Sepsiszentgyörgy népessége

Nagyobb lélekszámú gyarapodásra a XVIII. század utolsó harmadában került sor, amikor saját egyházközséget szerveztek, templomot és iskolát építettek. Hányan lehettek? Nem tudjuk. Rájuk vonatkozó adatok csak az 1848 utáni évekből maradtak fenn. Berecz Gyula 1893-ban írja: "A tanítás nyelve kezdetben román-magyar, később tisztán magyar, minthogy itt a görög keleti vallásúak is mind magyarul beszélnek. A román iskola 1871-ben szűnt meg."
Tény: századokon át a románokat a székelyektől csak a vallás különböztette meg. Az 1880-as népszámlálás idején a város népességének 0,58 százaléka, azaz 31 személy vallotta magát románnak. Az összeírók anyanyelvre vonatkozó felmérést is végeztek. Az anyanyelv bejegyzését a következő utasítás szabta meg: "A 6.ik rovatba az illető anya-nyelve írandó be. Mindenki oly nyelvűnek írandó be, aminőnek vallja magát, és ebbeli, határozottan teendő nyilatkozatára semmiféle befolyást sem szabad a számláló ügynöknek gyakorolni." Ha a vallási arányokat elemezzük, akkor már jóval több a román származásúak száma. Azonban a származás és a nemzetiség megvallása, a valahová tartozás egyéni jog, tehát az adott korban is tiszteletben tartották azt. Amíg Berecz Gyula – a népszámlálási adatok alapján – az 1893-ban írt könyvében 38 román nemzetiségiről tud, addig a görögkeleti valláshoz tartozók lélekszáma 425, a görög katolikusoké 17 fő. Ez azt jelenti, hogy 1890-ben e két felekezethez tartozók lélekszáma az 5665 fős összlakosság keretében elérte a 8 százalékot. E sorok írója az 1970-es évek táján megvizsgálta a régi román, a mai Şaguna püspök szobra melletti templom körüli sírok feliratait, és azt tapasztalta, hogy a nevek, a feliratok döntő többsége magyar nyelvű. Több olyan személlyel is elbeszélgetett, akik vallásuk alapján román származásúak voltak, és többségük büszkén vallotta magát székelynek.
A XX. századfordulón a város népessége rohamos gyarapodásnak indult, és 1910-ben elérte a 8665 főt. A románság számaránya az 1880. évihez mérve háromszorosára, azaz 1,24 százalékra emelkedett. Mivel a város területén állomásozó 111 fős katonaságot az 1910-es népszámláskor a város lakosságával együtt vették nyilvántartásba, nem tudjuk eldönteni, hogy a románok számaránya valóban ilyen nagymértékű volt-e, vagy a katonák etnikai összetétele befolyásolta azt. Ennek ellenére megállapítható, hogy a város mai román lakossága döntő többségében az 1920-as trianoni békediktátum után telepedett a városba. Nagyobb tömegük a kommunista parancsuralom idején érkezett. A szocialista iparosítás egyik célja épp a homogén nemzetállam megteremtése volt. Azonban az etnikai arányok megbontása, a székely városok elrománosítása az 1980-as években megtorpant. Ekkor a román nacionalista hatalom a nagyobb székely városokat – köztük Sepsiszentgyörgyöt is – zárt településsé nyilvánította. Adminisztratív módon akadályozták a magyarság betelepedését a székely városok természetes vonzáskörzetéből. Sepsi­szentgyörgy esetében a tiltás a város 30 kilométeres körzetét foglalta magába, azaz a Kézdivásárhelyig és Kovásznáig terjedő területen élő magyarság betelepedését megakadályozták, így az etnikai arányok a magyarság rovására alakultak. Az elrománosítás, az etnikai arányok megbontása, a betelepítés nemcsak a várost, de az egész Székelyföldet érintette. Ennek eredményeképp Kovászna megyében 1977 és 1992 közt a románok számaránya 19 százalékról 23,4-re emelkedett.
Megállapítható, hogy a ma itt élő románok többsége alig két-három generációs múlttal büszkélkedhet. Nem véletlen tehát az, hogy 2002 és 2011 között nagyobb arányban hagyták el a nagyobb székely városokat, mint az őshonos lakosság. A 93 éves román uralom után első ízben figyelhető meg a románok elvándorlása. A városban élő magyarok kivándorlása kisebb arányú volt, tekintélyes részük a környező falvakba: Árkosra, Illyefalvára, Kökösbe telepedett. A román elvándorlás 14,33 százalékos, a magyaroké 9,14, míg a város népességének együttes fogyása 11,21 százalék, abszolút számban 6902 fő. Jelenleg a város magyarsága (kerekítve) 42 ezer, a románoké 12 ezer fő. Az 1880-as adatokhoz mérve, az eltelt 130 év alatt a román népesség 387-szeresére emelkedett, míg a székelymagyarságé felfelé kerekítve is alig nyolc és félszeresére. Mindez mutatja, hogy a mai román népességi arány nem az organikus fejlődés, hanem az etnikai arányok államhatalmi eszközökkel való megbontása révén alakult ki.
A várostörténeti oklevelek, a toponímia és a régészet tanúsága szerint egyértelműen megállapítható, hogy Sepsiszentgyörgy őshonos lakossága székelymagyar volt. A X. században itt élő néhány szláv családot leszámítva – a XVII. századfordulóig – csak székelymagyar lakosság itt élése bizonyítható. A románokra vonatkozó első adat 1614-ből származik. A korábbi időszakra vonatkoztatva a toponímia, valamint az oklevelekben és az összeírásokban szereplő családnevek nem utalnak a korabeli szóhasználatban ismert oláhokra (vlachokra), azaz románokra. A ma már jelentékeny lélekszámú román kisebbség nagyobb része az 1960-as évek után telepedett Sepsiszentgyörgyre.
Természetesen a korábbi századokban más nemzetiségek is érkeztek. Számuk inkább a XVIII. és a XIX. században lehetett jelentékenyebb. Az 1890-es népszámláláskor 5665 lakost vettek nyilvántartásba, melyből 5480 tartozott a magyar nemzetiségű közé, míg a németek száma 90, a románoké 38, a szlovákoké 4 fő. Rajtuk kívül még élt 53 más nemzetiséghez tartozó személy is. Az elmagyarosodott zsidók száma is jelentős. Mivel ők nem szerepelnek a nemzetiségi táblázatokban, csak a vallás alapján tudunk arról, hogy a XIX. század végén 189 izraelita is élt Szentgyörgyön.
Tény, a nemzetiségi bevallás szerint a nemzeti kisebbségek aránya Sepsiszent­györgyön 3,26 százalék volt, míg az őshonos székelyeké 96,74. A székelymagyarság a románosítás következtében 1890-hez mérve tehát 20,06 százalékkal csökkent, míg a románok számaránya a 0,67 százalékról 21,9 százalékra emelkedett.
A történeti forrásokban, az oklevelekben a legkorábban említett etnikai kisebbség a román és a cigány. Az első román és cigány családok sepsiszentgyörgyi megjelenését az 1614-es, az első, hitelesnek tekinthető név szerinti katonai összeírás alapján ismerjük. Más kisebbségek megtelepedése inkább a XVIII. század második felétől, a katonai határőrség 1764-es felállítása után figyelhető meg. Persze már korábban is említenek idegen nemzetiségűeket, de arányuk a népesség keretében mindvégig jelentéktelen maradt.