólás Részben egyetértek,de hálálkodni nem fogok!Talán magunknak, köszönhetjük és a kint levő atyánkfiainak(pl.Semjén..és sokan mások!),hogy meggyőzték a FIDESZ többségét!Nem vagyunk egyformák ,mindenki másként látja a világot .Azt látni kell,hogy ez egy folyamat része volt ,kár hogy 20évig érett a narancs!Sajnos a kinti lakosság közel fele ma is éretlen és még Kádár rendszerről álmodik,csak éppen nem fogja fel ,hogy ma már nincs hitel csak mérhetetlen adósság amivel küszködik a kormány!
2012. január 23., hétfő 10:52
malmos 1228 hozzászólás A Transzivánia Expreszt lekéstük,az autonómia Berecki gyorsra talán van némi esély felkapaszkodni!
2012. január 23., hétfő 12:26
Ferencz 2984 hozzászólás "Transzilvanista(szászok tuti benne lettek volna) elképzelések is voltak..." Ennek a "tuttinak" nagyon ellene mond a történelem.Nézz csak utána malmos.
2012. január 23., hétfő 13:48
doboa61 1854 hozzászólás A Kézdi- és többi székelyt nagy ováció fogadta Budapesten a Hősök terén.
Most ott volt a helyük. Sajnos, most csak ennyien engedhették meg maguknak, hogy a magyar egység ünnepén együtt legyenek, és képviseljenek minden otthonmaradottat. Szép, dícséretes, hogy elzarándokoltak a Békemenetre. 2012. január 23., hétfő 13:55
temetimo 113 hozzászólás Az MPP közös üzenetét Lukács László, az MPP kézdivásárhelyi elnöke olvasta fel és üzente a Hősö
Kivel kozos az MPP uzenete? 2012. január 23., hétfő 14:03
bork 58 hozzászólás Vakk vagy torja,ott voltak.Vagyis itt.
2012. január 23., hétfő 14:53
malmos 1228 hozzászólás Ferenc igazad van abban ,hogy a szászok vezérei hittek abban ,hogy a fejletlenebb piacon a fejlettebb iparosodottabb szászság, kézműves,kisiparos rétegeik jól fognak járni !Valószínű háttérben a román mézesmadzag volt az orruk előtt elhúzva!Csak éppen nem voltak tisztában azzal ,hogy a románok ezt nem úgy fogják tűrni ,mint az osztrákok által sarokba szorított , diktáló császári rendszer,amelyben még a dualizmus korában is a német nyelvű hegemónia dominált!Azt hitték hogy amit évszázadokon keresztül elértek azt megtudják tartani!A kifli elmaradottsága nem ezt követelte,fejletlensége és fanarióta rendszere a hazug politikán keresztül kijátszotta őket!Talán abban bíztak ,hogy a Hohenzoller ivadékokra alapozhatnak,de a szocializmus végleg becsukta az ajtót az orruk,lehetősége előtt!Látván milyen fényes jövő előtt állnak szépen elpucoltak,pedig még 90-ben sokan ,mondhatni fele népségük itthon volt,csakhogy rájöttek,hogy semmi esélyük az olájokkal szemben! Abban viszont nem vagyok biztos és soha nem tudjuk meg, hogy a vezéreiken kívül a nép az egyszerű szász, sváb mit határozott volna egy esetleges népszavazáson.Tény hogy a fejünk fölött döntöttek aminek máig is isszuk a levét és az eddigi történések szerint vagy elvándorlásra vagy asszimilációra vagyunk ítélve!Erdély lakosságának ma már 25%-a mondható őslakósnak a többi bevándorló,csakhogy ettől nem lett nálunk Amerika!Azok a nációk meg akik ezt elkövették velünk szemben soha a büdös életben nem vallják ,be hogy helytelen diktatórikus módon nyomorítottak meg milliókat!
2012. január 23., hétfő 15:38
salcia 83 hozzászólás A szemtanuk allitasa szerint a tuntetes kezdete elott kb 1 oraval , a piacutcaba bekanyarodo peugeot 407 es szemelygepkocsibol adtak at azokat a kormany es basescu ellenes bannereket,amelyekkel aztan a tuntetest zavarni akarta az a 3 szemely kezdivasarhelyen
2012. január 23., hétfő 15:38
salcia 83 hozzászólás A szemtanuk allitasa szerint a tuntetes kezdete elott kb 1 oraval , a piacutcaba bekanyarodo peugeot 407 es szemelygepkocsibol adtak at azokat a kormany es basescu ellenes bannereket,amelyekkel aztan a tuntetest zavarni akarta az a 3 szemely kezdivasarhelyen
2012. január 23., hétfő 15:46
kivulallo 89 hozzászólás A piacutcaval szemben laknak azok az illetok(a hollandokba)akik a tegnap a roman zaszloval es a le basescu-s tablaval bevonultak kezdivasarhely foterere.Ott a kozossegi rendoroknek is azt mondtak ,hogy oda voltak kuldve.
2012. január 23., hétfő 15:59
dinibacsi 4945 hozzászólás nincs azzal semmi baj,josböszeszkuzzanak nyugodtan,de a tüntetésre egyszerüen rá akartak telepedni,hogy megzavarják!
2012. január 23., hétfő 16:50
bartosa 29 hozzászólás piacutcaba bekanyarodo peugeot 407
Ezzel még sokat nem mondtál Salcia??? 2012. január 23., hétfő 18:41
PityiPal 1632 hozzászólás malmos, sok mindenben egyetértek veled.Viszont, a szászok meg az osztrákok kijátszották egymás ellen ezt a két kis népet.A románokat jobban szerették, mert butábbak voltak, és természetükből eredően, birkák! Lehetett nyúzni, manipulálni,dolgoztatni...A magyart meg hadviselésre kötelezték, hadd hagyjon alább a harciassága az alatt a 15 év alatt, amíg be volt sorozva; amire leszerelt-ha túlélte-, jóformán már gyereket sem tudott csinálni!Addig meg szép lassan a jobbágy román, aki nem volt hadköteles, fabrikálta a pureceket!Amíg oda nem jutottunk, hogy Erdély több, mint egyharmadát el nem lepték!És ezzel vesztettünk teret.A nemzeti öntudatukat meg annyira felsrófolta Bécs, olyan történelmet hamisított nekik, hogy xaros karóval nem éred fel az orrukat a nagy, nemzeti büszkeségükben. Nekünk meg hol a török, hol az osztrák, hol meg a szovjet(román) írja a történelmünk, évszázadok óta.
Úgy képzeltük, Mátyás király óta talán most jött el egy normálisabb politikai helyzet, amikoris a magyar nép megint felemelkedhet arra a nemzeti piedesztálra, amiről évszázadok óta letaszították, és erre jön ez a kommunista, szoclib társaság, amelyik ország-világ előtt lehordja-mocskolja saját fajtáját! Van egy egyszerű közmondás: rossz kutya, amelyik saját vackát ugatja! 2012. január 23., hétfő 18:43
PityiPal 1632 hozzászólás Azok a Basescu-ellenes tüntetők el voltak tájolódva, fogalmuk sem volt, miről van szó.Nem zavartak senkit, csendben megvárták, amíg a mi tüntetésünk befejeződik, aztán , szintén csendben, állingáltak még a Vigadó előtt.
2012. január 24., kedd 02:25
piroskakovacs 104 hozzászólás Kedves Fórumozók !
Engedelmükkel ide másolom a Kanadai Magyar hirlap egyik fórumozó hozzászólását ! Arra szeretném kérni minden olyan személyt aki részt vett vagy aki valós infókkal rendelkezik , ami a kiutaztatást illeti a Béketüntetésre ,hogy cáfólja meg azon állitást,miszerint az 1000 ft-és egy ingyen ebédért utaztak az Erdélyi magyarok Budapestre ! http://kanadaihirlap.com/2012/01/21/europatol-keletre-elsosorban-es-hatarozottan-orban-viktorert/ Ha már buszkaravánt ábrázoló fotót linkeltek be az előttem szólók, akkor had osszam meg észrevételemet. Felesleges azon vitázni, hogy szervezett utazás volt e avagy sem, mert most nem ez a lényeg (dehogynem,persze ez is nagyon lényeges). A demonstráción résztvevők jelentős része -vidékiek és erdélyiek egyaránt- szervezett útról beszélnek. Volt aki arról számolt be, hogy 3500 forintért és egy ebédért jött el, volt aki “csak” 1000 forintot és szintén egy ebédet kapott. Ha ez így történt, akkor ez nagyon nagy probléma -márpedig sok esetben bizonyosan így történt. Az is biztos, hogy több ezren jöttek nem szervezetten, és nem felbérelve, ez sem vitás. De ami igazán aggályos, hogy egy másik ország magyar nemzetiségű polgára idejön, transzparenseket feszít, megmondja, hogy miért jó vezető Orbán Viktor, szolidaritást vállal a kormánnyal, aztán mint aki jól végezte dolgát szépen hazamegy, ahol adott esetben Tőkés László várja gratulációval a buszról leszállva. Miközben semmibe vesz több millió -ilyen vagy olyan okok miatt, de szegénységben élő itteni magyart, akik nem tudnak hova elrejtőzni. Akik kénytelenek vért izzadva végig szenvedni Viktor és mészárbrigádjának ámokfutásait. Na ez a nem szép, és ha még ezért ne adja Isten pénzt is kaptak akkor ne csodálkozzon senki, hogy magyar és magyar között tovább feszül a húr. Aki pedig ezt a helyzetet előidézi, mélyíti az árkot és szítja az indulatokat, -tovább menvén szolidaritást vállal és helyesli ezt a fajta téves magyar öntudat ébresztést az szégyellje magát! Ez minden csak nem magyar összefogás egy jó ügyért, hanem egyszerűen magyar széttaszítás, szerte a világban! Ezért pedig Orbán Viktor és a Fidesz a felelős, nem pedig azok az erdélyi vagy egyéb külhoni magyarok, akik csúnyán megvannak vezetve. A most tömegével felsorakozott demonstrálók sajnos elfelejtik azt, hogy mire adtak felhatalmazást a jelenlegi kormánynak két éve. Hazugsággal pedig nem is olyan nagy kunszt kétharmadot felmutatni. No, de hogy ezzel vissza is él a képmutató hatalom, az megint csak finoman fogalmazva is pofátlanság és példa nélküli. Ha Önök bátrak akkor csak tessék összevetni a választási ígéreteket, tessék megnézni, hogy mit ígértek a “nemzeti ügyek” politikusai 2010-ben, hogy elnyerjék a választók kegyeit. Aztán tessék megnézni, hogy mik valósultak meg ezekből. A válasz nem az, hogy semmi, hanem az, hogy többnyire minden fontos lépésnek az ellenkezője történt. Beszélhetünk az adócsökkentésről (emelték), az egykulcsos adóról (családi adózást ígértek), a magánnyugdíjak megvédéséről (furmányos módon ellopták), a demokratikus értékek megvédéséről (lerombolták azokat), a nemzetközi tekintély visszaszerzéséről (soha nem látott mélységekben van a megítélésünk szerte a világban) és még hosszasan lehet sorolni azokat amiket mézesmadzagként bedobott a jelenleg uralkodó kormány. Kérem tisztelettel így könnyű kétharmadot szerezni. Igen tisztelt Fidesz szavazók és szimpatizánsok, Önök át vannak verve, meg vannak vezetve, és napjainkban már teljesen hülyének is nézik Önöket az ország irányítói. Ráadásul még össze is ugrasztják a magyart a magyarral! Hát hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az aljas és műveletlen. – gróf Széchenyi István " Szerző Remzső László | január 22, 2012, 5:46 du. Aki teheti, kérem , ne hagyjuk szó nélkül ezt a lejárató , gyalázatos.... és bizok benne , hogy hamis !!! állitást ! 2012. január 24., kedd 09:04
vitriol 432 hozzászólás A Transindex hírportál „több forrásból származó” értesülése szerint, számos erdélyi magyar nyelvű sajtóorgánum felvásárlását követően a Fidesz-közeli Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány a Háromszék napilapot is megvenné. Farczádi Botond főszerkesztő az értesülést határozottan cáfolta, elmondása szerint őket „senki nem kereste meg azzal a szándékkal, hogy a lapot felvásárolja, de egyébként sem eladó a lap”. A budapesti alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től kapott 250 millió forint adomány felhasználásával szerzett többségi tulajdonjogot az Udvarhelyi Híradó négy lapból és egy internetes portálból álló trösztjében, illetve a Krónika napilapban.
2012. január 24., kedd 11:13
malmos 1228 hozzászólás S akkor mi van talán úgy látod Vitriol,hogy eddig többségben nem szociáliberálkiátkozók írták a sajtó 90%-át vonalon innen és túl,állandóan a nép nevében?Loptatok eleget költsetek a sajtóra ,mit irigykedtek a narancsosokra,ne várjátok mástól ,hogy eljátssza a bíró szerepét(pl. a 3 szek),tudniillik egyetlen lap sem független ,bármit is ír ki a fejlécre ,mert a zsiványvadkapitalista világunkat egyelőre a pénz manipulálja nem a nép!Ti is így manipuláltatok csak gurul el a zsíros bödön és nyávogtok!A demokrácia útja egyelőre csak nyitott ,fényévekre távol vagyunk tőle!
2012. január 24., kedd 11:31
Mirke 2733 hozzászólás Ez a "Rémrezső egy 31 éves a budakalászi "cora" ból kirugott buzeráns az "aktív" fajtából. (éppen azért rúgták ki , mert munkahelyén kereste a" passzívokat" ) Minekután a "Gábor Dénes"-en is megbukott Xion dícstelen fia, "elhúzott Kanadába buzikat fotózni . "Új forrás " ( Új segglyuk ) nevű gyülevész-társaság soraiba gyűjti a hasonszőrűeket . Csak egy ilyen degenerált Istentelen-hazátlan leépült agyában fordulhat meg olyan képtelenség ,hogy valaki 1ooo(azaz ezer) forintokért és egy tányér gulyásért több száz ,vagy akár ezer km-nél is többet utazzon !? Valószínű hogy ,hogy rezsőke ilyen tarifához szoktatta a klienseit . Ami a "hírlapot " illeti még nem mondok semmit . Egyelőre.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||