Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:53
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. február 4., szombat: Világfigyelő

Leállt a Malév

Tegnap hajnalban már nem indultak el a csütörtökön csődvédelem alá vont légitársaság gépei. A Malév igazgatósága azt közölte, hogy a károk minimalizálása érdekében döntött így, azután, hogy partnerei "elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését". Az Index.hu úgy tudja, tegnap reggel egy 30 millió eurós (8,7–8,8 milliárd forintos) biztosítékot kellett volna kifizetni, erre már nem volt pénz.
Hatvanhat év után tegnap először nem szálltak fel a Malév gépei. A leállás összesen 7200 utast érint, őket az ügyfélszolgálaton tájékoztatták arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra. A magyar állami légitársaság hosszas vergődés után jutott el a működésképtelenségig. Hétfőn reggel a Malévot egy kormányrendelet stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatnak minősítette. A csődtörvény tavalyi módosítása nyomán lényegében már ez azt jelentette, hogy csődvédelem alá vonták a céget – a hitelezők nem kezdeményezhetnek ellene csődeljárást –, illetve biztosították, hogy egy csőd- vagy felszámolási eljárásban a vagyongondnok vagy felszámolója állami cég legyen.
Kártérítést fizetnek
A kormány előre készült a Malév leállására, ezt nemcsak a hétfői rendelet igazolja. Egy másik, kedd este hatályba lépett kormányrendelet szerint pedig a Budapesten vagy külföldön rekedő Malév-utasok kártalanítására kétmilliárd forintot különít el a kormány. Múlt héten Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke még úgy nyilatkozott, nyugodtak lehetnek az utasok, a Malév repül, és repülni fog a jövőben is. Szerinte a téli menetrendben – a korábbi évekkel ellentétben – fellendülés tapasztalható, a bevételeket hétmilliárd forinttal túlteljesítette a légitársaság. A kerozinárak emelkedése ellenére jók az eredmények, és ezt kár lenne letörni.
Kell egy nemzeti légitársaság
A ménkő akkor csapott be, amikor az Európai Unió úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Egész eddig, amikor a Malév működése megkívánta, a kormány közvetlenül tőkét, pénzt, hitelt juttatott a társaságnak, mely így is veszteségesen ugyan, de eldöcögött. Az unió azonban versenyellenesnek mondta ki az ilyen támogatást, és a kormányt eltiltotta ettől. Sőt, a Malévnak vissza kell adnia 100 milliárd forintot, csakhogy a cég szegény, mint a templom egere, nem tudja az állami támogatást visszafizetni – szögezte le a kormányfő. Két gép van külföldön, amit lefogtak, nem engedték felszállni a Tel-Avivban és az Írországban lévő repülőket – mondta Orbán. Kifejtette: afelől ne legyen kétség, a XXI. századi nemzetgazdasághoz hozzá tartozna egy jól működő, veszteséget nem termelő légitársaság, amelyben befektető és az állam is benne van. "Mi azon vagyunk, ha van olyan befektető, aki megpróbál nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor ilyet létrehozzunk. Az újraindulás nem lehetetlen, és ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" – fogalmazott a miniszterelnök.
Csapás csapás hátán
Mint ismert, a rendszerváltás óta folyamatosan súlyosan veszteséges állami légitársaságot 2007-ben privatizálták. A vevő, az orosz rendőrség elől azóta Nagy-Britanniába menekült Borisz Abramovics úgy vette meg a céget, hogy gyakorlatilag nem fizetett érte semmit – sőt, az állam több tízmilliárdnyi adósságot elengedett. Cserébe gazdaságos működést és jelentős tőkeemelést ígért a többi légiipari befektetésére is alapozva. Az orosz fél később viszont szinte egyetlen vállalt feltételt sem teljesített, újabb tízmilliárdos nagyságrendű veszteséget halmozott fel. A Malév működését az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) hitelezte meg, az Abramovics-féle légibirodalom bukása után, 2009 elején aztán súlyosan eladósodott cég többségi tulajdona a csőd helyett a VEB tulajdonába került. Mindeközben a magyar állam továbbra is milliárdokkal segítette ki a hozzávetőleg évi 25 milliárd mínuszt produkáló Malévot. A légitársaság 95 százaléka 2010 februárjában került vissza az államhoz, amely azóta sikertelenül próbál bármit is kezdeni a nemzeti légitársasággal. A Malév az elmúlt két évben rengeteg költségcsökkentési és átszervezési kísérlet után sem tudott eredményesebben működni.
A cégcsoport 2600 munkavállalót foglalkoztat, és 500 magyarországi vállalkozással áll rendszeres szerződéses kapcsolatban. A Malév közel 3 millió utast szállít évente 23 ezer járatpáron, és 45 városba repül közvetlenül.
Hozzászólások
2012. február 4., szombat 22:57
bagi2
341 hozzászólás
Nagy a gyanum, hogy a wizzair, easyyet es tarsaik tettek be a Malevnek az ajtot...kar

2012. február 5., vasárnap 08:05
leopold
1036 hozzászólás
sot a wizzair meg segitett a Malev-en mert berelte toluk a gepeket.

2012. február 5., vasárnap 09:41
doboa61
1854 hozzászólás
A ménkő akkor csapott be, amikor az Európai Unió úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak

És amit a Gyurcsányiék adtak, azt Orbánék fizessék vissza az EU-nak.
A folyamat mögött az áll, hogy a szocialisták 5-10 lakás árán (200 lillióért!) eladták, majd ugyanők több milliárdért visszavásárolták, de úgy, hogy az 5%-os orosz résztulajdonos megmaradjon, és mintegy "farok csóválhassa a kutyát".
Csak a kisebbségi tulajdonos beleegyezuésével és teljes vétójogával gazdálkodhasson. No ez vitte csődbe a céget.

2012. február 5., vasárnap 09:43
doboa61
1854 hozzászólás
Az izrali hitelezők meg csütörtökön azonnali inkasszót jelentettek be...
Másnap: csőd.

2012. február 5., vasárnap 15:11
BartSimpson
717 hozzászólás
Leállt a Malév
Ámen.

2012. február 5., vasárnap 19:42
Mirke
2733 hozzászólás
Figyelj Bart ! MALÉV , de holnap MALÉV-ebb lesz!! Fogadsz velem ?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Nevet kap a Céhtörténeti Múzeum (Kézdivásárhelyen ülésezett a megyei tanács)
A szerző felvételeA kézdivásárhelyi Vigadó kistermében tartotta idei első kihelyezett ülését a megyei önkormányzat. Az ülést megelőzően meglátogatták a Céhtörténeti Múzeumot, és döntöttek: az alapító Incze Lászlóról nevezik el.

- Farkas Réka:
Röviden
Fagy pusztít az öreg kontinensen
Az Európában múlt hét óta tomboló hideghullám legkevesebb 220 halálos áldozatot szedett tegnapig, s félő, hogy ez a szám tovább nő majd, mindenekelőtt a kontinens keleti felén. Az utóbbi 24 órában újabb 38 ember fagyott halálra Ukrajnában, s ezzel 101-re nőtt az áldozatok száma, míg Lengyelországban – ahol a déli országrészben tegnapra virradóra mínusz 35 Celsius-fokot mértek – csütörtök óta nyolcan hűltek ki végzetesen, így már összesen 37 áldozatot szedett a nyolcadik napja tartó sarkvidéki hideg.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS