Kovács Levente a színházról

Ínyenceknek való kultúranapi csemegét kaptak azok, akik a Marosvásárhelyi Mű­vészeti Egyetem nyugalmazott professzorának arcvonásaira voltak kíváncsiak, hiszen Kovács Levente nem csupán életét szentelte a színháznak – például közel tíz évig Tompa Miklóssal közösen több időt töltöttek a teátrum falai között, mint saját családjaikkal –, annak legapróbb momentumairól is lenyűgöző közvetlenséggel és magas művészi színvonalon beszél. Vérbeli színházi ember. Rendezései révén egy időszaka – az 1981 és 1991 közötti – Háromszékhez is erőteljesen kötődik, így kötetének – melynek egyik fő vonzereje, hogy erőteljesen sugárzik belőle a vásárhelyi "feeling" (hangulat) – látószögébe Sepsiszentgyörgy és Várad is bekerül. Kovács beszélt a nyolcvankilenc előtti és utáni erdélyi színházról, előbbi megfigyelt teátrum, melyben olykor még gesztusokat is letiltottak, aztán a ’89-es változás után arra gondoltak, újabb darabok kerülnek elő az írók fiókjaiból, de kiderült, "minden fiók üres".
Az 1989-es választóvonal utáni időkre az identitáskeresés jellemző, melynek két fő vonala a "mindenevő" színház, illetve a Tompa Gábor és Bocsárdi László gondolkodásmódja által meghatározott teátrum, ezek mellé újabban felsorakoznak a megerősödő alternatív magánszínházak is. Más világban kell most rendet, magasra mutató értelmet vetíteni, vélekedett Kovács, az elmúlt húsz év fő tanulsága a nyitottság, a világ dolgaira való ráfigyelés igen erős feladata a színháznak, annak a politikától – nem a napitól – sem szabad elszabadulnia, az élet nagy kérdéseiben a színháznak igen fontos a szerepe. Problémaként említette, hogy nincs kultúrakoncepció, nem tudjuk, mit vár a nemzet a kultúrától, csak azt látjuk, egyetlen szempont van, hogy a kultúra "olcsóbb legyen, mint a tavaly".
Kovács Levente – aki szenvedélyes gombfocisként négyszer volt Erdély-bajnok – százötvenre becsüli az általa rendezett színházi előadások számát, végszóként pedig azt mondta, kegyelmi állapot, hogy azzal foglalkozhatott, amit nagyon szeret, s szívében immár "gyűrűkkel" úgy véli: amit gondolt, hogy meg kell tennie, megtette, a többi már csak ráadás.