Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 24., kedd: Máról holnapra Azt mondják, nem alkusznakValószínű csakis az utcai megmozdulások izmosodása és az egyre erősödő közfelháborodás győzi majd meg Emil Bocot és kormányát s az RMDSZ magas vezetőségét, hogy bármilyen sikertabellával is próbálják igazolni elmúlt hároméves országlásukat, a lakosság több mint nyolcvan százaléka úgy véli, hogy az ország rossz irányban halad, s eme elvétett irány miatt a szegénységi küszöb alatt él az emberek negyven százaléka. A nincstelenségtől a fejlődést és a hatalmasnak mondott beruházások hasznát a köznép nem látja. Hosszú évek után mostanság ismét elégedetlenségi hullám söpör végig az országon. Tizenegy napja üvölti pár ezer ember, hogy le Băsescuval, le a kormánnyal, le a korrupcióval, a maffiával. A hatalom a parlament pulpitusának magasságából mégis azt állítja, hogy sikerült a gazdasági visszaesés sárkányát legyőzniük, miközben szomorkásra sminkelt ábrázattal ismerik el, hogy győzelmükért a lakosság nagy árat fizetett. Magyarán elszegényedett. De sebaj, állják a sarat, és – derült ki a parlament rendkívüli ülésén – nem hátrálnak meg. És mert dörzsölt politikusoknak is képzelik magukat, csillapítandó az elégedetlenséget, vetettek egy koncot a tüntetőknek is. Emil Boc váratlanul bejelentette: menesztette a külügyminisztert, aki mellesleg épp külföldön tárgyalt, mert az megsértette a tüntetőket. Kelemen Hunor is mondta, amit mondania kellett, ha már beálltak a táncba: kezükben ugyan – sokadszorra (!) – a kormánybuktatás lehetősége, de ne várja senki tőlük, hogy felrúgják az ország gazdasági-politikai stabilitását. És dobott egy koncot a magyar választóknak is, mikor a nacionalista erők előretörésének veszélyére célozgatott. De arról, hogy még a tavasz folyamán előrehozott parlamenti és elnökválasztásokat tartsanak, hallani sem akarnak. És boríthat mindent az az esti hír, miszerint a liberálisok a parlament csoportos elhagyására készülnek. A kormánykoalíció ellenben szorosra zárta sorait, csak Varujan Pambuccian, a kisebbségiek frakcióvezetője ígérte-forma, hogy az elkövetkezőkben egyetlen felelősségvállalással parlament elé terjesztett törvényt sem támogatnak. Bocékat látszólag nem rendítette meg sem e kis parlamenti intermezzo, sem az utca hangja. Bátorítják maguk: nem alkusznak! Egyelőre... Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1495Olvasóink értékelése: 3.75Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 24., kedd 00:37
hollo 378 hozzászólás Ha már a parlamentnél tartunk, egy "apróságra" lettem figyelmes: ma néhány képviselő fehér lapra ezt írta "nu vrem soarta Greciei, nu vrem soarta Ungariei" ....félreértés ne essék, nem a "magyar" " képviselőinkről" van szó...
2012. január 24., kedd 00:46
dinibacsi 4945 hozzászólás Csak haklkan jegyzem meg,Magyaro,a folytonos támadások ellenére sokkal jobban állnak minden szinten!
2012. január 24., kedd 07:23
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - s ez az állapot még sokáig fenn fog állni.
2012. január 24., kedd 07:59
lacafaca74 2661 hozzászólás Egyetértek dinibácsi, és a görögök is. Bár lehetnénk az ők helyzetükben....
2012. január 24., kedd 08:02
picike 373 hozzászólás Bár lenne az életszínvonal a Magyarországi színten.
2012. január 24., kedd 08:34
vanist 241 hozzászólás Remélem, hogy '' lassú viz partot mos'', habár a jelenlegi helyezetre a ''kutyák ugatnak, de a karaván halad'' jellemző, csak az a baj, hogy nem jó irányba... Külömben amig a FMI diktál itt addig jobb nem lesz a helyezet, ezért is nagyon szurkolok az Orbán kormánynak...
2012. január 24., kedd 08:53
doboa61 1854 hozzászólás Nagy, nagyon nagy erők állnak ezek mögött a politikusok mögött.
A láthatalan, a letagadott hatalom. És leginkább sok pénz. Egy ország vagy ellenáll ennek a hatalomnak, vagy meghajol előtte. Amikor Mo. megpróbál ellenállni, akkor egy amerikai liberális hatalmasság (Gati Charls) megüzeni, hogy ha nem fogad szót a kormány nekik, akár a polgárháború kirobbantásáig elmennek. Ne higyjük, hogy ez nem áll fenn Romániával szemben is. Ahogy Antall J. megadta magát, talán Orbán V. elég elkötelezett ahhoz, hogy a végsőkig elmenjen országa védemében. És itt? Itt ki lenne, aki ezt meg tudná, merné tenni? 2012. január 24., kedd 09:00
molnarb14 59 hozzászólás Jó ez a tüntetősdi, de megkérdezném, hogy mégis minek? Nem jó ez a kormány, ha úgy tetszik, de egy az ellenzékből verbuválódott, ál-demokrata komcsi párt kormánya jobb volna, amely a jelenlegi álláspont szerint magyar képviselet nélkül kerülne a polcra? Ildomos lenne előbb belegondolni mielőtt kivonulunk az utcára skandálni...
2012. január 24., kedd 09:01
Ferencz 2984 hozzászólás "...menesztette a külügyminisztert,..." Volt olyanunk is? Üres pénztárcát a koldusnak!
"...de ne várja senki tőlük, hogy felrúgják az ország gazdasági-politikai stabilitását...." Szegény idióta, ezért nemsokára megfizetsz. A Román gazdaság STABILAN nem létezik, ami a POLITIKAI STABILITÁST ILLETI, csak ki kell nézni az ablakon: már Brüsszelből is látják. 2012. január 24., kedd 09:03
vitriol 432 hozzászólás A Transindex hírportál „több forrásból származó” értesülése szerint, számos erdélyi magyar nyelvű sajtóorgánum felvásárlását követően a Fidesz-közeli Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány a Háromszék napilapot is megvenné. Farczádi Botond főszerkesztő az értesülést határozottan cáfolta, elmondása szerint őket „senki nem kereste meg azzal a szándékkal, hogy a lapot felvásárolja, de egyébként sem eladó a lap”. A budapesti alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től kapott 250 millió forint adomány felhasználásával szerzett többségi tulajdonjogot az Udvarhelyi Híradó négy lapból és egy internetes portálból álló trösztjében, illetve a Krónika napilapban.
2012. január 24., kedd 09:11
Sascha 1641 hozzászólás @vitriol - az kifelejtéd, hogy a transindex kihez közeli :-) Nameg „több forrásból származó” .. röhög a vakbelem :-)
2012. január 24., kedd 09:15
janocska 267 hozzászólás Bojárság,vajdaság,királyság,komunizmus,demokrácia semmi nem jött essze ennek a balkáni bandának és nem is fog.Kaptak egy országot amit teli ganyéltak.Tüntetés ide oda,nincs a jövőre nézve alternativa csak rabló vagy tolvaj esetleg csalók lesznek a vezetők ez amióta létezik románi így volt s így is lesz!!!
2012. január 24., kedd 10:44
doboa61 1854 hozzászólás Aki még hisz a szocialista politikusnak, ajánlom:
Ceausescu visiting Piongyang, North Korea, 1971 http://wimp.com/ceausescuvisit/ 2012. január 24., kedd 12:08
PityiPal 1632 hozzászólás Jó hír, vitri! Legalább lesz pénz, nem kell fizessünk az online-változatért!Meg földbe döngöljük a szennymondótokat, profitokat, stb.
2012. január 24., kedd 12:29
malmos 1228 hozzászólás Vitri !Talán elfogyott a támogatás a transindexnél?Szegény Hunyorgó Kelemen a zsebébe kellene nyúljon,az meg nem nagyon tetszik!Eddig két forrásból jött a pénz ,most meg elapadt a magyarországi?Reméljük az ősszel elapad a román parlamenyi is!Végre elbúcsúzunk egy szoclibisek(exkomcsik!)+román narancs(secus?) által támogatott,haszonleső qurva, semmi médiától!
2012. január 24., kedd 12:33
dinibacsi 4945 hozzászólás Pityi,inkább fizetek,mert akkor a rmdsz is meg kell rendelje a lapot,hogy vitriéknek legyen,ahol megdolgozni a betevöért!És már látom tsanyit,amint a postánál sorban áll,majd megrendel 2o db.3 széket,vitri,mumus,látnik,moni stbálnevekre!És egyet a székalymagyarnak is!
2012. január 24., kedd 13:47
PityiPal 1632 hozzászólás vitriol, minden ,fontosabb, látogatottab cikk alá odasírod a Háromszék eladásáról szóló nekrológodat.Inkább a szennymondó "haláleset"-rovatába kellene leközöld!
2012. január 24., kedd 14:55
zucu 667 hozzászólás Igaz azt irtam ,hogy a puliszka nem robban, de hátha került bele valami robbanószer....., mertez igy sokáig nem fog menni, akár akarják akár nem az elittek.....
2012. január 24., kedd 19:07
dinibacsi 4945 hozzászólás Na,megint nött a szinvonal a forumon.nem tudom,ki hogy van vele,de én ma nálam bolondabbal nem vitázon,tehát rajta,császárom,keress más bolondot,mert én nem folytatok velef!
2012. január 24., kedd 20:33
PityiPal 1632 hozzászólás zucu: kerülhet, faszulykagőz!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||