Megszámláltattunk, és híjával találtattunk

A szocializmus éveiben nőtt a magyarság lélekszáma, de tudjuk, akkor zárt világban éltünk, és a kollektivizálásig a székelység ontotta az "utánpótlást". Sajnos, a kolhozosítással elindult a népvándorlás, igaz, országhatáron belül. Akkor csak falvaink ürültek ki, városi panellakókká váltak életformájukból kifordított falustársaink. S ha már egyszer elhagyta szülőföldjét az ember, nem csoda, hogy amikor felnyílt a vasfüggöny, nekilódult a nagyvilágnak. Jó esetben megálltak Magyarországon, de több tízezren fogtak vándorbotot, vagy Európa boldogabb országaiban vagy a nagy vizeken túl, Amerikában, Ausztráliában kerestek maguknak új otthont, ha nem is hazát. Az vesse rájuk az első követ, kinek soha sem fordult meg fejében, hogy ennél az életnél, ami nékünk itthon megadatott, lehet, a hontalanság is jobb.
Ugyanis mi – kik úgymond álltuk a sarat, s itthon maradtunk, kalandvágyból, ahogy egyesek mondják, mert annál nagyobb kaland, mint Romániában magyarként élni és megmaradni, aligha létezik – időnként áldjuk, máskor átkozzuk magunkat választásunkért.
De mégis, még mindig vagyunk 1,2 millióan. Meg­fogyatkozva, el-elbizonytalandva, vért izzadva próbálunk megmaradni, megkapaszkodni, gyermekeinknek jövőt teremteni.
És 1,2 millió magyar még mindig számbaveendő és számontartandó népesség. Nem vigasz ugyan számunkra, hogy az államalkotó nemzethez viszonyítva mi itt, a Székelyföldön kisebb mértékben fogyatkoztunk, hisz Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár után már Székely-, azaz Marosvásárhely magyarsága is kisebbségbe került, de az úthenger, mely végigtaposott nagy hírű, régi erdélyi városainkon, s eljelentéktelenítette – számbelileg, legalább­is – az ott élő magyarságot, itt megállt, s úgy tetszik, a belső anyaországként emlegetett háromnegyed Székelyföldet egyelőre eltiporni nem tudja. Mi is megfogyatkoztunk, a mi gyermekeink, barátaink egy része is elvándorolt, de próbáljuk úgy felfogni a helyzet ilyetén alakulását, hogy mindenek dacára, ha nagyon akarjuk, ha teszünk is érte, lehet magyar jövőnk Erdélyben. Autonómia kell, felelős politikusok és öntudatosabb, rátartibb magyarság.
És nem feladni semmit. A legfontosabb, hogy könnyűnek ne találtassunk!