Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 12:54
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. február 6., hétfő: Sport

Sepsiszentgyörgyön maradt a serleg (Kézilabda)

Fotók: Henning János
Fotók: Henning János
Egészen pontosan a hagyományos – ha jól számoltam, a IX. – Kárpát Meditop Kupa, melynek küzdelmeire szombaton és va­sárnap került sor a Szabó Kati Sportcsarnokban sok-sok rend­őr, sok politikus és mintegy százötven (nem számoltam bele a lelátókra ült részt vevő csapatok játékoskeretét, kísérőit) szur­koló jelenlétében. Azzal zártuk az előzetest, hogy a tavalyi győz­tes Sepsiszentgyörgy együttese volt, így aztán csak logikus, hogy első számú feladatának tekintettük a serleg megvédését.
Az együttes válaszolt, azaz megszerezte a torna végső győzelmét, s ezzel együtt megvédte a serleget, mely – vándorserleg lévén – egy évig még Sepsiszentgyörgy birtokában marad.
Visszatérve a kétnapos rendezvényre, különösebb kom­­mentár helyett hadd sorakoztassuk fel a mérkőzések eredményeit – Sepsi­szent­györgy–Áda (Vajdaság) 30–18, Naszvad (Fel­vi­dék)–Kézdi­vá­sár­hely 21–16, Áda–Gúta (Fel­vidék) 30–21, Kézdivá­sárhely–Ferenc­város II. (a Fradi juniorcsapata) 18–42, Gúta–Sepsiszent­györgy 20–34, Ferencváros II.–Naszvad 39–20 –, mert ezek beszédesen elárulják a torna részt vevő csapatainak erőviszonyait, képességeit, felkészültségét. A két csoport végeredménye:
* A-csoport: 1. Sepsiszentgyörgy 4 pont (gólkülönbség: 64–28), 2. Áda 2 pont (48–51), 3. Gúta 0 pont (41–64)
* B-csoport: 1. Ferencváros II. 4 pont (81–38), Naszvad 2 pont (41–55), 3. Kézdivásárhely 0 pont (34–63).
Vasárnap a torna sportos része – mert volt egyéb is – a helyosztókkal folytatódott: az 5–6. helyért: Kézdi­vásárhely–Gúta 34–19; a 3–4. helyért: Áda–Naszvad 27–26 (a véghajrában kerekedett felül a vajdasági együttes); a döntőben: Sepsiszent­györgy–Ferenc­város II. 24–21.
A IX. Kárpát Meditop Kupa végeredménye: 1. Sepsiszentgyörgy (Bo­dor Enikő, Hendrik Izabella, Váncsa Eszter, Kovács Emese, Tompos Bri­gitta, Lőrincz Orsolya, Szávuly Iza­bella, Deszpa Zsuzsa, Karsai Szi­dónia, Şerban Andrea, Pál Klaudia, Kristály Ildikó, Bartha Csilla, Bor­báth Linda; edzők: Farkas Csaba, Szerző Árpád), 2. Ferencváros II. (juniorcsapat), 3. Áda, 4. Naszvad, 5. Kézdivá­sárhely (juniorcsapat), 6. Gú­ta. A torna gólkirálya Szendrei Bar­bara (Ferenc­város II.) 24 góllal, legjobb kapusa Bodor Enikő (Sepsi­szentgyörgy), a legtechnikásabb anyaországi játékos Bárdi Virgínia (Fe­rencváros II.), a legtechnikásabb határokon túli játékos Galfics Dragan (Áda), a legtechnikásabb szentgyörgyi játékos Váncsa Eszter. Végül hadd mondjuk el: gratulálunk, Sepsi­szent­györgy! Nem vitás, ebből a mezőnyből kiemelkedett.

A-osztály, Férfiak
Beszterce–Sepsi MSC 34–31 (17–13)

A papírformát igazoló eredmény. Ami a fiúk dicséretére válik, az a lelkes hozzáállás, küzdeni akarás.

Utánpótlás
Egy győzelem

A megyeszékhelyi Sepsi ISK ifjúsági II-es lánycsapata mindössze egy győzelemmel zárta a korosztályos kézilabda-bajnokság E-csoportjának negyedik teremtornáját, amelyet az elmúlt napokban Ploieşti-en szerveztek meg. Az eredményeik: 21–23 a Brassói Dinamóval, 27–25 a Ploieşti-i MSC-vel, 26–29 a Ploieşti-i Május 1. ISK-val és 21–23 a Ploieşti-i Aktívval.(t)
Hozzászólások
2012. február 6., hétfő 17:02
hallo
399 hozzászólás
Azt majdnem 100 szazalekra lehet allitani, hogy a Ferencvaros kezilabda egyuttese tobbe semmilyen formaban nem jon Sepsiszentgyorgyre, errol a varosrol amikor hallanak , osszeborzadva meselnek majd a pesti fiatal lanyok.
Az okot erre a Bogdan L '' jatekvezeto'', -aki maskulonben a szentgyorgyi csapatot patronalja is- szolgaltatta aki annyira elment a szentgyorgyi lanyok fele valo ''partoskodasban'' ,hogy a Ferencvaros masodik csapata tiltakozasul a hatos vedelmi vonalan az ellenfelnek vagyis Szentgyorgyieknek hatat forditottak.Majd erre a biro kartars piros lappal a nezok koze kuldte a ferencvarosi edzot.
A meccs hatralevo 15 perce szabadfogasu birkozassa fajult ,amelyben a szentgyorgyi lanyoknak mindent szabadott s a pestieknek majdnem semmit.
Majd idot kert a ferencvarosi edzo ,aki mar a kozonseg soraiban kenyszerulve kellett tovabb iranyitani egyutteset,de BL biro kartars kozbelepve ezt megakadalyozta es az edzojukhoz jovo ferencvarosi lanyokat a'' szabalyi eloirasra'' hivatkozva elzavarta . Ezekrol az esemenyekrol nem szamol be a Haromszek'' tudositoja ''.Azert tartottam szuksegesnek ezt itten leirni.
Szegyen ,nagy szegyen ,amiben a Fradit Sepsiszentgyorgyon reszesitettek s a gutai,az adai s naszvadi jatekosok is ''szep emlekekkel'' tavozhattak Sepsiszentgyorgyrol.
Bocsanat a helyesirasert.



2012. február 6., hétfő 17:26
totyo69
11 hozzászólás
Bóvli turné,bóvli játékvezetőkkel...Azért a fradisok,szívesen jönnek Szentgyörgyre,ezt biztosra állítom,és mi is szívesen megyünk hozzájuk.Hajrá Fradi!!!

2012. február 6., hétfő 17:32
zombi
31 hozzászólás
Szegyen,nagy szegyen,de az is rohejes volt ,ahogy az rmdszes politikus urak egymast tobb idon keresztul meltattak ,ajandekoztak,nyaltak,mintha nem is sportrol szolt volna az egesz,hanem kampanyrol.Undorito.Antal Arpit annyit erdekelte az egesz sport rendezveny,hogy ott ult osz-visz 10 percet a merkozesen,a tobbit a protokolterembe. Anmig ilyen polgarmesterunk van,ne varjunk el kimagaslo eredmenyeket.Rohejes volt ,politikus urak.Mar azt hitte mindenki ,sohse lesz vege a nyalasnak,szegeny sportoloknak ,mar nem marad semmi ,mindent kiosztanak a tulipanos vezereknek .Ezzel biztos nem szereztek tekintelyt maguknak,de szavazatokat meg ugyan nem .

2012. február 6., hétfő 17:35
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szégyen,leszárom a kupáát,a becsület,tisztelet többet ér minden kupánál!Miért kell a sportban is balkanizálódni!Spori kartárs ,szégyellje a pofáját,igy nem kell a gyözelem!

2012. február 6., hétfő 17:38
et
423 hozzászólás
Szerepelni azt megtanultak, s mosolyogni álszent hitvány banda, a legkisebb gondjuk es nagyobb mint hogy valami őket úgy Isten igazából érdekelje

2012. február 6., hétfő 18:02
PityiPal
1632 hozzászólás
Büdös politikaszagú az egész...Tamás Sándor kinyalta Semjénnek...valahogy ez a cikk lényege...De ezért nem lett volna szabad a Fradis és a többi sportolót vérig sérteni.Leckét kaptak rmdsz-ből...

2012. február 6., hétfő 18:02
hallo
399 hozzászólás
Persze a a Fradis lanyok meg az edzojuk majd megint eljonnek Szentgyorgyre jatszani miutan jol megalaztak itten oket .Jo hulyeknek nezik oket egyesek na..


2012. február 6., hétfő 18:03
ballack69
50 hozzászólás
Nincs amiert ragodni , ahol az RMDSZ megjelenik , ott mar vege az igazsagossagnak ........ Szegyen nagy szegyen , hogy a sportot osszekeverjuk a politikai kampannyal , de igy lehet jo huzast csinalni , mar akinel ? Sajnalom , hogy polgarmesterunk is az RMDSZ szineiben , tebolyog rendes talpraeset embernek nez ki , es tett is a varosert , valoban leptunk elore , es nagyon sokan pozitiv velemennyel vannak rolla . Egytol felek , rossz tarsasag veszi korul , es nehogy a kod korul vegye , es rossz utra lepjen ....... Sokan tamogatjak , de ha fuggetlenul indulna a valasztason , meg tobb szimpatizansa lenne !!!! Ferencvaros testver varos , nem szabad-na ilyen aljas dolog eloforduljon ...... HAJRA SZENTGYORGY !!!! HAJRA FRADI !!!!

2012. február 6., hétfő 22:56
zombi
31 hozzászólás
antal arpi , retyi odonnek a pincsi kutyaja,ezt mar reg tudja mindenki,szoval majdnem mindenki ;O diktal itt mindent hatterbol.Aszegely kovek is az o cegjetol kerultek ...nemhiaba kellett meg az ujakat is felalldozni...kerult amibe kerult...a parancs az parancs :),annak idejen a pszd szineibe indulo Odinek volt a kampanyfonoke,aztan hiaba volt egy olyan szabaly az rmdsznel,hogy a part ellen indulok, nem jeloltethetik magukat az ok szineibe,most megis ott van,de hat itt mit nem lehet :)

2012. február 7., kedd 15:47
bingo
48 hozzászólás
Jól zavarnak azok a szegélykövek! A világon a politika mindenhol arról szól, hogy aki hatalomra kerül, az osztja a pénzt, az rendeli a szegélykövet. Kár, hogy csak ennyit látsz az egészből, ami a városban változott az elmúlt években. Egyébként ami a rendezvényt és a felvonuló urakat illeti, egyetértek abban, hogy felesleges rongyrázás volt, kampányszaggal. Ha nem szeretik a sportot, akkor nem kell odaerőltessék magukat...Én kijárok elég sok mérkőzésre, de például Henninget még soha nem láttam. Igaz nem is az a sportos alkat :)

2012. február 7., kedd 22:24
szoszy84
1 hozzászólás
na figyu hallo!jovore pesten lessz megszervezve es ott is gyozni fogunk,mint mindig,mert mi szivvel es lelekkel jatszunk.Es ami a fradit illeti persze,h meg jonnek hozzank,ha nem tennek azt jelentene,h beijedtek.Ja es a gyozelmet igenis megerdemeltuk,hiszen egy "jo ejszaka"(ami azt jelenti,h fel 4-ig tartott a galaunnepseg) utan is jobban jatszottunk mint a fradi,ugy h szentgyorgyi letedre szegyelheted maga.Ja es a biraskodas nem volt annyira rossz,csak minket mindig mindenhol megfujnak,de azt soha senki nem latja,pedig a bajnoksagban is nem egy meccsunken fujtak meg a birok.Tudod nem mindig csak a rosszat kell latni,neha nem artana jobban kinyitni a szemed,vagy te is kosar szurkolo vagy es az bant?

2012. február 7., kedd 22:27
zombi
31 hozzászólás
Az elozo polgarmester aktivitasa egy nagy "0" volt.Ahoz keopest a mostani ,hat ,oriasi nagy.A lenyeg ,nem a felsorolason volt,ourasaga azt mar konyvben kinyomtatta valakivel ,semmi ertelme nem volt ismetelgetni.Neked nem dobtak a postaladadba? Nekem igen.Biztosan kerult vagy" ket lejbe "az osszes,de lehet Odinek nyomdaja is van.Ott is kellett egy kis profitot hozni .:))))Ha nem vetted volna eszre az elozo beiro ,az ot korulvevo tarsasagert aggodot es erre volt az a bizonyos megjegyzesem.Most mar remelem megertetted.:)))Hat igen,unalmasa valt es nevetsegese az egesz nyalakodas.Nem tudom meg ,hogy a ceremonia utan,hany ember pluszba ,utalta meg jobban az rmdsz-t,de az biztos,hony mar sok magyar embernek hanyingere van tolluk.Mindent csak nyelvvel,mindent csak szormentire :))))))Nemzetunk szegyenei

2012. február 7., kedd 22:32
dinibacsi
4945 hozzászólás
szoszy,itt senki egy rossz szóval nem illette a játékosokat,söt,én is azt mondom,szivböl gratulálok,tényleg bele adtatok mindent!De nem tetszik nekem,és még jópárunknak,hogy egy barátságos turnéba belerondit a biró!Ösfradista vagyok,de itt nektek szurkoltam,lokálpatriotizmusból is!Nem erröl van szó,a bajnokságban még egy sörre is meghivtam volna a birót,de itt keserü szájizzel mentem haza,nem volt felhötlen az örömöm!Gyöztetek volna a birói cirkusz nélkül is,gyözzetek Bpesten is,mindent bele!

2012. február 8., szerda 08:51
bingo
48 hozzászólás
Kedves Szoszy! Fiatal vagy még, öröm olvasni lelkes szavaidat, csak kár, hogy a beírások lényegét nem akarod érteni. Hidd el, mi örülnénk legjobban, ha agyonvernétek a Fradit (nem ezt a juniort, hanem az igazit!), a Győrt, a Valceat, sőt egy ütőképes első ligás csapatnak is örülnénk, de megértjük, hogy a takaró csak ennyire ér. Az régi problémája a romániai (főleg magyar csapatok elleni) sportnak, hogy a bírók "megfújnak", de ez még nem lenne ok arra, hogy mi is hasonló balkáni vendégszeretettel viszonozzuk testvárcsapatainkat. Ha úgyis győzni tudtatok volna (ahogy írod), akkor miért volt szükség szerinted a cirkuszra?! Gratulálok a reggelig tartó bulihoz, ahhoz képest valóban jól játszott a csapat! :) És ismétlem azokkal értek egyet, akik azt mondják, nem kell az ilyen győzelem, mert többet visz, mint amennyit hoz a konyhára. Remélem érthető voltam, kedves Szöszy?!

2012. február 8., szerda 20:36
zombi
31 hozzászólás
Ma nektek szurkoltunk kedves Szoszi,.hat nagyon nem ment a jatek.Ennyire kivett beloletek mindent a hetvegi merkozes sorozat?Erdemeny 17-20.

2012. február 9., csütörtök 20:12
hallo
399 hozzászólás
Igaza van ,a cikkirónak nem patron hanem főtámogató, habár az előbbi is találló.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Röviden
Csökken a Honda nyeresége Éves nyereségének és értékesítési árbevételének csökkenésére számít a Honda a Japánt sújtó természeti katasztrófa és a thaiföldi áradások miatt a március végén záró pénzügyi évben.

- :
Elhalálozás
Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szentivánlaborfalvi születésű sepsiszentgyörgyi
id. ORMAI LAJOS
életének 80. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Temetése 2012. február 7-én 14 órakor lesz a római katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
10269

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS