Cigányúton a romakérdés

Van Bukarestben egy központi szerv, az Országos Roma Ügynökség, az készíti a felméréseket, statisztikákat, az pályázik, osztja tovább a pénzt. Kidolgoznak egy-egy stratégiát, dokumentációt, továbbküldik a megyéknek, hogy töltsék ki az űrlapokat, majd összesítik az adatokat.
Két akciójuk is volt az elmúlt időszakban, melyek jól jellemzik tevékenységüket: munkanélküli cigányokat képeztek tovább, illetve fotókkal dokumentálták életkörülményeiket. A továbbképzésen Háromszékről is részt vettek körülbelül kétszázan, ám mivel nem figyeltek a helyi igényekre, utóbb egyikük sem tudott elhelyezkedni. Hiába képezik ki például pincérnek őket, senki nem alkalmazza, mivel cigány származásúak – ismertette a tényeket Száva. Elmondása szerint a képzésben részesülők közül pár bölöni cigány tudott elhelyezkedni, esetleg a mezőgazdasági munkát még rájuk bízzák.

Apró eredmények
Három program fut, több-kevesebb eredménnyel. Az egészségügyi mediátorok képzése például kimondottan hasznosnak bizonyult, roma nemzetiségűek részesültek szakirányú oktatásban, és most saját közösségükre figyelnek. Azontúl, hogy az alapvető higiéniai szabályokra igyekeznek ránevelni a gyermekeket, követik egészségük alakulását, szükség esetén segítenek, hogy megfelelő ellátást kapjanak. Háromszéken nyolc mediátor tevékenykedik, a legnagyobb roma népességgel rendelkező falvakban kaptak munkát. Hivatalosan, a minisztérium által e célra kiutalt pénzből, a megyei egészségügyi igazgatóságon keresztül fizetik őket.
Hasonló rendszerben képezték ki az oktatási mediátorokat, nekik a gyermekekre kell figyelniük, az ő felelősségük, hogy rendszeresen járjanak iskolába, és ha szükséges, akár a tanulásban is segítenek. Ez is hasznosnak tűnik; Nagy­borosnyón, Ozsdolán, Bodzafordulón, Zágonban, Szent­léleken, Bardocon, Árapatakon és Hidvégen már mutatkoznak az eredmények. Száva József szerint ez a két program nevezhető sikeresnek az eddigi kísérletek közül.

Képeznek, de nem alkalmazhatnak
Lenne egy harmadik is, amely során a helyi tanácsoknál tevékenykedő cigány szakértőket képeztek ki. Ez a tanfolyam két évet tartott, és elsősorban a magasabb iskolákkal rendelkező romáknak nyújtott továbbtanulási lehetőséget, oklevelet. Háromszékről öten végezték el, ám jelen pillanatban úgy tűnik, hiába, a kormány által elrendelt alkalmazási zárlat miatt a polgármesteri hivatalok nem tudják rendezni munkakönyvüket. Kovásznán, Bodzafordulón, Kő­röspatakon, Bölönben és Zabolán a bukaresti döntést várják, amely annak ellenére késik, hogy a pályázat elnyerésekor Románia vállalta Brüsszel előtt, hogy alkalmazza a kiképzett szakembereket.
Január eleje óta folyik a huzavona, ezek az emberek november végétől, a tanfolyam lezárását követően fizetés nélkül maradtak, mégsem történik semmi – mutat rá az ugyancsak visszás helyzetre Száva József. Pedig ezek a helyi szakértők nagyon fontos gondot orvosolhatnának, közvetlen kapcsolattartók lehetnének a roma közösséggel, közülük valóak, könnyebben elfogadnák őket. Jelen pillanatban ugyanis egyik legjelentősebb probléma, hogy a cigányoknak nincsenek vezetőik, nincs, akikkel tárgyalni egy-egy közösség gondjairól. A polgármesterek sem szentelnek sok figyelmet a cigány közösségeknek, de nem is nagyon találják a módját, s a rendelkezésükre álló források is igen csekélyek.
Romániában tehát egy fentről lefelé építkező roma érdekvédelem létezik: a bukaresti központi intézet teljes demokrata-liberális vezetéssel, ott tevékenykednek azok a "díszromák", akiket véleményformálónak tekintenek, s akik időnként a televíziókban magyarázzák, mit, mennyit tesznek nemzettársaikért, s akik lefölözik az európai támogatásokat.
Az Országos Roma Ügynökségnek a hét régióban megvan a hét alegysége, innen irányítják az oda tartozó megyék dolgait, a Kovászna megyei cigányokkal Gyulafehérváron foglalkoznak. Az intézménynél, a bukaresti és régiós kirendeltségeinél azonban nincsenek magyarok, így a magyar cigányok ügye háttérbe szorul, a csak román nyelven szervezett képzések, a nyelvi akadályok miatt alig néhányuk számára hozzáférhetőek, s így lám, kétszeresen kisebbségivé válnak. Nem véletlen, hogy egy-egy nyolcfős csoportban legfeljebb egy-két magyar mediátor akad, kivétel az egészségügyi, ott ugyanis négyen vannak.

Szóvirágos stratégiák
Hatalmas gond az az elképzelés, ahogy Buka­restből az egész kérdést kezelik, hangzatos, Brüsszelben jól mutató stratégiákat dolgoznak ki, amelyekben közhelyek egész sorával szembesülhetünk. A 2012–2020-as stratégiában ilyen megfogalmazások vannak: a helyi önkormányzatoknak a romák képviselőivel közösen azonosítaniuk kell a felmerülő problémákat, de megfogalmaznak olyan javaslatot is, hogy a helyi tanácsok bocsássanak telket a romák rendelkezésére házépítésre. Senki nem elemzi azonban, hogyha esetleg tényleg kerülne telek, miből építhetnének lakást maguknak az erre valóban rászoruló, de semmilyen jövedelemmel sem rendelkező, mély szegénységben élő cigány családok. A stratégiában szerepel az is, tenni kell azért, hogy a roma közösség tagjai minél nagyobb számban váljanak az egészségügyi biztosítási rendszer tagjává, ennek mikéntjéről, például a munkahelyteremtésről azonban egy árva szó sem esik.
Így néz ki tehát Romániában a roma kérdés orvoslása, a cigányok felzárkóztatása, amelyről egyre több szó esik Európa-szerte. Mint sok más területen, itt is az EU felé jól mutató látszatintézkedések érvényesülnek, s feneketlen zsák, no meg néhány zseb nyeli el az igen bőkezűen nyújtott eurómilliókat. A napról napra tengődő cigányságnak pedig alig van esélye a jobbra. Munkát kevesen találnak, segélyekből, gyermekpénzből éldegélnek, s mert ez utóbbi az egyetlen biztos jövedelem, hozzák a világra az újabb és újabb porontyokat. S várják az olyan esztendőket, mint az idei, amikor végre rájuk is figyelnek, ígéretekkel, néhány miccsel, egy-egy zsák krumplival megvásárolják egyetlen értéküket, a voksukat.