Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 30., hétfő: Máról holnapra A tüntetők diadalaAz időjárás is cserbenhagyta az ország több tucatnyi városában immár tizenhét napja utcára vonuló tiltakozókat – a hóviharok, a fagy érthető módon távol tartotta a tüntetők nagy részét, így aztán mind kevesebben adnak hangot elégedetlenségüknek, reménytelenségüknek. A megmozdulásoknak azonban nincs vége: több százan követelték a hét végén is az államfő és a kormány távozását, s ha ez számszerűen talán nem is túl jelentős tömeg, a több mint két hete tartó tiltakozáshullám eddig elért eredményei tükrében korántsem elhanyagolható. Nem csupán arról van szó, hogy az egészségügyi törvényt visszavonták, Raed Arafatot visszahelyezték tisztségébe, a tüntetőket ócsároló külügyminisztert feláldozták, és a választások összevonását törvénytelennek ítélték. Újabban még az előrehozott parlamenti voksolás lehetőségéről is egyre több szó esik, a hét végén például – némileg váratlanul – az RMDSZ több vezető politikusa, Markó Béla és Borbély László vetette fel a témát, hangsúlyozva: a szövetségen belül jövő héten döntenek az ellenzék által javasolt megoldás időszerűségéről. A szövetség részéről ez valószínűleg taktikai húzás – polgármestereik "hátán" könnyebb lenne bejutniuk a parlamentbe, ráadásul az ellenzéki pártok, a szociáldemokraták és a liberálisok irányába is nyitnának, amelyek az elmúlt hónapokban többször leszögezték: hatalomra kerülésük esetén nem hajlandóak bevenni az RMDSZ-t a kormányba –, de Borbély László politikai alelnök tegnapi nyilatkozatában az utcai nyomásra is utalt, szerinte így lehetne csillapítani a kedélyeket. Új politikai helyzetet teremtettek tehát a követeléseiket tizenhét napja következetesen és rendületlenül skandálók – és ez vitathatatlan előrelépés. Persze, nem sikerült bér- vagy nyugdíjemelést kiharcolniuk, nem mondott le sem az államfő, sem a miniszterelnök, nem teljesült a résztvevők megannyi más kívánsága – de az évek óta kiábrándult, közönybe menekült lakosság bebizonyította: érzékeli, saját bőrén tapasztalja vezetői visszaéléseit, és nem tűri, hogy sokáig semmibe vegyék, bármit elműveljenek velük. Ez talán a legfontosabb figyelmeztetés, mely jelenlegi és leendő hatalomnak egyaránt szól, és ez egyben a tüntetők diadala is. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1843Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 30., hétfő 00:29
abcd 47 hozzászólás A hajó süljed, a patkányok menekülnek.
20 éve így élnek, ezt csinálják. Bárkivel lefekszenek, mint egy hűséges örömlány, csak a bársonyszék megmaradhasson. Egy dolgot jól megtanultak. Most is mint mindig, úgy adják el magukat mintha semmi közük nem lenne a nyugdíj levonásokhoz, a tanárok, köztisztviselők béreinek a levonásához… Elmondják, hogy végre megfordult egy trend, miszerint a magyarok aránya nőtt a románokéhoz képest, csak azt felejtik el, hogy sok magyar elhagyta ezt a fertőzött légkört „Maroknyi székely porlik, mint a szikla…”, de még több román, annyira nagy a munkanélküliség…., így valószínűleg néhány év múlva senki nem fogja lakni Kovászna megyét. Jaj, jaj, jaj. 2012. január 30., hétfő 00:30
nemecsekerno 132 hozzászólás "...egyben a tüntetők diadala is."
Nagyon ragozható. Tudtam első perctőt, hogy csak kompromisszum születik. Félsiker? Tán még az sem... 2012. január 30., hétfő 06:23
zucu 667 hozzászólás Szerintem a cikkirónak nincs nagy igaza, de ha az idő nem szólt volna bele, talán lett volna valami változás. Igy a változás majdnem nulla..Az rmdsz taktikázik de ne feledje, hogy sok honfitársának a nyugdijját megkurtitotta........s nem beszélve az egészségügyről.....
2012. január 30., hétfő 08:16
janocska 267 hozzászólás A puliszka megfagyott!!!
2012. január 30., hétfő 08:24
kissmama 160 hozzászólás Jön még kutyára dér.Amit a Basescu tegnap összehablatyolt az se semmi.Neszesemmi fogd meg jól.Az RMDSZ nek most van esélye,hogy kilépjen a sülyedő hajóból.
2012. január 30., hétfő 08:34
Ferencz 2984 hozzászólás "...a szövetségen belül jövő héten döntenek az ellenzék által javasolt megoldás időszerűségéről." Nocsak, no. Akartok nemsokára ti még az erdélyi magyarokkal is szóba állni, köpenyegforgató társaság! Akkor majd a szövetségen "kívüliek" döntenek, azok, akikről hét bőrt lenyúztatok s adtatok cserébe ...mit is?
2012. január 30., hétfő 08:36
komanlaszlo 2 hozzászólás mit tud az udmr felmutatni? levagatta a fizeteseket,megadoztatta a nyugdijakat,mindenfele hulyeseget megszavaztak(Tanugyi Torveny,Egeszsegugy,Verespakakot is elintezik).Hol van a teruleti autonomia,Bolyai Egyetem,munkahelyteremtes? Mindenki menekul ebbol az orszagbol,a fiataloknak semmi eselyuk a megelhetoseget tekintve.Senkinek semmi eselye nincs vezeto poziciot betolteni,ha nem nyalja ki az udmr hatsofelit! Szegyent hoztak a magyarsagra,semmi de semmi tartasuk nincs,nincsenek elveik,csak a sajat erdekeiket kep-viselik!
2012. január 30., hétfő 09:01
England 171 hozzászólás En nem ertek egyet Ferenczel, hisz ne felejtsuk el, hogy habar szovetsegnek nevezik magukat, attol ok meg politikai partkent tenykednek, igy hat nem meglepo az ilyen fordulat sem! De melyik part nem tett vagy tesz ilyent? Az nem letezik! Errol szol a politizalas, kihasznalni az adott lehetosegeket.
komanlaszlo@ Szerintem az utobbi negy evben azert tortent egy s mas a megyeben(bizonyara lesz aki felsorolja majd), hiaba haragszunk, azert a tenyek, tenyek maradnak. Azert jobb a kormanykoaliciohoz tartozni, persze vannak ennek rossz oldalai is, de szerintem tobb a jo! Es remelem a valasztason sokan reszt vesznek, hogy minnel tobb szazalekot elerjen a magyar kozosseg! Barmelyik part mogott is fog majd allni! 2012. január 30., hétfő 09:02
balogadam 42 hozzászólás Azért talán mégse kellene mindent az RMDSZ-en számon kérni. Még mindég jobb akármelyik román pártnál. Csak épp az a baj , hogy kicsi. S nem is lesz nagyobb magyar párt, mert hát ennyien vagyunk. A másik két magyar párt igéretei : bolondnak öröm. Ha odakerülnének, annyit se érnének el, mint az RMDSZ.De ez a legszebb szakasz: az igérgetések szakasza. Jó nagyokat mondani , semmibe se kerül......
2012. január 30., hétfő 09:33
komanlaszlo 2 hozzászólás amit leirtam az igaz.A mostani kormány semmit nem tudott volna elfogadtatni ha az udmr nem szavazta volna meg.Megszavaztak mindent,elfogadtak mindent.Nekik köszönhető a korházak bezárása a közalkalmazottak béreinek a lefaragása,a nyugdijak megadozása stb,stb.ami pedig az arányunkat illeti,el kell ismerni,hogy mindig elég volt arra,hogy egyfelé billentse a mérleget a kormányban.
2012. január 30., hétfő 09:34
dinibacsi 4945 hozzászólás Balog fiam,baj van az értékrendeddel!Engem az nem érdekel,és minket,magyarokat sem,hogy 0k jobbak a román pártok!'Meg mivel is jobbak??Megszavaztak mindent,amit eléjük tettek,az életszinvonalunk a béka valagzata alatt,gerinctelenül,szó nélkül elfogadták,mikor roberta a világ szeme láttára csufot üzött a matematikából és a demokráciábol,semmit a vállasztási programjábolnem tartott be,egy cél,a hatalmon való maradás érdekelte,ami rajtuk kivül senkinek nem jó!Zsarolhatok lettek,mert mindenkinek zsiros a hetyke bajussza,és lásd borbély esetét,egyszer galatyolt valamit,azonnal rajta volt a DNA!Becsületes ember nem fél töle,de ugy látszik,rmdszsék mégis félnek,ezért sem most,sem máskor,amig böszeszku a fönök,nem fognak semmit tenni ellene,mert nem mernek vajjal a fejükön napra menni!ennyi!
2012. január 30., hétfő 09:40
England 171 hozzászólás balogadam@ Azt elore nem lehet tudni, hogy ki mit fog elerni, ez a jovo titka! Az igergetes is csak politikai kanoc, ezt most kell bevetni! Melyik az a part amelyik nem iger semmit es majd megvalasszak? Csak legyen "ember" aki "itelkezzen" majd, ha eljon az ido!
2012. január 30., hétfő 09:50
England 171 hozzászólás komanlaszlo@ Sajnos ezeket az intezkedeseket elobb-utobb meg kell-kellett tenni, sot nem jutottunk volna ide, ha 20 evvel ezelott egy jol kigondolt gazdasagpolitikat kovettek volna politikusaink! Ezen tul kell lepni, nem mehetett ez igy tovabb. En biztosra veszem, hogy barmelyik part-partok- is legyen a kovetkezo a kormanyban, az sem tud populista intezkedeseket hozni, mar nincs ra lehetoseg! A Nagy baj kintrol jon!!!
2012. január 30., hétfő 09:53
Mirke 2733 hozzászólás England+kománlászló !Bár a fogalmazással is hadilábon álltok ,most még nem rovom fel nektek ,mert a tartalom értelmes embereket mutat . De mint kezdő beíróknak , melegen ajánlom figyelmetekbe a helyesírási szabályok betartását ! " Pont,pont, vesszőcske...." Sok sikert és kitartást !
2012. január 30., hétfő 09:56
girtlergyula 601 hozzászólás komanlaszlo Minden szavad igaz . Gratula erte .
2012. január 30., hétfő 10:01
fekete 101 hozzászólás Az RMDSZ FELSOBB VEZETOI nyolcevig rasem neztek korospatakra.Most amikor a banya koruli munkalatok befejezodtek,ugy telepednek ra mint a varjak a szemetdombra.Talaltak is a maguk szamara egy emfelelo embert akit megvalasztatnak polgarmesternek aki majd az ok malmukat szolgalja ki vizi erovel.A lakossag nagyresze akit eddig a szegenyseg kesztetett osszefogasra keszul elhagyni a sulyedo hajot es egy sebteben osszeeszkabalt barkara akar felkapaszkodni amelyen az RMDSZ zaszlajat lengeti a bizonytalan iranybol fujdogalo szel.
2012. január 30., hétfő 10:03
Ferencz 2984 hozzászólás "....hogy habar szovetsegnek nevezik magukat, attol ok meg politikai partkent tenykednek,..." Akkor legyenek párt és el van boronálva, de hagyjanak fel szkizofrén megnyilvánulásaikkal! Képviseljék tagságukat, s mondjanak le az erdélyi magyarság legitim képviseletének farizeus módon való hangoztatásáról.
2012. január 30., hétfő 10:07
rembrandt 26 hozzászólás mirke te ki a fassssssssssz vagy hogy kritizalsz masokat?
2012. január 30., hétfő 10:16
Belaba 245 hozzászólás 5,8 szazalek mond valamit? Ez ala nem is fognak meni hiaba almodozik it egy par ember
2012. január 30., hétfő 11:22
nonsens1 560 hozzászólás Kedves kismama ! Szerintem az RMDSZ-nek az eltelt hét és fél esztendő minden napján volt ˝˝esélye˝˝,hogy kilépjen a koalícióból (a kilépés nem az esély,hanem az akarat kérdése ),sajnos nem tette mert politikusainknak igen nagymennyiségű vaj van a fején (lásd Borbély esetét ),no meg elkerültek volna a húsosfazék mellől.Dinibácsi ! Tökéletesen egyetértek veled.Könnyebb a hatalomból politizálni,mert úgy még valamit el is lehet érni mondja debreczikálmán.Igen,egyet lehet érteni ezzel az állítással,HA figyelmen kívűl hagyjuk azt a tényt,hogy az RMDSZ azon kívül,hogy a PDL szekértologatójává vált,nem ért el semmit.Valóságos szavazó géppé váltak.Az egyik legnagyobb ludas abban,hogy az ország oda jutott ahol ma van,hogy az emberek maholnap földönfutókká vállnak,hogy tönkrement az egészségűgy,tanűgy,a szociális háló stb.Azt még debreczi kálmánnak is el kell ismernie,hogyha az RMDSZ idejében kilép a kormánykoalícióból,nem született volna ennyi rossz törvény,nem tudták volna megnyírbálni a nyúgdíjakat,fizetéseket,stb.Annyit még megjegyeznék,hogy nem mondott le Basescu,a kormány Boc-kal az élen ,MÉG,de eljön mégpedig elég hamar ennek is az ideje.
2012. január 30., hétfő 11:57
malmos 1228 hozzászólás A sorozatos balkanibál kormányok 22éve + az EU politikája fűrészeli alattunk a fát!Sőt hosszútávon valljuk,be és ezt a Fityesz a 24. órában fedezte fel az anyaországnak is szüksége van a fiataljainkra!Szomorú,hogy a bocskorosoknak az EU munkaerő és paici politikája,jól jön az egységes homogén nemzetállam megteremtésére!2100-ban az oláj földrajzkönyvekben a 99 %román(ebből 50%cigány=romini vechi,akik szépen integrálódnaklásd.Tandarei,Faurei,Zimnicea ,Alexandria.....stb)melett lesz 1% kissebbség!Fáin kilátások,mit is mondhatnék a gyerekeimnek?Maradjanak?
2012. január 30., hétfő 12:09
dinibacsi 4945 hozzászólás malmos,besavanyodott egy ember lehetsz nagyon!Neked életedben valaki-valami tetszett?Szerettél ,értékeltél te valakit,vagy valamit?Fideszt mocskolod,a multat mocskolod,a jelent mocskolod,a jövöt feketén látod,semmi nem szent elötted!nehéz életed lehet ilyen felfogással!
2012. január 30., hétfő 12:48
BartSimpson 717 hozzászólás Üdv komanlaszlo a fórumon. Mirkére rá se hederíts, kötekedik, de csak egy darabig, amúgy egy jó fej és általában igaza is van a helyesírást illetően. Ő sem tévedhetetlen. Írd le ide te is Laci az udemerájjal szemben érzett véleményed, ellenszenved, mi is már számtalanszor megtettük ezt, mi már unjuk. Az Udemeráj egy félig biológiai félig automata koprofág organizmus, a csobánhatalom asztaláról lefröccent ürülékmaradékon tengődik, búsás haszonnal. Az általuk képviseltek ? Hehhehe. Le vannak fosva.
2012. január 30., hétfő 13:23
haromszekilegenyke 13 hozzászólás debreczikalman - azt írod, hogy "...de amig ep az elmem ,nem is fogok! "
Nap mint nap tanubizonyságot teszel itt a fórumon elméd épségéről. Lassan élményszámba megy ha naponta olvashatom a hozzászólásaid amivel mosolyt csalsz az arcomra és felvidítod szürke hétköznapjaimat. Gratula Neked és csak így tovább, ne lazíts. Téged nem lehurrogni, szidalmazni kellene. Épp ellenkezőleg, megdicsérni. Ha tehetném, fizetnék Neked azért, hogy naponta részesülhessek itt a fórumon egy kis hasizom-gyakorlaton. Komolyan. Jön az ihlet: megkérem a Szerkesztőséget, hogy február 1 után, az online és a nyomtatott megrendelésekből befolyó összegből, különítsenek el egy alapot (fond debreczikalman) és adják oda Neked hónap végén "stimulens"-ként. Pótolhatatlan veszteség lenne ha eltűnne a 3szek.ro szinpadjáról a Művész Úr. 2012. január 30., hétfő 14:37
Mirke 2733 hozzászólás rembrandt ! Jó hogy beszóltál . Szobafestő vagy Rembrandhoz képest .És szamár ! Nyelvileg .Mit is pingálhatsz te mázoló ?!
2012. január 30., hétfő 14:57
haromszekilegenyke 13 hozzászólás Kálmán - Meglepődnél ha megtudnád, hogy mióta vagyok aktív szemlélője / olvasója a lapnak és vele együtt inkább passzív tagja a fórumnak. Őszintén mondom, hogy nagyokat nevettem a te hozzászólásaidon. Egyrészt azért mert irdatlan mennyiségű böszmeséget, összevisszaságot, badarságot firkálsz.
Másrészt vannak jó meglátásaid is (legalábbis szerintem), igaz ezek elenyészőek. Ami azonban 3szek-díj jelölést érdemel szerintem, az a te "előadásmódod". Rittyegtetsz, osztod az észt, beszólsz mindenkinek és mindezt utánozhatatlan, egyedi stílusban műveled. Igaz megtehetnéd azt is, hogy építő jellegű kritikákat fogalmazz meg és oszd meg velünk, de az már nem te lennél :) Én további sok sikert kívánok Neked úgy a szinpadon, mint itt vagy bármely más fórumon. Hidd el, szükséged lesz rá. Üdvözöl, egy kis székelyharisnyás haromszekilegenyke 2012. január 30., hétfő 15:45
PityiPal 1632 hozzászólás Amire megjelent a cikk, már be van igérve az 5 %-os bér-és nyugdíjemelés! Plusz, a legnagyobb bumm az, hogy Tamara matusa "öcsikéje" 2 év börtönt kapott, első fokon.Ez sem semmi! Kitartás, tüntetők! Ha rájösztök, hogy a FMI az egész bajaink forrása, hátha még jobb eredményeket fogtok elérni....Csak halkan mondom, hogy a politikum megújhodása lenne talán a legnagyobb eredmény...
Az rmdsz-nek nem kellett volna populista intézkedéseket kiharcolnia, hanem egyszerűen nem lett volna szabad engedje, hogy gazdaságilag ennyire tönkretegyen bennünket a román "okos fiúk" társasága...Nagyon sokszor tudták volna megbuktatni az utóbbi 4 évben a kormányt, de ők inkább kiszálasizták a sz...ból, csak hogy ott maradhassanak a zsíros bödön mellett.Meg hogy nehogy kiderüljenek azok a disznóságok, amiket tettek az elmúlt 22 év alatt!Zsarolhatóak voltak, a saját anyagi érdekükért kimerítették a nemzetárulás mindenfajta variációját! 2012. január 30., hétfő 17:12
LCS 53 hozzászólás Kálmánkám, szedje össze az eszét, aki osztja, mellesleg megjegyzem, a nullát bármennyivel osztod, az csak nulla lesz. Egyébként, amig érvek helyett sértegetsz itt élőt és holtat, addig a fene se veszi fel a hőbörgésedet. Nem fogom én elolvasni az előzményeket, kb. másfél hónap alatt csak kijelentéseid voltak, és nem tüntek szentírásnak. Mit csinálj, szerencsétlen alkat vagy, neked bármi áron igazad kell legyen, és ebben nem zavarnak az érvek meg a tények sem. Na minden jót, vitatkozzon veled a jegesmedve.
2012. január 30., hétfő 18:29
BAGOLY 6 hozzászólás Egy nepnek olyan vezetoi vannak, amilyet megerdemelnek !. Amikor ezt a mondast eloszor halottam, kifejezetten cinikusnak ereztem. De vegul is nem az, hiszen a nep maga valasztja vezetoit.
2012. január 30., hétfő 18:38
Kenesei 746 hozzászólás Debreczi, ne hagyja a korbácsot pihenni, mert nagyon sok a mazochista, rittyentse a hátukat.
2012. január 30., hétfő 18:49
Ferencz 2984 hozzászólás Na, az tényleg minden ALAPOT nélkülöző vád lenne!
2012. január 30., hétfő 19:18
ityum 143 hozzászólás te vizfejű mirke valami okosat ne csak ócsároly.főszerkesztő lettél ? még szobafestőnek se v. jó. viselkedjél , a cikre koncentráj ha a tök engedi
2012. január 30., hétfő 19:25
rembrandt 26 hozzászólás draga kicsi pirke-mirke sajnalom a helyesirasom,de sajnos meg vagy 7 nyelven le tudom irni ezt.ellentetben veled aki egesz nap itt irogatsz es kotekedsz.menj el magyartanarnak mert szukseg van.barom
2012. január 30., hétfő 19:26
rembrandt 26 hozzászólás ja es vigyed kalmanbat is
2012. január 30., hétfő 20:09
LCS 53 hozzászólás Kálmán- én neked elhiszem, de úgy látom a többiek nem nagyon. Ez már legyen a te bajod. Kedves művészlélek, sz@rba lépsz, úgy félek.... Bocs nem akartam a szent vizeidbe belerondítani, de mit csináljak, amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Légy jó ha tudsz
2012. január 30., hétfő 22:22
doboa61 1854 hozzászólás Ha Románia nem hódol be első szíre-szóra az IMF-nek, megspórolhatta volna a nagyfokú hitelvesztést a politikai elit.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||