Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:03
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. január 30., hétfő: Sport

Hősök, győztesek 6.

Abebe Bikila
Abebe Bikila
Tirunesh Dibaba
Tirunesh Dibaba
Paavo Nurmi
Paavo Nurmi
Napszámosok
Reggel szaladnak, este szaladnak, s ha napközben akad félórányi szabad idejük, újra szaladnak. Nem ismerik a fáradtságot. Napi edzésadagjuk harminc-negyven kilométernél kezdődik. Hosszú a táv, melyre készülnek, hosszú az egyéniségek névsora is.
Az újkori olimpiák kezdeténél jelen voltak a maratoni futók, így aztán csak természetes, hogy az olimpiai játékok nagy könyvébe általuk írt fejezettel nyitjuk a hosszútávfutók történetét, hiszen ők végigszaladták az olimpiákat. Futásuk arra a görög hősre emlékeztet, aki Marathónból felszaladt – teljes katonai felszereltségben – Athénba, hogy hírül vigye az athéniaknak a tízezres túlerőben lévő perzsák fölötti görög győzelmet, s aki miután elmondta a hírt, hogy "Győztünk!", holtan összeesett.
Az olimpiák első nagy "hírvivője", győztese a görög Luisz Szpiridon (vagy röviden Szpirosz), egyesek szerint lovastiszt, mások szerint kecskepásztor... Tény, hogy az Athénnal szomszédos Marusiban levélhordóként kereste kenyerét egészen az olimpiai győzelméig, mert... Na de ne vágjunk az események elébe.
Az első maratoni futás huszonöt tagú mezőnye stílusosan Marathónból indult. A huszonöt futóból huszonegy görög volt, a másik négy a 800 és 1500 m győztese, az ausztrál Flack, a francia Lermusiaux (az 1500 m bronzérmese), az amerikai Blake (az 1500 m ezüstérmese) és a magyar Kellner. A rajt után mindjárt a "villámemberek" – Flack, Lermusiaux és Blake – álltak az élre, nyomukban a pályát betéve ismerő Szpirosz, akit nem nagyon zavart az idegenek felpörgetett ritmusa, ahol csak tehette, meg-megállt egy-egy pohár borra, aztán folytatta higgadtan futását. Huszonkét kilométernél Lermusiaux mintegy háromezer méterrel vezetett. Elsőként Blake dőlt a szó szoros értelmében árokba, a 32-es kilométerkőnél Lermusiaux adta fel a versenyt... Az élen Szpirosz haladt, nyomában egy honfitársával és a magyar Kellnerrel. Ez a sorrend a befutásnál is, azaz mégsem, mert a két görög után a harmadik befutó is görög, név szerint Belokasz, s csak negyedik Kellner, aki azonnal jelentette Kemény Ferencnek: "Mind­végig az élcsoportban futottam, és biztos tudomásom van róla, hogy előttem nem három, hanem csak két futó haladt. Azt is tudom, hogy Belokasz miként előzött meg. Az egyik kanyarnál, mintegy száz méterrel előttem egy kocsiból szállt ki." Kemény jelentette az esetet a trónörökösnek, aki azonnal magához hívatta Belokaszt, az athéni egyetem hallgatóját. Belokasz nem tagadta Kellner állítását. A zsűri határozott, Belokaszt kizárták, és valóságos vesszőfutáson kellett végigmennie... Kellner vehette át a bronzérmet, és a trónörökös felajánlotta a "fájdalomdíjat", az aranyórát... De hogy mit kapott a győztes Szpirosz? Vegyük csak sorra. Averoff, az olimpiai stadion építője felajánlotta leánya kezét s vele egymillió drachmát, egy Teoflakosz nevű orvos egy hordó aszúbort ajándékozott... Na de hoztak teheneket, birkákat... a győztesnek. Az egyszerű levélkihordó egyik napról a másikra meggazdagodott.
St. Louis-ban egészen színes mezőny vágott neki a maratoni távnak. Ott volt az angol származású Hicks, aki civilben bohóc, a francia Corey, mindennapi foglalkozása: hivatalos sztrájktörő – mindketten amerikai színekben indultak, Dél-Afrika két kaffert indított, Kuba a mulatt Carvajalt, aki – akárcsak Szpirosz – postaküldönc volt, a görögök tíztagú csapatot állítottak rajthoz, ők mind a tízen Amerikában éltek... A hőség tikkasztó, az út két 30–90 méteres emelkedővel tarkított, a kísérő gépkocsik hatalmas porfellegről "gondoskodtak"... Mindezen tényezők hatására először az amerikai Lorz dőlt ki a sorból, aztán William Garcia esett össze, majd a megéhezett Carvajal szerzett erőszakkal az egyik kísérő kocsiról barackot, végül a két kaffert kergette meg egy mérges kutya... A győzelmet végül is az amerikai Hicks szerezte meg, aki holtfáradtan támolygott be a célba.
Az első londoni olimpia (1908) maratoniját a windsori kastély elől indította el a walesi hercegnő, egy villanycsengővel jelt adva Lord Desboroughnak, aki aztán a levegőbe lőtt. Itt mindjárt mondjuk is el, hogy ez a windsori kastély előtti rajtvonal és a dísztribün előtti célvonal közötti 42,195 méter lett hivatalosan is a maratoni futás távja, és nem a Marathón és Athén főtere közötti távolság. A windsori kastélynál ötvennyolc futó rajtolt. A táv felénél az olasz Dorando állt a mezőny élére, Dorando, a capri cukrász... A stadionban nagy izgalommal várták az érkezőket. A stadion bejáratában Dorando cérnavékony alakja tűnt fel először, tétován körülnézett, s mint aki megijedt a látványtól, ellenkező irányba indult el, pár lépés után megállt, megingott, aztán összecsuklott, mint egy üres zsák. Orvosok, versenybírák rohantak segítségére.
A kis cukrász nagy nehezen feltápászkodott, s fantasztikus akaraterővel vánszorogni kezdett a cél felé. Tíz lépés után megint összecsuklott. A lelátók egy része Dorando segítségéért könyörgött, a másik óva intette a bírákat a segítségnyújtástól: Ne nyúljatok hozzá! – kiáltották. Közben megjelent a bejáratban az amerikai Hayes, feltűnő frissességgel. Dorando hívei fergeteges buzdításba kezdtek. Hayes egyre közelebb került, biztosan a kis olasz is hallotta léptei zaját, mert talpra állt, de nem ereje, hanem akarata állította talpra, tett néhány lépést, aztán megint összecsuklott. Az Andrews nevű eredményhirdető már nem bírta tovább nézni a cukrász szenvedését, hóna alá nyúlt, és átsegítette a célvonalon. Ott Dorando újra összeesett, s csak a kórházban tért magához... Hosszas vita után az amerikai Hayest hirdették ki győztesként.
Így kezdődött a külön fejezet, melynek olyan "tollforgatói" voltak, mint a finn Kolehmainen, a csehszlovák Zatopek, az etióp Abebe Bikila... Apropó, Bikila, ő volt az első maratoni futó, aki mezítláb szaladta végig a távot, aki ismételni tudott. Rajta kívül csak a keletnémet Cierpinski tudott két egymást követő olimpián a dobogó legmagasabb fokára állni, más senki.
A két klasszikus hosszútáv – 5000 és 10 000 m – a stockholmi olimpián (1912 ) mutatkozott be. Az első győztes a finn Hannes Kolehmainen volt. Az a Hannes, akinek bátyja, Willie Kolehmainen huzamosabb ideig az Államokban élt mint versenyző. Willie nyitott szemmel taposta a kilométereket, s közben jól megfigyelte, hogyan dolgoznak az amerikaiak az edzéseken. Jól megjegyezte minden mozdulatukat, minden gyakorlatukat, s amikor csak tehette, mérte a távolságokat, stoppolta az időt, hogy aztán összegezhesse a tanulságokat, melyeket saját edzésein kamatoztatott. Az igazi nyertes azonban nem ő, hanem öccse, Hannes, aki született tehetség volt. Ezt a tehetséget gyümölcsöztette Willie, aki hazatérte után rögtön kézbe vette Hannes felkészítését. Sike­resen, hiszen Stockholmban Hannes a szó igazi értelmében "állva hagyta" ellenfeleit a 10 000 méteres síkfutásban. A másnapi lapok ezt írták: "Olyan verseny volt, mintha öreg, kifáradt agarak egy fiatal nyulat hajszoltak volna...", vagy: "Kolehmainen igazi csodafutó, a többi – csak futó"... Következett az 5000 méteres táv. A rajt után mindjárt a hórihorgas francia Bouin állt a mezőny élére, és szinte végig vezette azt, majd a cél előtt húsz méterrel Kolehmainen befogta, és az utolsó métereken legyőzte. Kohlemainen ideje: 14:36,6 perc – új világcsúcs. Pár nappal később Kolehmainen a 8000 méteres mezei futást is megnyerte. Ezzel a három aranyéremmel nyitotta meg Hannes Kolehmainen a "repülő finnek" éráját.
Az őrségváltásban a "Nagy Hallgatag", Paavo Nurmi következett. Nurmi 1897. június 13-án született Loimaaban. Édesapját korán, 12 éves korában elveszítette. Dolgoznia kellett. Munka után viszont minden kis szabad idejét a futásnak szentelte. "Hannes, a Hatalmas", olimpiai sikerei érlelték meg benne az elhatározást: hosszútávfutó lesz, a világ legjobb hosszútávfutója. Elhatározásáról senkinek sem szólt, csak szorgalmasan rótta a kilométereket, mert szentül hitte, célba ér. E szent cél érdekében mindenről lemondott, minden szórakozásról, kerülte az embereket. Éveken át vasúti támfákon szökdelt, hogy növelje lépéshosszát... Az első nagy versenyén mégis vereséget szenvedett. De nem keseredett el, hanem felfokozott elszántsággal, akaraterővel készült a következő viadalára, a "legyőzhetetlen" sorozatára. 1921 és 1931 között 30 világcsúcsot döntött, 9 olimpiai aranyérmet és 3 ezüstöt szerzett. Azóta is páratlan sorozat a hosszútávfutás történetében.
A "repülő finnek" korszaka folytatódott, a finn csodafutók sora hosszú: Ritola, Lehtinen, Salminen, Höckert, Stenroos, Iso Hollo... Jó két évtizeden át uralták a hosszú­távfutás olimpiai versenyeit.
A második világháborút követően a csodálatos finneket a "prágai lokomotív", Emil Zatopek váltotta fel, majd jött a balti tengerész, Vlagyimir Kuc. Zatopek tizennyolc év alatt 18 világcsúcsot döntött, 261 győzelmet aratott... A sporttörténet egyedüli hosszú­távfutója, aki egy olimpián mind a három klasszikus hosszútávot – öt- és tízezer méter, valamint maratoni táv (42,195 m) – megnyerte. Voltak még nagy futók – Ikaros, Rózsavölgyi Tábori, Kovács, Pirie, Clakk, Schul... –, de világrekorderek és olimpiai bajnokok egy időben soha nem lettek.
Újra feltűnt egy finn csodafutó, Lasse Viren, aki nemcsak két győzelmet aratott egy olimpián, hanem a következőn meg is ismételte győzelmeit... Viren volt az utolsó finn és az utolsó európai a "műfajban", mert aztán jöttek a fekete kontinens nagyjai: Gammoudi, Temu, Yifter, Aouita, Skah... s az eredmények kezdték megelőzni a kort, a világ- és olimpiai csúcsok egyre lennebb csúsztak az idő skáláján, 13 perc alá öt- és 27 perc alá tízezer méteren.
1984-től már a nők is megküzdenek a hosszútávokkal ahány olimpia, ahány szám, annyi győztes mottóval. Ők a külön fejezet címét írták csak fel, s a bevezetést vetették papírra, az igazi történet megírása ezután következik.
A hosszútávok olimpiai bajnokai
Férfiak

Év 5000 m 10 000 m Maratoni
1896 – – Luisz Szpirosz (Gö) 2:58:50,0
1900 – – Michel Theato (Fr) 2:59:45,0
1904 – – Thomas Hicks (EÁ) 2:28:53,0
1908 – – John Hayes (EÁ) 2:55:18,5
1912 Hannes Kolehmainen (Fin) 14:36,56 Hannes Kohlemainen 31:20,8 Kenneth McArthur (Daf) 2:36:54,8
1920 Joseph Guillemot (Fr) 14:55,6 Paavo Nurmi (Fin) 31:45,8 Hannes Kolehmainen 2:32:35,8
1924 Paavo Nurmi 14:31,2 Villa Ritola (Fin) 30:23,8 Albin Stenroos (Fin) 2:41:22,6
1928 Villa Ritola 14:38,0 Paavo Nurmi 30:28,8 Mohamed El Ouafi (Fr) 2:32:57
1932 Lauri Lehtinen (Fin) 14:30,0 Janusz Kusocinski (Len) 30:11,4 Juan Carlos Zabala (Arg) 2:31:36
1936 Gunnar Höckert (Fin) 14:22,2 Ilman Salminen (Fin) 30:15,4 Szon Ki Csung (Jap) 2:29:19,2
1948 Gaston Reiff (Bel) 14:17,6 Emil Zatopek (Csz) 29:59,6 Delfo Gabrera (Arg) 2:34:51,6
1952 Emil Zatopek 14:06,6 Emil Zatopek 29:17,0 Emil Zatopek 2:23:03,2
1956 Vlagyimir Kuc (Szu) 13:39,6 Vlagyimir Kuc 28:45,6 Alain Mimoun (Fr) 2:25:00,0
1960 Murray Halberg (ÚZ) 13:43,4 Pjotr Bolotnyikov (Szu) 28:32,2 Abebe Bikila (Eti) 2:15:16,0
1964 Robert Schul (EÁ) 13:49,8 William Mills (EÁ) 28:24,4 Abebe Bikila 2:12:11,2
1968 Mohammed Gammoudi (Tun) 14:05,0 Naftali Temu (Ken) 29:27,4 Mamo Wolde (Eti) 2:20:26,4
1972 Lasse Viren (Fin) 13:26,4 Lasse Viren 27:38,4 Frank Shorter (EÁ) 2:12:19,8
1976 Lasse Viren 13:24,8 Lasse Viren 27:40,4 Waldemar Cierpinski (NDK) 2:09:55
1980 Miruts Yifter (Eti) 13:21,0 Miruts Yifter 27:42,7 Waldemar Cierpinski 2:11:03
1984 Szaid Aouita (Mar) 13:05,59 Alberto Cova (Ol) 27:47,54 Carlos Lopes (Por) 2:09:21
1988 John Ngugi (Ken) 13:11,70 Brahim Butajeb (Mar) 27:21,46 Gelindo Bordin (Ol) 2:10:32
1992 Dieter Baumann (Né) 13:12,52 Kalid Ska (Alg) 27:46,70 Hwang Jung Cso (DK) 2:13:23
1996 Venuste Niyongabo (Bur)13:07,96 Halle Gebreselassie (Eti) 27:07,34 Josia Thugwane (Daf) 2:12:36
2000 Million Wolde (Eti) 13:35,49 Halle Gebreselassie 27:18,20 Abera Gezaghne (Eti) 2:10:10
2004 Hisam El-Gerruzs (Mar) 13:14,39 Kenenisa Bekele (Eti) 27:05:10 Stefano Baldini (Ol) 2:10:55
2008 Kenenisa Bekele 12:57,82 Kenenisa Bekele 27:01, 17 Samuel Wanjiru (Ken) 2:06,32
2012 ................................................ ....................................................... ...................................................

Mezei futás
Év 8000 m 8000 m, csapat 3000 m, csapat
1912 Hannes Kolehmainen 45:11,6 Svédország 10 pont Egy. Államok 9 pont
1920 Paavo Nurmi 37: 15,0 Finnország 10 pont Egy. Államok 10 pont
1924 Paavo Nurmi 32:54,4 Finnország 11 pont Finnország 8 pont

Nők
Év 3000 m és 5000 m 10 000 m Maratoni
1984 Maricica Puică (Ro) 8:35,96 – Joan Benoit (EÁ) 2:24:52
1988 T. Samolanko (Szu) 8:26.53 Olga Bondarenko (Szu) 31:05,21 Rosa Mota (Por) 2:25:30
1992 L. Romanova (FÁK) 8: 46,04 Derartu Tulu (Eti) 31:06,02 Valentyina Jegorova (FÁK) 2:32:41
1996 Hvan Csön-hszia (Kí) 14:59,88 Fernanda Ribeiro (Por) 31:01,63 Fatuma Roba (Eti) 2:26:05
2000 Szabó Gabriella (Ro) 14:40,79 Durartu Tulu 30:17,49 Takahasi Naoko (Jap) 2:23:14
2004 Meseret Defar (Eti) 14:45,65 Hszing Huj-na (Kí) 30:24,36 Mizuki Nogucsi (Jap) 2:26:20
2008 Tirunesh Dibaba (Eti) 15:41,40 Tirunesh Dibaba 29:54,66 Constantina Tomescu-Diţă (Ro) 2:27:7
2012 ................................................. ........................................................ .............................................
Hozzászólások
2012. január 30., hétfő 10:15
Mirke
2733 hozzászólás
Zatopek -ről nincs kép ?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Áros Károly:
Egészséges nemzetnek van csak jövője: Bikfalva
Egészséges  nemzetnek  van  csak  jövője: Bikfalva"A fának légzésre és sűrű mozgásra van szüksége, amelyet szél, eső, fagy idéz elő, máskülönben könnyen kiszárad. Éppígy igen nagy szüksége van az emberi testnek is mozgásra, aktivitásra, komoly testgyakorlatokra vagy játékokra." (Comenius Johannes Amos)

- :
Európai mércével (Verespatak)
A környezetvédelmi és erdészeti minisztérium csak abban az esetben ajánlja a kormánynak, hogy hagyja jóvá a verespataki bányaberuházás környezetvédelmi engedélyét, ha a befektető terve tiszteletben tartja a legmagasabb európai követelményeket – közölte a tárca.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS