Sepsiszentgyörgy, 2012. február 22., szerda 21:54
Köszöntjük Gerzson nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. február 22., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. január 28., szombat: Közélet

Fogy a tánckar (Háromszék Táncegyüttes)

Lámpások – februárban is folytatódik az előadás-sorozat    Henning János felvétele
Lámpások – februárban is folytatódik az előadás-sorozat Henning János felvétele
Négy másik erdélyi hivatásos táncegyüttessel együtt a Magyar Táncművé­szek Szövetségének tagjává vált a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Ennek előnyei nyilvánvalóak, csupán az a kérdés, az egyre apadó tánckar milyen súllyal tud részt venni az összmagyar táncművészet életében.
A Magyar Táncművészek Szövetsége érdekvédelmi szervezet, amely tömöríti a tánc- és mozgásművészettel foglalkozó hivatásos társulatokat. Lapunk kérdésére Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója elmondta, nem tud arról, hogy a szövetségnek lennének képzéssel kapcsolatos feladatai, amiről azért érdeklődtünk, mert köztudott, hogy az erdélyi együttesek néptáncosainak itthon nincs lehetőségük a képzésre, a legalacsonyabb fizetési kategóriába sorolják őket, ezért sokan elmennek más megélhetési lehetőséget keresni. Így van ez a Háromszéknél is, tavaly három táncos hagyta ott az együttest, azelőtt még néhányan. Az eredetileg tizenkét pár táncosra felépített intézmény jelenlegi negyvenhárom alkalmazottjából csupán hat fiú és nyolc lány képezi a tánckart, a műsorok java részében külsősökkel is dolgoznak.
Deák Gyula elmondta, az a költségvetés, amit a megyei tanács idénre szándékszik megadni az együttesnek, úgy tűnik, elegendő lesz az intézmény működésére, de szerinte "ahol nem tudnak a fenntartók sem lépni, és ami a legnagyobb gondot okozza az intézménynek, az a fizetések kérdése, mert lassan hiába lesz infrastruktúra, hiába lesz pénz a műsorok előállításához, ha nem lesz táncos, mert az emberek elmennek". A megígért székház dolgában is kérdőjelek merülnek fel, mert ha a színház udvarán épülő stúdiótermet nem a Háromszék Táncegyüttes adminisztrálja, csupán használhatja, akkor ez nem jelenti székházgondjaik megoldását – véli az együttes igazgatója.
Furcsa helyzetben van tehát az együttes, egyrészt a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjaként talán nagyobb eséllyel kap meghívást, hogy előadást tartson a budai várban működő Nemzeti Táncszínházban, valamint javasolhat jelöltet a magyar kormány által odaítélt szakmai díjakra, másrészt itthon továbbra is olyan gondokkal küzd, ami nem méltó hivatásos társulathoz.
Hozzászólások
2012. január 28., szombat 10:25
janocska
249 hozzászólás
Nesze semmi szopd meg jól !!

2012. január 29., vasárnap 17:00
Hanga79
48 hozzászólás
Elkeserítő,hogy kénytelenek ott hagyni az együttest :(

2012. január 29., vasárnap 18:58
Figaro
189 hozzászólás
A 43 alkalmazottból 14 táncos. A többi 29 vajon mit csinál? Kivéve még azt a 4-5 zenészt.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Szekeres Attila:
Segítség művelődésszervezőknek (Háromszék internetes kulturális eseménynaptára)
Használd, hogy hasznos legyen mottóval internetes kulturális eseménynaptárt mű­ködtet a Kovászna Megyei Kulturális Központ honlapján: www.kultkov.ro. En­nek célja egyrészt a rendezvényszervezők munkájának segítése az egymásra szer­vezések elkerülése végett, ugyanakkor a kultúrakedvelő közönség tájékoztatása.

- :
Film az egykori Sepsiszentgyörgyről
A Tamási Áron Színház nagytermében vasárnap 17 órakor bemutatják Az én időmben Szentgyörgy című dokumentumfilmet, melyet az 550 éves évforduló alkalmából készített a Focus Rectus Egyesület.

hirdetés
Archívum
<<2012 február>>
HKSzCsPSzV
5
12
19
22
23
24
25
26
27
28
29
Legújabb galéria
hirdetés
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS