Farsangi köszöntő mint magánjáró gépezet

Megosztanám hát gondolataimat e farsangi köszöntő elkészítését illetően, amint a hölgyek is megosztják téli vigasságok idején egymás közt titkaikat arra vonatkozóan például, hogy miképpen őrzi meg nyári frissességét őszre és télre is a kerti zöldségek némelyike, hogy milyen gyönyöröktől foszthatja meg magát, aki nem egészben fogyasztja a kúszó-mászók családjába tartozó kígyóuborkát vagy a karósgyökerűfélék közül a muroknak mondott sárgarépát. Úgy hírlik, meghitt beszélgetésekben aztán a gumósok közül a zellerről is ejtenek néhány pozitív megjegyzést... De az urak is eszmét cserélnek ilyenkor a borászat titkairól, továbbá arról a meggyőződésükről, hogy a kimerítő borkóstolgatások kedvező kihatását végső soron a gyöngébbik és szebbik nemhez tartozók élvezik igazán...
Szóval, hogyan is készül bál nyitányaként ama farsangi köszöntő? Mindenképpen valamilyen külső ráhatásra, valamilyen indítékból, mint ahogy a magánjárót vagy az örökmozgót is el kelletik indítani. Aztán következnek a vajúdás órái, a négy fal közé zárkózás, a fel-alá járkálás, majd a túlterhelt íróasztalon tenyérnyi üres hely keresése. Ha mindezen túlvagyunk, írnoki pozíciót veszünk fel, papírt helyezünk az asztallapra, és végül golyóstollat fogunk kézbe.
A kellékekkel és eszközökkel együtt aztán előkerülnek – hogy a szakácskönyvek terminológiáját használjuk – a hozzávalók, éspedig: a szavak. Megvallom, nem könnyű az ilyen nyelvi anyaggal bánni, mindenekelőtt azért, mivel a szónak már halmazállapotát is igen nehéz megállapítani. Mondhatjuk szilárdnak, mert van eset, amikor kemény szavakat használ az ember, de bőséggel találni köztük csepp­folyós, nyúlós halmazállapotúakat, azaz lágy szavakat, amikor azt mondjuk egy beszédről például, hogy folyik, de az sem ritka, amikor a szó hasmenésre emlékeztetően távozik az emberfiából. Vannak végül légnemű szavak is, olyanok, amelyek elhangzanak ugyan, de színtelenek, íztelenek és tapinthatatlanok, mint a be nem tartott ígéretek. Tudni kell, hogy a fizika törvényei sem érvényesek a szónak mondott nyelvi anyagra. Ha ugyanis a tömegvonzás törvénye a szavakra is vonatkozna, nem fordulhatna elő annyi légből kapott szó beszédünkben. A szavaknak tudniillik földet, azaz célt kellene érniük jó esetben, vagyis foganatjuk kellene hogy legyen. Ki kell jelentenem végül azt is, hogy az anyag megmaradásának törvénye sem vonatkozik a szavakra, hiszen látjuk nap mint nap, hogyan vesznek kárba, mint lesznek semmivé például a gyermekeinknek osztogatott szülői és tanári jó tanácsok, ahelyett, hogy átalakulva megmaradnának, azaz szemünk előtt valósággá válnának.
Íme, ezt a kétes anyagot kell használnia, aki farsangi köszöntőt mond! Különben is, először ki kellene mérnem pontosan a hozzávalókat, konkrét főneveket, cselekvő igéket, megnyerő és hangulatos mellékneveket, kötőszavakat s a többit, latolgatnom kellene mindezeket egy hitelesített patikamérlegen, majd kis mozsaramban összezúznám és kevergetném pisz­tilusommal, azaz bunkós rudacskámmal. Következhetne ezután a masszává lett anyag lapítóra helyezése és kinyújtása, majd megformálása, kikent tepsibe helyezése és kisütése, hogy valami otthonról hozott készítményt, eredeti házi terméket tálalhasson fel a szónok a nagyérdeműnek mondott megelégedésére.
De mivel ily megfoghatatlan és mindenféle törvényen kívüli anyag a szó, nem kell meglepődni, ha ilyen anyagból csak semmi hozható létre. A bizonyíték itt előttünk, a készülő köszöntő képében úgymond! Folyik a szó, hogy ne mondjon semmit a beszélő... Azt viszont mondja rendületlenül! Tartok tőle, hogy még ez a semmi is a semmibe talál veszni. Különben felismerték a szónak ezt a tulajdonságát már az ókori rómaiak, s hátrahagyták örök tanúságul, hogy a szó elszáll, ami magyarán valahogy úgy hangzik, hogy: verba volant.
Jó, ha belátjuk viszont, hogy a szóhoz hasonlóan elszáll s elfolyik az is, amit egy-egy farsangi bál idején megeszik-megiszik az ember. Mi sem lenne természetesebb ennél, csakhogy megszólalnak ilyenkor a zöldek, az ifjú természetvé­dők, s a globális felmelegedés veszélyével riogatják az öreg Föld népét. Jó lenne, ha ugyanezek a zöldek a tőlünk kissé nyugatabbra vonuló melegáramlatok ellen is fellépnének, ugyancsak a globális fel­melegedés visszatartása végett!
Felmelegedés ide, felmelegedés oda, a köszöntőnek végül aztán illik békességet kívánnia, s melléje meg: bort, búzát.
Eme három kívánság beteljesülése, ugye, azt a két dolgot feltételezi, amit a népi rigmus – apjától hallotta egykor a gyermek – úgy foglalt örökbecsű szavakba, hogy:
Kövér búzát arasson a kasza, / s minden úrnak jól álljon a – nyakkendője / ez új esztendőben!