Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. november 14., szerda: Közélet

Megkezdődött az erdővidéki rendezvénysorozat

Mivel a baróti születésű, ám Magyarországon élő és alkotó Szabó Ákos képzőművész az utolsó pillanatban objektív okokra hivatkozva visszamondta baróti tárlatát, változtatniuk kellett a programon ― mondotta megnyitóbeszédében az Erdővidéki Közművelődési Napok főszervezője, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László.
A mintegy negyven érdeklődő előtt Demeter reményét fejezte ki, hogy a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja segítségével létrehozott, Magyarország első felelős miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak emléket állító kiállítás sikeresen helyettesíti a beharangozott tárlatot, majd az 1848-as forradalom egyik hősének is tekinthető politikus életpályáját ismertette. Az este folyamán Baróton fellépett Kátai Zoltán énekmondó is, aki XVI―XVII. századi historiás énekeket szólaltatott meg.
Nagyajtán a Kriza János Általános Iskolában Erdővidék nagyjai címmel nyílt kiállítás, majd lapunk munkatársa, Szekeres Attila István heraldikus címerekről beszélt. Erdőfülében a művelődési otthon kistermében a csángómagyarok múltjáról, jelenéről és jövőjéről Szeret vize martján címmel Halász Péter néprajzkutató tartott vetített képes előadást.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
Régió és autonómia
Tegnap este a Gábor Áron Teremben Románia jelenlegi megyéinek gazdasági, kulturális és etnikai alapon történő átcsoportosítási tervéről beszélgettünk. E sorok írója a megfelelő kiigazításokkal elvileg elfogadhatónak tartotta — tartja — Csutak István régiótervezetét, ad 1. mert Székelyföldet nem külön, hanem az ország egésze régiósításának egyik elemeként tárgyalja.

- Szekeres Attila:
Késésben a hulladékgazdálkodás
A Kovászna és Hargita megyét átfogó integrált hulladékgazdálkodási projekt előkészítése az ütemtervhez képest megkésett. Ennek egyik oka az ökologikus hulladéktároló helyszínének kiválasztása volt, hiszen a megyeháza lakossági ellenállásba ütközött. A helyzet hasonló volt a többi négy megyében is, ahol országos bevezető programként 2006 elején elindították a projektet.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS