Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 4., szombat: Sport SportKosárlabda * Ami eddig nyílt titok volt, szerda délután óta már kész tény: a BBall 6 Sepsi BC visszalépett az A-osztályból, és megszűnni látszik a sepsiszentgyörgyi kosárlabda többéves sikertörténete. Vass Ildikó, a zöld-fehér mezes csapat játékos-edzője személyesen tájékoztatta szándékáról a sepsiszentgyörgyi önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságát, illetve Antal Árpád polgármestert. A bizottság szerdai ülésén a felek továbbá megegyeztek abban is, hogy a megyeszékhelyi önkormányzat betartotta a kosárlabdával kapcsolatos összes ígéretét, és úgy határoztak, egyelőre befejezik az együttműködést. Mint ismeretes, a BBall 6 Sepsi BC már a 2011–2012-es szezon kezdete óta anyagi gondokkal küszködött, az őszi idény végére négy játékos hagyta el az alakulatot, a lejátszott 19 mérkőzésből (15 bajnoki és 4 Román Kupa-meccs) mindössze hármat nyert meg, azokat is a Román Kupában. Háromszék azért nem marad kosárlabda nélkül: megyénket három csapat is – a KSE, a BBall 6 és a Vabova – képviseli az országos B-osztályos pontvadászatban. * A Román Kosárlabda-szövetség a hét végére várható rossz időjárás miatt elhalasztotta a mára és holnapra tervezett összes kosárlabda-mérkőzést. Így a napokban egyetlen háromszéki csapat sem lép pályára, a meccseket későbbi időpontban pótolják be. Kárpát Meditop Kupa A sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban sorra kerülő női kézilabdatorna programja: * ma: 9 órakor Sepsiszentgyörgy–Ada, 10.30-tól ünnepélyes megnyitó, 11.15-től Naszvad–Kézdivásárhely, 12.45-től Ada–Gúta, 14.15-től Kézdivásárhely–Ferencváros II., 15.45-től Gúta–Sepsiszentgyörgy, 17.15-től Ferencváros II.–Naszvad * vasárnap: 9 órától helyosztó mérkőzés az 5–6. helyért, 10.45-től kisdöntő, 12.30-tól döntő, 14 órától gálaműsor, 15 órakor ünnepélyes eredményhirdetés. Futsal Eb Megvan a román válogatott első győzelme a Horvátországban zajló teremlabdarúgó Európa-bajnokságon, miután a viadal csütörtöki játéknapjának első mérkőzésén kétgólos különbséggel diadalmaskodott a cseh csapat felett. Az eredmények: A-csoport: Románia–Csehország 3–1 (1–1). Az állás: 1. Románia (4–3) 3 pont, 2. Horvátország (2–1) 3 p., 3. Csehország 0 p. B-csoport: Szlovénia–Ukrajna 3–6 (0–4). Az állás: 1. Ukrajna (6–3) 3 pont, 2. Spanyolország (4–2) 3 p., 3. Szlovénia 0 p. Vasárnap Super Bowl Az Egyesült Államokban semmi sem tudja elvonni a figyelmet a világ legnagyobb egynapos sportrendezvényének tartott Super Bowl vasárnapi, 46. felvonásáról, melynek során a New York Giants és a New England Patriots csap össze a profi amerikaifutball-liga (NFL) bajnoki címéért járó Vince Lombardi-trófeáért. A mostani párosítás pikantériája, hogy négy éve ugyanez a két csapat játszotta a döntőt, s az a mérkőzés minden idők egyik legemlékezetesebb Super Bowlja volt. A Patriots történelmet írhatott volna azzal, hogy tökéletes, azaz veretlen szezont produkál, de 18 győztes találkozó után bombameglepetésre drámai küzdelemben 17–14-re a Giants nyert, így most a Hazafiakat alaposan fűtheti a visszavágás vágya. Az is közös a két együttesben, hogy mindkettő negyedik diadalára készül: a Patriots a 2001-es, 2003-as és 2004-es idényben nyert, míg a Giants az 1986-os, 1990-es és 2007-es szezonban győzött – de az NFL 1920 óta íródó történetében a Super Bowl előtti érát (1967-ig) tekintve további négy (1927, 1934, 1938, 1956) bajnoki címe van. A Super Bowl ugyanakkor nem csupán sportesemény, hanem óriási show is, nem lesz ez másként most sem: a meccs előtt a kétszeres Grammy-díjas Kelly Clarkson énekli el az amerikai himnuszt, a szünetben pedig Madonna szórakoztatja a közönséget. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság eddigi 45 Super Bowlján a Pittsburgh Steelers a rekorder hat végső sikerével. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 720Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. február 4., szombat 21:42
Kenesei 746 hozzászólás ".............személyesen tájékoztatta szándékáról.................".
A személyes szándékáról lenne szó,...... ugyan már ?! 2012. február 5., vasárnap 01:47
zombi 31 hozzászólás remeljuk minel hamarabb megszabadul a varos ,a legnagyobb szegyensportolojatol,exedzojetolUNDORITO
2012. február 5., vasárnap 08:45
bingo 48 hozzászólás Szégyensportoló? Úgy látom összekevered a penisztáját a teniszpályával...Menedzserként hibázott (ha hagyták...), de sportolóként nagy!
2012. február 5., vasárnap 09:50
kiraly 18 hozzászólás Most lehet mocskolni Vass Ildikót, de nem tudok mást aki sportolóként annyit tett volna Szentgyörgyért mint ő. Hibázott amit hibázott, az érdekes az,hogy az egész meséből Antal, Tamás, Guruianu jöttek ki a legjobban.Most ők a jófiúk , az igazságosak, örökös "megmentők", noha nem is olyan régen az egész elit társaság a Sepsi BC dicsfényében feszített. Részemről egy nagy mínusz a nevük mellé, hogy nem tudták életben tartani ezt a csapatot, megtalálni a megoldást a folytatáshoz.
2012. február 5., vasárnap 17:34
zombi 31 hozzászólás A naivsagotok nem mentseg. A politika egy szukseges rossznal semmi egyeb szamomra,de aljatok szoba a volt jatekosokkal,akiket elmart,a korulotte levokkel akiket a vegtelensegig kihasznalt.Senki se hisz neki mar ,mindenki otthagyta,ugy levizsgazot mindenki elott.Egyedul talan attila ha meg fogja a kezet es jarja azt amit ildiko diktal neki :)Egy igazi sportolo nem hadja cserbe a csapatat ,foleg mikor a legjobban szukseg volt rea.Annak idejen o kidobta Vanessat,mert merte kerni a jogos jussat.Neki az volt a szemere vetve ,hogy nem idevalosi es csak a penzert jatszik,o ugyan ezt tette.Ideje lenne az orunknal elobb latni.A varos es a klub szegyene lett.Ha veled muvelte volna el ,amit a jatekosokkal nem igy beszelnel.Sajnallak a naivsagotok miatt.
2012. február 5., vasárnap 19:38
Mirke 2733 hozzászólás Te fajankó "király " ! Hogy lehetsz ennyire idióta ? Ejsze ez a Vasstyúk teremtett sportot S.Szentgyörgyön , Hülye vagy !
2012. február 5., vasárnap 22:26
zombi 31 hozzászólás Kerdezd majd meg tolle ,hany szponzora volt a csapatnak !Csak varta a feneketlen zsakjaba a sult galambot .Elarulom neked ,egy fizeto se.Akkor ...........? Ne csak vele alj szoba,mert olyan szoveget lenyom neked ,hogy elsirod magad.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||