Halló, Miskolc, itt Bodos!

Az erdővidéki Bodosra hívott Sándor István tiszteletes, az ottani 386 lelkes gyülekezet lelkipásztora, mondván: a falu jeles szülötte, Budai József (1851–1939) neves pomológus születésének kissé megkésett, 160. évfordulója alkalmával az éter hullámain közös dialógust kell folytatnunk – amolyan telekonferencia-félét – a miskolci Lévay József Református Gimnázium tanáraival-tanulóival, merthogy csak úgy lehet kerek a jeles kutató, a "földtudós" és gyümölcsnemesítő emléke, ha a kezdetekről a szülőfalu, a Budai József nevét viselő iskola és az egyház, élete másik részéről az a gimnázium szólal meg, ahol a biológiai laboratórium felvette a nevét. A "végkifejlet" kissé tudományosabbnak és másabbnak sikerült, mint sejtésem.
Ahogy Reményik is írta
"Január 27–28-án az országos Budai József Református Biológiai verseny döntője lesz a Lévayban – hangzott a miskolci felhívás –, melyet a gimnázium honlapján 19 órakor élőben közvetítünk. A rendezvényhez Budai József szülőfalujában, az erdélyi Bodoson társkonferencia kapcsolódik, majd a Lévayban előadást tart dr. Kellermayer Miklós neves magyar sejtkutató, prímadíjas professzor Az élő sejt címmel."
Szép számban voltak jelen a Budai József nevét viselő falusi iskolában az érdeklődők, gyermekek, szülők, egyháziak, a tantestület, ahol e sorok írójának sokévi gyűjtése eredményeként emlékeznie kellett Bodos jeles szülöttére. A társkonferenciát, mert végül is ez volt a pontos megnevezés, Benedek Csaba és Józsa József is megtisztelte jelenlétével. Előbbi a szomszédos Bibarcfalvát, utóbbi Bodost képviseli a Barót városi tanácsban, akik egyszersmind "falufelelősök". Bodos­ban sokadik alkalommal gyűlt szép rendezvényre, Reményiket parafrazálva "az egyház és az iskola."
– Abból az alkalomból gyűltünk össze – mondta üdvözlő beszédében a tisztele­tes –, hogy közösen emlékezzünk Budai Józsefre, aki január 20-án halt meg, és a Miskolci Deszkatemplom melletti temetőben hantolták el 1939-ben. A tavaly november 23-án volt születésének 160. évfordulója. Őreá emlékeznek Miskolcon is, az ő nevét viselő verseny alkalmával. A mi mai emlékezésünk pedig része az erdővidéki, immáron lezajlott közművelődési napok rendezvénysorozatnak.
A bodosi közönség, a gyermekek népes csapata skype-on követte a miskolci verseny megnyitóját. Amint a tiszteletes elmondta, a gimnázium videoprojektorral ajándékozta meg a bodosi református egyházat, hogy a jeles vagy ünnepi alkalmakat a két közösség, az iskola és a gyülekezet közösen követhesse. Az adományozó levélből idézett a tiszteletes, aki emlékeztetett arra, hogy Bodos és a Lévay gimnázium kapcsolatai 2001-re nyúlnak vissza. "A kapcsolat továbbépítése céljából a Lévay József Gimnázium és Diákott­hon a Bodosi Református Egyházközséget 200 ezer forinttal támogatja, amelyet a gyülekezet fordítson olyan technikai eszközök beszerzésére, amelyeket missziói munkájában fel tud használni, az iskola ünnepségein és egyéb rendezvényein használ, és segít a Lévay és Bodos internetes kapcsolattartásában is."
A Miskolccal való internetes kapcsolatot megelőzően a bodosi kisiskolások furulyaegyüttese szerepelt, Sándor Boróka pedig elszavalta Reményik Sándor az alkalomhoz találó költeményét.

Budai Domokos nevelt fia
A múlt század hatvanas éveiben még élt az a Rebeka nevű idős ember Bodosban, aki Buda­iéknál, a "tanáréknál" szolgált, és mesélni tudott a családról, az ottani hangulatról. Budai Józsefet egyszerűen tanárnak nevezték a faluban.
– A tanár erőst unatkozott itthon – mesélte Rebeka. – Járta a környék patakjait, a Kövest, a Kótyát, a Hevedert, és gyűjtögette a köveket, mert azokhoz erőst jól értett. De azokról osztán senkivel sem tudott beszélgetni az égadta földön ebben a faluban, a nagy csendben. Éppen hordáskor volt, jól emlékszem. Reggel felkeltek, s az öreg­asszony, a tanár édesanyja bivalytejes kávét tett az asztalra, melléje nagy karé friss házikenyeret, s ettek. A tanár mondta:
– Anyám, én úgy mondhatnám!
Szegény öreg­asszony­nak nem volt, mit mondjon, osztani és szorozni, és felelt neki.
– Mondjál, fiam, mondjál... !
Ezt soha sem felejtem el. A tanár, unalmában kezdte járni a faluban a kerteket. Szedte az oltóágakat. Sokszor nem is köszönt, csak ment hátra az udvaron. Ha fogott a kutya, az öregek kérdezték, hogy ki jár az életben. A háziak kinéztek az ablakon, és felelték: senki, csak a tanár ment hátra a kertbe. Ebben a faluban senkinek sem kellett szemeztetni-oltani, mert a bodosi kertek sem voltak elég tágasok a tanárnak, akkora volt neki a rögeszméje! Ő kísérletezte ki azt a jó téli almát, amit nagybátyjáról nevezett el Budai Do­mokosnak. Az ősi fa még ott áll az Egyed Dániel kertjében...
Bizony ott áll az alanyfa, csak már Egyed Dániel is a túlsó parton. A fia lakik a bennvalóban – mondták, és megígérte, hogy amíg él, nem fogja soha bántani az öreg emlékfát.
Olvasmányaimból tudom, hogy Budai József küldte fel Budapestre azt a temérdek bodosi megkövült csiga- és kagylógyűjteményt, a szürke palában található levéllenyomatokat, s azokat Róth Lajos, majd pedig Staub Móricz határozta meg. A szakirodalomban soha nem felejtették el megjegyezni, hogy azok Budai-féle kövületek. Nagy volt az öröme, amikor megtudta, hogy "Bodos környékén a pliocén időkben élt az európai ámbrafa, valóságos erdőket képezett, fájából keletkezhetett a szén, amit a falu határában bányásztak is." Téved az, aki azt hinné, hogy Budait nem ismeri a hazai román földtani irodalom. Szakkönyvekben emlegetik manapság is, amikor a Hargita neovulkanikus kőzeteiről van szó, megjegyzik, hogy "I. Budai volt az, aki elsőként kimondta, hogy azok nem trachitok, amiként azt a régiek mondták, hanem andezitek."
A bodosi gyermekek tudják, ki iskolájuk névadója. Azon a házon, ahol a család lakott, a tudós emlékét márványtábla őrzi. A bodosiak emlékkopját helyeztek el Mis­kolcon, a Budai biológialaboratórium előtt, és ápolják a két iskola közötti baráti kapcsolatot. A telekonferencia "végkifejletéért" harag ne essék: a miskolci országos bioszdöntőn felsős diákok hallgatták Kellermayer előadását, a sejtbiológia azonban – valljuk meg – a bodosi iskola I–IV. osztályos tanulóinak túl korai volt, kikapcsolták a videoprojektort...

Ide a birtoklevéllel
A lenyugvó nap fényénél jártuk a falut, érdeklődtünk élete felől. A bodosiak nem panaszkodófélék. Férfiak-asszonyok jól tudják azt, hogy aki itthon akar élni, meg kell teremtenie a megélhetés kicsiny forrásait. Bármilyen szegényes a falu talaja, ha megkapja a szerves istállótrágyát, megfizet érte. Hamarosan birtoklevelük is lesz a bodosi tulajdonosnak, mert megkezdték a földek felmérését. A magánerdő és közbirtokosság is a javak jövőbeni forrása.
Fărcaş Csillánál ezúttal nem közbirtokosságról érdeklődtünk, mint szokásunk szerint, hanem a bodosiak számára az örömhírről, hogy kimérik a földeket-erdőket, s bár eddig is mindenki azt használta, amit magáénak tartott, de kezükhöz kapják hamarosan a birtokleveleket.
– Azért állítom ezt olyan biztosan, mert tagja vagyok a városi földosztó bizottságnak. Az ön­kormányzatnak szerződése van Tóth András baróti magántopográfus cégével, akivel felmé­retik a föld- és erdővagyont. Ekkor derül ki, hogy ki mekkora területet művel, kinek van több, kinek van kevesebb. Topográfiai mérés alap­ján kicövekelik a határokat, és ígéret szerint, a nyár derekáig kiállítják a birtokleveleket is.
– Ide a markomba azt a birtoklevelet – kiáltotta egy bodosi idős férfi –, húsz esztendeje várom!
A jó hír után, mert nagy esemény ez Bodos számára, újabbak nyomába szegődtünk: az utóbbi években sokat lehetett hallani a bodosi kézművesekről. Két bodosi kézműves-kisiparos férfiember neve messzi földön ismert már: Dávid Alpár székely ruháival, babáival, férfi és női népi viseleteivel, Kovács Béla szíjgyártó és bőrdíszműves veretes munkáival, két bodosi székelyasszony pedig ízletes, hagyományos kürtőskalácsaival jeleskedik.

Hagyományos termékek Bodosban
Azt hallottuk, amikor Józsa Vilma hagyományos kürtőskalácsával megjelenik szerdán a baróti piacon, percek alatt elkapkodják.
– Mi az, hogy hagyományos kürtőskalács? – kérdeztük tőle.
– Ide figyeljen – mondta. – Itt még van bivaly ebben a faluban. Én úgy sütöm a kalácsot, ahogy anyámtól láttam: lefelezem a bivalytejet, vajat készítek belőle, azt kiolvasztom, és az olvasztott vajjal kenegetem a kalácsot. Ezzel mindent megmondtam. Itt, a kemence előtt sütöm, szénen, ahogy a régiek. Most tél van, s ilyenkor nem készítem. De vegyen sós rudat, ez nem margarinnal van sütve, hanem hájjal!
Józsa Vilma ügyes és leleményes asszony hírében áll a faluban, esküvők, keresztelők, halotti torok és ünnepségek alkalmával meghívják főzni a vendégeknek. Jártas ő a konyhaművészet más ágaiban is. "Virágvasárnap­ján én főzök a konfirmandus gyermekeknek". Kiválóan ismeri a méreteket, hogy hány személyre mennyi nyersanyag, mennyi hús és mennyi zöldség kell a levesbe stb. A tereferébe férjeura, Józsa Ede is beleszól. Nem hozhat szégyent az asszony a bodosi szólásmondásra, mert a bodosi asszonyok úgy főztek, arról voltak híresek, hogy mindenkinek bőven jutott az ételből, de elpocsékolásra való sem maradt meg. Erre mondják még manapság is, hogy Úgy talál, mint a bodosi lakodalom!
Kovács Béla szíjgyártóként ismert Erdővi­déken. Műhelye Baróton van, engedéllyel mű­ködő egyszemélyes vállalkozás az övé. Marhabőrből készíti használati tárgyait. Lóra való hámokat is készít minden méretben, díszes nyergeket lovakra, pónikra.
– Nekünk, szíjgyártóknak is váltani kellett. Csak hámok varrásából megélni nem lehet. Bőrdíszművel, hasznos, tartós és szép használati tárgyak készítésével foglalkozom – mondta, és asztalára rakta a legszebb, kézzel varrt bőrtáskákat, tarsolyokat, kis és nagyobb méretű boros kulacsokat, mobiltelefon-, kés és bicskatokokat. – Mind marhabőrből kézi varrással és olyan a bőrbe préselt mintákkal készítem, amilyent a megrendelő óhajt: férfiaknak férfias jelekkel, nőknek többnyire virágokkal, díszes motívumokkal. Meg kellett teremtenem a piacot magamnak. Ott vagyok a nagy kirakodó vásárokon, falu- és városnapokon, jeles rendezvényeken. Sokat segítenek nekem a szak­egyesületek. Ilyen a sepsiszentgyörgyi PopArtCov. Tagja vagyok az udvarhelyi Artera Alapítvány­nak és a Ro­mániai Ma­gyar Népművészeti Szö­vetségnek. Ezeknek a segítségével jutottunk ki Budapestre a Mestersé­gek Ünnepére, más jeles rendezvényekre, ahol volt alkalmunk bemutatkozni.
Ha úgy követeli a helyzet – mondták a faluban –, Dávid Alpárral, a szabóval szoktak együtt utazni a rendezvényekre. Ne keressen más zöldségkertészt, Béla ahhoz is ért – adták tudtunkra.
Kovács Béla hagyományosan műveli a zöldségkertészetet is, de vallja, hogy ma már csak fóliákban érdemes paradicsomot és uborkát termelni. "Már matatja a kertész a magokat, de egy kicsit még korán van, február derekán már meg lehet kezdeni a palántamag ültetését" – kaptuk tőle a jó tanácsot.