Ismerjük őket? (A romániai roma-magyar kötődésűek 1992. és 2002. évi népszámlálási adatok tükrében)

2002-ben 80–90 ezer körül mozgott a magyar cigányok lélekszáma, és a trendek alapján 2025 körül mintegy 150 ezerre tehetjük lélekszámukat.
Akárcsak más országokban, Romániában is elfogadott tényként kezelik, hogy a népszámlálás nem méri pontosan a romák számát és lakosságon belüli arányát. Noha ezek a becslések fontosak lehetnek, mégis azt gondoljuk, a népszámlálásokból leszűrhető fontosabb adatsorok is relevánsak a roma populáció társadalmi-gazdasági megismerése és körülírása szempontjából. Annál is inkább, mert a népszámlálás önbevallásra épül, tehát olyan populációról van szó, amely "kifelé", azaz a kérdezőbiztos jelenlétében is vállalja roma identitását.
A roma populáció nagyságát nyilván más szempontokból is meg lehet becsülni. Összegezve a vonatkozó különféle becslésekkel kapott számadatokat, azt állapíthatjuk meg, hogy 1992-ben vélhetően 50–70 000 magyar cigány élt Romániában, 2002-re pedig nagyobb valószínűséggel 80–90 000 körül mozgott lélekszámuk (és e trendek alapján 2025 körül mintegy 150 000-re tehetjük lélekszámukat). Fontos azonban annak tudatosítása is, hogy minél magasabbra becsüljük a roma-magyar kötődésűek számát, annál alacsonyabb lesz a romániai magyarok lélekszáma.
1992 és 2002 között a romák aránya az erdélyi megyékben átlagosan 20 százalékkal emelkedett (miközben a magyarok aránya mintegy 12 százalékkal csökkent). A romák száma Szatmár, Bihar és Szilágy megyében megugrott, Ma­ros megye átlagos növekedési arányt mutatott, míg a másik két székely megye gyökeresen eltérő mintázatot alakított ki: Kovászna megyében gyakorlatilag megduplázódott a romák száma, Hargita megyében pedig stagnálást mutatott ki a népszámlálás.1992-ben közel húszezer roma-magyar kettős kötődésű egyént regisztráltak, tíz év múlva már 28 százalékkal többet, mintegy 25 ezer roma-magyar kötődésűt azonosíthatunk be, ami ugyanakkor azt jelenti, hogy a romániai roma nemzetiségűek közel 5 százaléka, illetve az erdélyi romák mintegy 10 százaléka valamilyen szempontból magyar cigánynak tekinthető.
Fontos megjegyezni, hogy miközben a romániai magyar nemzetiségűek, illetve anyanyelvűek száma 1992–2002 között közel 200 000-rel csökkent (ld. 2. táblázat), addig az eltérő nemzetiségre és anyanyelvre épülő kettős identitású személyek száma és aránya konstans maradt. A kettős kötődésűek szerkezetében azonban azt is fontos rögzíteni, hogy a román-magyar identitásúak száma (5 százalékos) csökkenő tendenciát mutat, a roma-magyar kötődésűek aránya pedig dinamikusan növekszik.
A roma-magyar kötődésűek szerkezetén belül a roma nemzetiségű és magyar anyanyelvűek alcsoportja a meghatározó. Némileg leegyszerűsítve azt mondhatnánk, a magyar cigányok elsősorban azért magyarok, mert magyar az anyanyelvük.
A roma-magyar identitásúak zöme falvakon él: a roma anyanyelvű és magyar nemzetiségűek mintegy háromnegyede, míg a magyar anyanyelvű romák 64 százaléka él falvakon. A valamilyen magyar kötődéssel rendelkező romák több mint 90 százaléka mindkét referencia évben öt megyében élt: Szatmár, Bihar, Maros, Kovász­na és Hargita megyében. Szatmár és Bihar megyében 1992-ben mint­egy 43 százalékuk élt, ám 2002-re már több mint fele e két határ menti megyébe koncentrálódott. E határ mentére való "eltolódást" egyrészt az abszolút számok is jelzik, és még markánsabb a falusi népesség körében, hiszen 2002-ben Szatmár és Bihar megye Erdély falusi magyar kötődésű romáinak közel kétharmadát kiteszik. Az említett öt megyében a romániai magyar nemzetiségűek csak kétharmada él, ami jelzi, hogy a kettős kötődésű romák identitás szerkezetében meghatározó a helyi többséghez (esetünkben a magyarokhoz) való alkalmazkodás.

Iskolázottság
A 2002-es hivatalos adatok országos és nemzetiségi adatsorai is nyilvánvalóvá teszik, hogy a roma nemzetiségűek iskolai végzettsége mesze elmarad a lakosság más rétegeitől, hiszen mintegy 93 százalékuk legfeljebb 8 osztályt végzett, és több mint harmaduk egyáltalán nem járt iskolába.
Ha a 25 év fölötti roma-magyar kötődésűek iskolai végzettségét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy 1992-ben a roma-magyar kötődésűeken belül volt a legalacsonyabb az iskolai végzettséggel nem rendelkezők aránya, ám 2002-re éppen körükben lett a legmagasabb ezek aránya. Ezzel párhuzamosan az elemi és általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya közel azonos szinteket ért el a roma-magyar, illetve a roma populáción belül, ám a szakiskolai végzettségűek aránya mindkét referencia évben a magyar kötődésűek körében a legalacsonyabb, és a kettő közötti különbség 2002-re jóval nagyobb lett, mint 1992-ben: 1992-ben 1,3, 2002-ben pedig 2,6 százalékpont. Magyarán, a vizsgált 10 évben a roma-magyar kötődésűek iskolai pozíciói egyre gyengébbek lettek.
Tekintve, hogy a magyar kötődésű romák elsősorban magyar többségű vidékeken élnek, ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a magyar cigányokat a magyar nyelvű oktatási alrendszer még kevésbé tudja integrálni, mint a többségi oktatási rendszer a romákat általában – pedig ezen utóbbi is sok kívánnivalót hagy maga után.

Szociodemográfiai adatok
A magyar kötődésű romák és a roma nemzetiségűek országos szintjén is a férfi/nő arány kiegyensúlyozott. Az átlagéletkort etnikai csoportok szerint vizsgálva egyrészt azt állapíthatjuk meg, hogy 1992 és 2002 között elöregedőben van a lakosság, és különböző mértékekben ez érvényes az összes nemzetiségre, és országosan is, másrészt pedig láthatjuk, hogy a roma nemzetiségűek és a roma-magyar kötődésűek a legfiatalabbak.
A roma-magyar kötődésűek kö­rében is tapasztalni kismértékű elöregedést, azonban azt is megállapíthatjuk, hogy ez a sajátos kettős kötődésű etnikai csoport a legfiatalabb az országon belül. A csoporton belül a vizsgált tíz év alatt azonban kettős folyamat zajlott le: a városi népesség átlagéletkora csökkent, ugyanakkor a nők átlagéletkora tíz év alatt a férfiakét is meghaladó módon növekedett. A népesség (és ezen belül a nők) tíz év alatti enyhe öregedése magával hozza a teljes termékenységi arányszámok (15–49 év közötti nők által szült átlagos gyermekszám) hasonló mértékű csökkenését is. Mindazonáltal a romák, illetve a magyar kötődésű roma nők körében a termékenység továbbra is nagyon magas (2002-ben: 2,17, illetve 2,23), ami előrevetíti a populáció további számbeli növekedését is.
A magyar kötődésű romák vallási szerkezete a magyarokéhoz áll közel, és nem az országosan mért roma nemzetiségűekéhez, ugyanis a roma-magyar kötődésűek körében is a magyar történelmi egyházakhoz való tartozás dominál. Ugyanakkor két lényeges jelenséget regisztrálhatunk az 1992–2002-es időszakban: egyrészt a roma-magyar kötődésűek körében a református egyház 10 százalékpontos térvesztését, másrészt pedig a neoprotestáns egyházakhoz, elsősorban a pünkösdista, baptista, adventista egyházhoz való tartozás megerősödését tapasztalni. Ez azonban nem csak a magyar kötődésű romák körében érvényes, hanem – arányaiban is markánsabban – az egész roma nemzetiségre.
Családi állapot tekintetében meg­állapíthatjuk, hogy országos szinten és mindegyik nemzetiségi csoport vonatkozásában csökkent a házasságban élők aránya az utóbbi két népszámlálás között. Ugyan­akkor a roma nemzetiségűek és a roma-magyar kötődésűek körében az is szembetűnő, hogy míg 1992-ben a családi állapot szerkezete közel állt a román vagy a magyar nemzetiségűekéhez, 2002-re gyökeres eltérés tapasztalható: nagyon magas a nőtlen, hajadon kategóriájúak aránya, és jóval országos átlag alatti a házasok aránya. Ebből azonban téves következtetés volna arra jutni, hogy a házasság intézményének devalválódása következtében nagyfokú individualizmus érvényesülne a romák kö­rében. Sokkal inkább arról van szó, hogy a házasság intézménye a romák esetében nem esik egybe a jog által szentesített házassággal. A hivatalos házasságok alacsony aránya ellenére, a – 2002. évi népszámlálás által is mért – tényleges élettársi kapcsolatok aránya eléri és kisebb mértékben meg is haladja a magyar vagy román nemzetiségűek arányait. A családi állapot ezen struktúráját pedig úgy értelmezhetjük, hogy a romák körében éppen hogy nagyobb értéke van a valamilyen formában történő élettársi együttélésnek, mint a társadalom más etnikai csoportjainak.

Gazdasági helyzet
Az inaktív populáció aránya a romák körében a legmagasabb, és ez az arány 1992 és 2002 között további enyhe növekedést mutat. A két népszámlálás közötti gazdasági átmenet időszakának tekinthető korszak ilyen értelemben majd mindegyik etnikum vesztesnek tekinthető. Megjegyzendő azonban, hogy míg a romák és a roma-magyar kötődésűek körében is mindkét referencia évben nagyon magas volt az inaktívak aránya, addig a magyarok körében (és az ország lakosságának körében is) 2002-re jutott mélypontra. Ezek az adatok azt is jelzik, hogy a roma–nem roma feszültségek növekedhetnek, hiszen a lecsúszó rétegek/nemzetiségek relatív deprivációjához kapcsolódó bűnbakkereséséhez kapóra jöhet a környezetben folyamatosan jelen lévő még szegényebb réteg, a romák megbélyegzettsége.
A romák oly vékony aktív rétege továbbá elsősorban szakképzettséget nem igénylő munkakörökben, illetve a mezőgazdaságban dolgozott, és – legalábbis 1992-ben – mintegy negyedük szakképzett foglalkozásokat is művelt, más foglalkozásokban pedig csak elvétve találni romát. 2002-re a szakképzettek aránya is megcsappant, és gyakorlatilag szakképzetlenként, illetve mezőgazdasági munkásként regisztrálták.

Zárszó
A roma-magyar kötődésűek magyarok általi integrációja a rendszerváltás után elmaradt, a romák irányába történő elmozdulásuk elméletileg jelenthetné a roma etnicitás megerősödését, ám valójában etnikai és szociális hátránygyűjtő medenceként aposztrofálhatjuk e populációt: az etnikai dimenzió és a szociális hátrányok kölcsönhatása hatványozottan visszahat helyzetükre, és a legsérülékenyebb csoportként konstituálja őket. Pedig a fokozottabb odafigyelés azért is fontos lenne, mert a különféle becslések alapján jelenleg közel százezres tömeget kitevő rétegről van szó, és a hivatalosan mért termékenységi arányszámok is jelzik, a roma-magyar kötődésűek száma fokozatosan növekedni fog. Szociális helyzetük alapján azonban a romániai és az erdélyi magyarok társadalom alatti és kívüli rétegét gyarapítják, amely tény mellett sem a többségi társadalom, sem a – sok kistérségben valójában helyi többségnek számító – kisebbségi magyarok nem mehetnek el.