Az államelnök közbelép

A nagy hatású "közbelépés" ugyanis nem tekinthető többnek egy választási kampányban lévő politikus langyos általánosságokba fulladó beszédénél.
Egy politikus számára ugyan legfeljebb percekre lanyhulhat a folyamatos kampány ereje, a jelenlegi helyzet korántsem hasonlít egy ilyen periódushoz. Ezért több mint meglepő, hogy miután jelentős ideje emberek – néha ezrek, néha százak – tiltakoznak folyamatosan a kormány politikája, a hatalmon lévő elit ellen, az államelnök élő adásban kijelenti, hogy nem tart indokoltnak semmilyen lényegi változást.
Éppen semmitmondása révén sokkoló az elnöki reakció, amelyet hallgatva és elgondolkodva két magyarázat körvonalazódik. Az egyik: a tüntetők teljes alábecsülése, aminek elkendőzéséhez elegendőnek tartja a kommunikáció megszelídítését, a korábbi nyílt "lebunkózás" szalonképesítését – egy kis önkritikával fűszerezve. A másik: a teljes eszköztelenség, ötlettelenség, az IMF-gyarmat tisztviselőjének végrehajtói szolgaisága. Egyik változat rosszabb, mint a másik.
A pártokon felül álló államfő szerepében tündöklő Băsescu szánalmas mosakodásának lehettünk tanúi. A hiteltelen, saját pecsenyéjét sütögető politikusgárda ostorozása közben populista perspektívák megvillantásától sem riadt vissza: a válság miatt ritkuló külföldi befektetések pótlásaként a bányák újra megnyitásának ötlete ugyanúgy keresi a helyét a fentebb megfogalmazott forgatókönyvek között valahol félúton.
Kimondva-kimondatlanul az elnök még egy lehetőséget kért a tereken tüntetőktől, akik, úgymond, megtették a kötelességüket. Ő is tudja, mi a kötelessége, hangzott el, annak kiteljesítéséhez azonban még egy kis időre és türelemre van szükség. Hogy megkapja-e, roppant kétséges. A válságból való menekülési útvonal felvázolása – nincs más hátra, mint előre – ugyanis aligha melegíti a tizenharmadik nap jelszavakat lobogtató tüntetőit. És nem csak azért, mert egyesek meztelen felsőtesttel dacoltak a hóviharral és az államelnöki lekezeléssel.