Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 24., kedd: A Magyar Kultúra Napja Kovács Levente a színházról![]() Színházról, tehát világunkról esett szó azon a szombat délutáni sepsiszentgyörgyi rendezvényen, amelyen Kovács Levente színházi rendezővel beszélgetett Bogdán László író. A Gyárfás Jenő Képtárban Kovács Levente Ránézek az életemre című interjúkötete kapcsán azt mondta, az erdélyi színház az önidentitás megállapításának fázisait éli, ettől tartja azt érdekesnek, sokszínűnek. Ínyenceknek való kultúranapi csemegét kaptak azok, akik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott professzorának arcvonásaira voltak kíváncsiak, hiszen Kovács Levente nem csupán életét szentelte a színháznak – például közel tíz évig Tompa Miklóssal közösen több időt töltöttek a teátrum falai között, mint saját családjaikkal –, annak legapróbb momentumairól is lenyűgöző közvetlenséggel és magas művészi színvonalon beszél. Vérbeli színházi ember. Rendezései révén egy időszaka – az 1981 és 1991 közötti – Háromszékhez is erőteljesen kötődik, így kötetének – melynek egyik fő vonzereje, hogy erőteljesen sugárzik belőle a vásárhelyi "feeling" (hangulat) – látószögébe Sepsiszentgyörgy és Várad is bekerül. Kovács beszélt a nyolcvankilenc előtti és utáni erdélyi színházról, előbbi megfigyelt teátrum, melyben olykor még gesztusokat is letiltottak, aztán a ’89-es változás után arra gondoltak, újabb darabok kerülnek elő az írók fiókjaiból, de kiderült, "minden fiók üres". Az 1989-es választóvonal utáni időkre az identitáskeresés jellemző, melynek két fő vonala a "mindenevő" színház, illetve a Tompa Gábor és Bocsárdi László gondolkodásmódja által meghatározott teátrum, ezek mellé újabban felsorakoznak a megerősödő alternatív magánszínházak is. Más világban kell most rendet, magasra mutató értelmet vetíteni, vélekedett Kovács, az elmúlt húsz év fő tanulsága a nyitottság, a világ dolgaira való ráfigyelés igen erős feladata a színháznak, annak a politikától – nem a napitól – sem szabad elszabadulnia, az élet nagy kérdéseiben a színháznak igen fontos a szerepe. Problémaként említette, hogy nincs kultúrakoncepció, nem tudjuk, mit vár a nemzet a kultúrától, csak azt látjuk, egyetlen szempont van, hogy a kultúra "olcsóbb legyen, mint a tavaly". Kovács Levente – aki szenvedélyes gombfocisként négyszer volt Erdély-bajnok – százötvenre becsüli az általa rendezett színházi előadások számát, végszóként pedig azt mondta, kegyelmi állapot, hogy azzal foglalkozhatott, amit nagyon szeret, s szívében immár "gyűrűkkel" úgy véli: amit gondolt, hogy meg kell tennie, megtette, a többi már csak ráadás. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 381Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 24., kedd 11:24
Belaba 245 hozzászólás Nehogy megarcson a gyomrodnak a nagy elvezet.
2012. január 24., kedd 13:11
Ferencz 2984 hozzászólás "Más világban kell most rendet, magasra mutató értelmet vetíteni, ..." Nem mondom, a Debreczi "bemutatkozása" több szempontból is "értelmes" és "magasra mutató" volt. Lehetséges, azt próbálta sugalmazni: így ne, gyerekek!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
