Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. január 31., kedd: Máról holnapra

Egereket vajúdnak a hóhegyek

Vasárnap néhány óráig úgy nézett ki, felemelte fejét az RMDSZ, és sürgetné, hogy előrehozott választásokat tartsanak Romániában.
De Kelemen Hunor gyorsan és határozottan kioltotta a felpislantó reményt, miszerint a magyarok szervezete autonóm életet kezdhet, s gyorsan bejelentette, hogy a szövetség alelnöke, Borbély László korábban magánvéleményt fogalmazott meg, szó sincs előrehozott választásokról, a (szent)koalícióban ilyesmiről nem beszéltek. Pedig, ha alaposan körbejárjuk a magyarok pártjának helyzetét, Borbély nem beszélt butaságot. Az RMDSZ-nek igazán jól jönne, ha már tavasszal választásokat tartanának, politikai ellenfeleik, versenytársaik, azaz a két magyar párt igen komótosan, titokzatosan, magukba fordulva szervezkedik, és semmi jelét nem mutatja, hogy a közeljövőben összekapnák maguk. Emberi számítás szerint tavasszal a szövetség tarolhatna. Őszig ellenben sok víz lefolyik a piszkos Dâmboviţan, s akár meg is táltosodhat az MPP vagy Tőkésék vadonatúj pártja.
Az előrehozott választások ügye egy-kettőre lekerült a napirendről, és tegnap délelőtt már az ötszázalékos bér- és nyugdíjemeléstől volt hangos a politika. E kérdésben az RMDSZ-t meg sem kérdezték, úgy látszik, fontosabb dolgokban nem osztanak nekik kártyát. Nyomta ellenben a szöveget a nagy kormánypárt. Huncut módon – hogy senki ne vádolhassa azzal, hogy érzéketlen a társadalom bajaira – tegnap reggel, szokásos heti ülésük után azzal álltak elő, hogy áprilisban, ha jól viselkedünk, odadobnak néhány tíz lejt (mert az 5 százalék ennyit jelent) a szerencsétlen nyugdíjasoknak, s ugyanennyit a bérből élőknek. Igen ám, de színre lépett Jeffrey Franks a mindenható és mindentudó IMF nevében, s beszólt a demokrata-liberálisoknak: lassan a testtel, ne legyen felelőtlen fizetés- és nyugdíjemelés!
Emil Boc, a kitűnő hallással, de kevésbé kemény gerinccel megáldott miniszterelnök értett a szóból, s a kormányülésen rögvest közölte, egyelőre szó sem lehet jövedelememelésről, vihar idején – fő az óvatosság!
Látszik, nem hiába tárgyalt közel négy órát vasárnap este kenyéradó gazdájával a Cotroceni Palotában. Felfogta, az úr a pokolban is úr. Miközben bizonyára nem titok számára, ha úgy hozza a sors, és főként az érdek, az a bizonyos úr gondolkodás nélkül őt is feláldozza. Mint ahogy az RMDSZ-t is.
Ígyen cincogtatják egereiket a január végi hóhegyek.
Hozzászólások
2012. január 31., kedd 07:08
Bence
143 hozzászólás
Halál Franksre!

2012. január 31., kedd 07:20
leopold
1036 hozzászólás
hasznald ki udemere az utolso perceket mert ezzel a csapattal Hunyurka biztos nem jut be megegyszer a parlamentbe!

2012. január 31., kedd 07:35
mioritic
51 hozzászólás
Jeffry Franks Ady " Disznofeju Nagyurja" .Lattatok e hogy meg van hizva , milyen tokaja van .Olyan mint egy levagas elotti 200 kilos diszno.A jo k....va anyjukat.Azt csinalnak evel a neppel amit akarnak.

2012. január 31., kedd 07:45
Ferencz
2984 hozzászólás
"E kérdésben az RMDSZ-t meg sem kérdezték,..." Majd szavazáskor, addig senkit sem érdekel a véleménye!
"...a két magyar párt...és semmi jelét nem mutatja,... hogy a közeljövőben összekapnák maguk." Sajnos, így van.
JÓL ÁLLUNK, MINT RENDESEN!

2012. január 31., kedd 09:44
lacafaca74
2661 hozzászólás
Egyetértek mioritic, antipatikus egy alak ez a Jeffrey.

2012. január 31., kedd 10:13
PityiPal
1632 hozzászólás
Az rmdsz-t be fogják juttatni a román pártok, mert kitűnő köpönyegforgató,kaméleonpárt, olyan "színt" vesz fel , amilyenre az éppen polcon levő párt rendelkezik.Külömben nálunk nincs színe egy pártnak sem, semmi közük a bal-vagy jobboldalhoz:egy színük van, kivétel nélkül: a lopásé.A 22 év alatt mit realizáltak ebben az országban? Az ipar szétrúgva, a mezőgazdaság latifundiumosítva, az erdőgazdálkodás "tarra" vágva"...nem épült semmi hasznos. Sem egy autósztráda, sem egy ipari befektetés! A legnagyobb befektetésük a sportcsarnok-program volt...Itt csak leépült nagyjából minden...
A bársonyfotelek lábait tartó nép sirámai meg nem jutnak fel a "magasságokba"..., sőt, ha ki mered tátani a szád, kapsz egyet az ostorból...lásd: rmdsz kontra MPP és EMNP.

2012. január 31., kedd 10:45
Ferencz
2984 hozzászólás
Rendszergazda: kérem úgy beállítani az " Új hozzászólás...." oldalt, hogy ott is olvasható legyen a hozzászólás, nem csak az újságcikk alatt. Köszönöm.

2012. január 31., kedd 11:24
pista134
11 hozzászólás
Várjuk az új szervezet megnyilvánulásátAz EMNP nagyon

2012. január 31., kedd 11:29
pista134
11 hozzászólás
folytatom,az EMNP nagyon úgy fest,hogy nincsenek profi szervezői,csak a jó Isten tudja ,hogy mire vár.Csak nem azt várja ,hogy alulról szerveződjék.Ez a fajta állapot ebben az országban,ezzel a népséggel bebizonyosodott számtalanszor,hogy lehetetlen.

2012. január 31., kedd 11:35
nonsens1
560 hozzászólás
Egy előrehozott választásnak köszönhetően még lenne esélye az RMDSZ-nek,hogy bejússon a parlamentbe.Jól kalkulált Borbély,mégha saját véleményt fogalmazott is meg.Igen ám,de fentről rászóltak az RMDSZ-re,pofa be,nincs előrehozott választás.Na,ha nincs előrehozott választás,lesz nyúgdíj és fizetés emelés.Ebben a dologban nem kérték ki az RMDSZ véleményét.Nem biza.Az RMDSZ egy olyan valami (a franc túdja,hogy mi )amivel a PDL nagyszerűen tudja dörgölni az ucu felét.No mostmár,jön az FMI és beszól ennek a képlékeny pici miniszterelnöknek,hogy no no,lassan a testel ami a fizetés és nyúgdíjemelést illeti.Egyszer kezdjen legalább maszogni az ipar,azután majd lehet beszélgetni sokmindenről,igen,sokmindenről,a nyúgdíj és fizetésemelésen kívűl.Emelni emelhetjük az ország terheit,ha birjuk ,mi ,a kisemmizett,elszegényedett emberek.A felső tízezer,ezzel szemben emeli ( fel )a hatalmas fizetéseket,juttatásokat,ha megérdemlik,ha nem.Ők birják emelni,van gyakorlatuk.A pokolba velük.

2012. január 31., kedd 11:45
kaba
287 hozzászólás
Tetszik, hogy mindenki milyen jól tudja, csak mindenki másképp.

2012. január 31., kedd 12:39
dinibacsi
4945 hozzászólás
Pedig egyszerü az egész:fizu emelés,nyugdij emelés nuku,gazdasági növekedés nuku,elöre hozott vállasztás nuku!Marad minden a régibe,sajnos!Majd jól megszavaztatják a poport,és lesz egy pdl,usd nagynemzetiösszeborulásos kormány,a rmdszt meghagyják nekünk!

2012. január 31., kedd 14:08
girtlergyula
601 hozzászólás
Nekunk ne hagyjak meg dinibacsi . A magyarsagnak csak jot tennenek , ha elvinnek magukkal , mondjuk Codleara , ott lehetne meg viragot kapalni , hogy valami hasznot is csinaljanak , mert kartekonykodtak eleget .

2012. január 31., kedd 16:53
et
423 hozzászólás
Egy udemerájos politikusokkal teli busz kirándulásra indul vidékre. A sofőr
belefeledkezik a festői tájba, így beleesik egy szakadékba, egy tanya
mellett.
Másnap megérkezik a rendőrség, kihallgatják a tanya tulajdonosát:
- Nem talált áldozatokat?
- De, találtam.
- És hol vannak?
- Hát, eltemettem őket.
- Az összes remedeszés politikus meghalt?
- Némelyik azt mondta, hogy nem, de én már nem hiszem el ezeknek egy szavát
sem...


2012. január 31., kedd 18:09
karahun
26 hozzászólás
Jól van, NA,
EHUN se szeressük oly nagyon az ex-PCR-tagokbul létregyütt csoportosulást, de 2008-ig más nem volt. Az MPP nem lett kapós, Tőkés Néppártjára várunk - hogy TI rájuk szavazzatok...:)

Mindezek ellenére hangsúlyozottan CSAK EGYETLEN MAGYAR NEMZET VAN , és akinek Hunor a "kereszt"-neve (azért idézőjeles, mert -ugyebár - a Szent István előtti magyar nevek NEM "KERESZT"-ények..., igaz, hogy ez a név meg költői alkotás,)
mindegy:

Az RMDSZ is a MIENK.
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk...
A balfékségével együtt.

2012. január 31., kedd 18:12
karahun
26 hozzászólás
ÉN IZÉ, már vagy két hete nem olvastalak Titeket:

a Nagysárkány tövibe nem zúg még a nép??! (Szóljatok Jakab Annának, hogy ideje jelentkeznie...)

2012. január 31., kedd 18:14
Ferencz
2984 hozzászólás
Ha csak balfékségről lenne szó, nem is lenne nagy baj. Érdekekről van szó karahun, amelyek már régen nem fedik a magyarság érdekeit, akiket, úgymond, képviselnek!

2012. január 31., kedd 18:16
karahun
26 hozzászólás
Error.

Persze, hogy NEM "2008-ig", hanem 1998-ig nem volt más a porondon.

2012. január 31., kedd 19:11
PityiPal
1632 hozzászólás
karahun: az rmdsz ugyanolyan román párt, mint a többi, csak ez a magyar tagozat...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Többet, színesebben, ugyanannyiért
A Háromszék napilap arra törekszik, hogy a gazdasági válság, a különféle megszorítások ellenére még többet nyújtson olvasóinak – ugyanazon az áron.

- :
Elhalálozás
Elhalálozás
Megtört szívvel tudatjuk, hogy
FEKETE LÁSZLÓ
szerető szíve életének 44., házasságának 11. évében megszűnt dobogni.
Temetése 2012. február 1-jén 14 órakor lesz a kézdivásárhelyi katolikus ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4826

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS