Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 13., szerda: Közélet Erdély vadaskertje Változtatunk a nézőponton. Az ellenőrző bizottságok szemszögéből vettük szemügyre legutóbb az erdő-visszaszolgáltatás ügyét, s kemény szavakkal marasztalta el a helyi földosztó bizottságokat és a polgármestereket a megszólaló képviselő, a reprivatizációban úttörő szerepet vállaló politikus. Kerek perec kijelentette, hogy a 2005/247-es törvény, mely elvileg mindent visszaadna, és ilyen értelemben a kommunizmus gyökeres tulajdonjogi felszámolásával ér fel, szóval, a 247-es alkalmazásának fő kerékkötői a polgármesteri hivatalok, illetve a helyi bizottságok. Ezek olyan mértékben elkötelezték magukat a részleges megoldásra épülő korábbi törvények alapján kiosztott földek-erdők mai használóinak támogatása mellett, hogy a teljes visszaszolgáltatásra már nem maradt sem erkölcsi erejük, sem politikai akaratuk, ami pedig az ingatlanokat illeti, nos azok vagy elfogytak, és nincs mit kiadni, vagy az államnál vannak még (főleg erdőkről, utakról van szó), és az sem siet visszaszármaztatásukkal. A 247-es törvény alkalmazása tehát nagyobb akadályokba ütközik, mint a korábbiak, melyek nem egyikének különben élesen ellentmond.
Az ellenőrző bizottság polgármestereket számoltatott el, és sokakat talált könnyűnek közülük. Az erdőtulajdonos — őt szólaltatjuk meg az alábbiakban — nem felülről, hanem mondhatni alulról tekint ugyanezen intézményre, és nem sokkal elégedettebb vele, mint a minisztériumi brigád. Neki követelései vannak, számára az egész felépítmény a helyi bizottságtól a prefektúráig és tovább, a bíróságokig és szakhivatalokig nemegyszer csak mint olyan jelenik meg, mely nemhogy támaszt nem, de kimondott gáncsot jelent.
Életképes egyesület
A kézdialmási székhelyű Veresvíz Egyesület közel tizennégyezer hektár erdőt és beerdősödött legelőt birtokol, főleg közbirtokosságok és tanácsok hozták létre, szépen gyarapodott a kezdeti hatezer hektárról a mai kétszer annyiig, de Rancz Sándor elnök szerint igazán életképessé erdészetével együtt akkor válhatna, ha legalább a húszezer hektárt elérné. Az egyesület erdői a Katrosától Szaláncfürdőig (Slănic Moldova) nyúlnak, az egyesületnek ugyanis sikerült 2400 hektár erdőt Bákó megyétől visszakapnia. Igen ám, de mi történt:
― Egy olyan módszerrel, mely Romániában dívik, ezer hektárt belőle azonnal rezervátummá nyilvánítottak. Szerintem nyilvánvaló rosszindulatból lett szigorúan védett természetvédelmi terület e birtok. Minket nemhogy meg sem hallgattak előzőleg, de az indoklást sem közölték, állítólag valami virágokra hivatkoznak, melyek különben mindenütt nőnek erdeinkben. A törvény szerint lakossági fórumokon kellett volna kikérniük véleményünket, ez nem történt meg, egy nap arra ébredtünk, van ezer hektárunk, melybe úgyszólván be sem szabad mennünk. Mindenképp meg kell fellebbeznünk, már csak azért is, mert a mai törvény a tulajdonosnak, ha az jogi személy, semmilyen kártérítést nem nyújt. Magánszemélyek talán kapnak valamit. Fölöttébb visszás, mert az őrzést ki kell fizetnünk, az ültetési, ápolási munkálatokat ugyanúgy el kell a rezervátumban is végezni, mint bárhol, de semmi hasznunk nincs belőle. Sem az almási Hegyes-Zsíros Közbirtokosságnak, sem a kézdivásárhelyi vagy almási tanácsnak, ők hárman érintettek az ezer hektár ügyében. Egyedül a területadó fizetése alól mentesítik őket, de az szinte semmi.
A Veresvíz Egyesülethez tartozó birtokosok (Nyújtód, Szentlélek, Szárazpatak, Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Esztelnek, Csomortán és Kézdialmás) majdmindenikének járna még erdő, összesen kb. négyezer hektárra nyújtottak be igényt, de a dossziék vagy helyi vagy prefektúrai szinten elakadtak, állnak pillanatnyilag. Elkeseredésükben úgy látják az egyesületnél, itt a törvények csak azokra vonatkoznak, akik betartják, aki viszont semmibe veszi, főleg ha magasabb polcon van, annak semmi baja nem történik. Némileg önkritikusabb hangon közlik, hogy a magánerdők — kevés van belőlük, az sem nagy területű — átvételében nem jeleskedtek. Indoklásképpen annyit mondanak: ,,Nagyon kis területűek, és azokkal viszonylag sok a munka, ráadásul a birtokosok nehezen értik meg, hogy minden előírást be kell tartani, nem bánhat vele a tulajdonos kénye-kedve szerint." A riportert mindenesetre biztosították, nem utasítanak el senki csatlakozót, még ha magánszemély is.
Adó és illetékteher
Ifj. Rancz Sándor mint egyesületi elnök úgy látja, az állam nem kedvez az erdőgazdálkodásnak, kiadásaikról nyilatkozik.
― Elsorolom, milyen költségeink vannak: jövedelmünk kb. negyven százalékát az erdészet fenntartására kell fordítanunk, további húsz százalékot az ún. újraerdősítési alap (fond de regenerare) folyószámlájára kell helyezni. Ezt az összeget abban az esetben is le kell tennie a tulajdonosnak, ha fővágása volt, amit pedig csak tíz év múlva kell beültetnie. De neki ez alatt is be kell fizetnie ezt az illetéket, a folyószámla kamatmentes, ezen ő szerintem nagyon sokat veszít. További kiadás, hogy az utak karbantartására az eladott fa értékének tíz százalékát kell letenni ― egyelőre az utak tulajdonosai még mindig nem mi vagyunk. Már hetven százaléknál tartunk. Rájön erre az adó, hektáronként 90 és 120 000 lej, ami a környezetvédelmi adóval együtt felviszi a kiadásokat nyolcvan százalékra. Marad tehát saját jövedelemként húsz százalék, ebből kell a tulajdonosnak fenntartania magát, ebből kellene beruházni, és ebből szétosztani a tagságnak az osztalékot. Beruházások tekintetében ezért oly nagy a lemaradás. Ráadásul a vadászati törvénynek is kitörték a nyakát, ötödére csökkentették benne a birtokosnak járó bevételi arányt. (Utóbb ez módosult, a megszavazott változat szerint elérheti az egyharmadot is. ― szerk. megj.) Én mindent megértek, csak azt nem, hogy ha az erdő a mienk, mégis miért a másé...
Bekerített erdők
Hogy egy közbirtokosság nem tud beruházni, mert nem marad rá pénze, még megmagyarázható. Az egyesület viszont már a felhalmozás első szintjét jelenthetné, s ha mégsem, akkor az valamit elárul például a tagság és vezetőség viszonyáról. Rancz Sándornak van erről több története és észrevétele is.
Mivel sokan vagyunk, megoszlanak a vélemények, és elég nehéz az egyesületet összetartani. Van, aki egyetért, van, aki nem, van, aki beteszi a pénzét, van, aki nem.
― Emlékszem, nagy tervekkel indult, kitermelő- és feldolgozóegységek felállításán törte a fejét, hogy ne a nyers fát kelljen eladnia...
― Sajnos, nem sikerült, elsősorban a pénzhiány, másodsorban azonban ― amire nem számítottunk ― az emberi mentalitás miatt. Kitermelői csoportot alakítottunk, vettünk egy rönkszállító teherautót és egy traktort. Ezek most is megvannak, minden évben keresünk velük egy kis pénzt. A csoportot le kellett építenünk, mert az emberek nem értették meg, hogy dolgozni is tudni kéne. Mindent csináltak, de termelés nem volt. Az a pár ember egy nyáron keresztül 200―300 köbméter fát hozott be, hatalmas veszteséget jelentett ez nekünk, mert az állam felé fizetni kellett miattuk mindenfélét. Egyik nap erdészeti szakemberekkel beszélgetve jött elő, mindenütt próbálkoztak ilyesmivel, és sehol sem sikerült. Közösségben nem megy a dolog. Magáncégnél is csak ott, ahol egy-két ember tud irányítani, és lépésről lépésre mindenre felügyelni. Úgy, ahogy én gondoltam, hogy becsületből és önérzetből teljesítenek majd, nem megy.
— Magyarán egy kft.-vel kell szerződést kötni, és úgy elvégeztetni a munkát?
— Pontosan. A mi közbirtokosságunk, a Hegyes-Zsíros így járt el, és bevált. Eladtunk egy vágteret, és kitermeltettük velük. Pontos számvetést akkor tudok végezni, ha tudom, egy köbméter fát mennyiért termelnek ki. Az út mellett már mi válogatjuk ki és szállítjuk, kategória szerint adjuk el. Ilyenformán egy vágtérből, amiből köbméterenként régi pénzben hat-hét-nyolcszázezer lejért tudtunk volna eladni lábon, kaptunk a tavaly 1,1 milliót, ami már nagy különbség és komoly jövedelemtöbblet.
— Emlékszem, fafeldolgozásra is gondoltak kezdetben, egyéb befektetésekre.
― Azt csak közösen lehetne megvalósítani, ősztől új pályázati lehetőségek nyílnak. Én egyet próbáltam, amivel buktunk: vadaskert létesítésével. Majd’ három évet dolgoztam rajta, a közbirtokosságok közös projektje lett volna, Sapard-támogatással. De amikor a pénzt össze kellett volna adni, akkor vagy nem volt a tulajdonosoknak pénzük, vagy a közgyűlésen szavazták le. Baj van az emberekkel is, páran felbujtottak itt mindenkit, végül nem értették meg a terv jelentőségét. Pedig komoly számításokkal bizonyítottam, hogy öt-hat év alatt az erdészeti kiadásainkat e cég jövedeleméből fedezhettük volna...
Nagy keserűséggel mondja Rancz Sándor ezeket, többet nem akar elárulni. Eszembe jut a Ţiriac-féle bályoki vadászpark Bihar megyében, melyet fenntartani szemlátomást megéri a neves üzletembernek. Ott bekerített területen vaddisznókat nevelnek, és azokat évente kilövik, komoly hasznot hajtva a gazdának. De élve is eladható a vadállomány arra szánt része. Létezik vadaskert Bákó megyében Hemeiuşi-on, továbbá Bukarest mellett, most épül egy Szeben mellett, hozzánk legközelebb a Brassó megyei Vulkánban működik egy. Ha belegondolunk, a Székelyföld, Erdély vagy a még tágasabb körzet vadászparkjává lehetne ― s ezzel két legyet üthetnénk egy csapásra, ugyanis a vadak garázdálkodásának is egyszer s mindenkorra elejét lehetne venni általa.
Befektetéseknél maradva: az egyesület büszke csemetekertjére, évente száz-százötvenezer fenyőcsemetét nevel katrosai melegházában, illetve Veresvízen, Lemhényben és Almásréten. Szükségletét ez teljesen kielégíti, két éve nem szorul vásárlásra. Tervezi egy nagyobb kert létesítését, ami talán pályázatilag megoldható. Az erdősítési programokban Rancz Sándor lát fantáziát, úgy véli, elsőként a tanácsoknak kellene felkarolniuk azokat.
Harminc évet átvészelni
A Veresvíz Egyesület saját magánerdészetet tart fenn, annak a főnökön kívül van három belső alkalmazottja, három kerületvezetője és tíz erdésze. Kérdésemre, hogy az őrzés mennyibe kerül náluk, a válasz körültekintően összetett:
— Vitatható, ki mennyire őszinte ilyenkor. Nálunk olyan 34 000 lej hektáronként, de ebben benne van minden egyéb munkálat is, amit másutt külön felszámítanak. Mi beleértjük az ún. értékesítési iratcsomó elkészítésének díját, a bélyegzést, a bárcázást és egyebeket. Ezért az összehasonlítás az erdészetek közt nehéz.
Rancz Sándor úgy látja, az állam idején többet vágtak, a rablógazdálkodást megfékezik a mai viszonyok:
― Nálunk 20―25 ezer köbmétert vágnak ki évente a tizenötezer hektáron, ezt ha visszaosztja az ember, természetes mennyiség, ennyit az erdőnek ki kell hoznia magából. Nagy egyensúlybomlást az 1995-ös széltörés okozott, az a fenyveseket itt és Kommandón tönkretette. Aki azt állítja, az állam idején kevesebbet vágtak, nem tudom, hol élt akkoriban. Fel kell mérni, mennyi 20―30 éves erdőt adtak vissza: abból kiderül, mennyit vágtak akkoriban. Emlékszem, itt, a Lemhény völgyében évi 50, sőt 80 000 köbmétert is levágtak, egyetlen völgyben. Ahhoz képest most egy egész erdészet területén a 25 000 igazán nem sok. Különben úgy számítottam, harminc évet kellene átvészelni ahhoz, hogy erdeink feljavuljanak, és jóval előnyösebb helyzetbe kerüljünk. Most hullámvölgyben vagyunk. Nem igaz, hogy az állam védte az erdőt. Ami olyan volt, mind levágták, sőt, az üzemterveket is újracsinálták, csakhogy vághassanak. Tudták előre, mit adnak vissza, és nem kímélték.
A Veresvíz Egyesület több erdészházat visszakért a Donáth völgyében, a Katrosában, Esztelneken, vissza a kézdivásárhelyi székházat, de eddig nem kapott semmit. Az erdei utakat sem adták még vissza. A szentkirályi közbirtokosság épített egy erdészházat a falutól 25 kilométerre, amit az egyesület használ.
*
Külföldi vásárlók a Veresvíz környékét sem kerülik el ― mondja ―, személy szerint a tulajdonjog megtartása mellett foglal állást, ,,mert ezenkívül semmink sincs. A mezőink semmiérők lettek, iparunk nincs..." Másképp ítéli meg az erdőgazdálkodási bérletet kínálók ajánlatait, úgy látja, ezek tíz-húsz-harminc évre szóló kínálatairól lehetne tárgyalni.
Nos, a kérdésre ― az ajánlatok érdekes módon nem 120 évre szólnak ― következő írásunkban visszatérünk. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 798Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||