Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 6., hétfő: Közélet Meghalt Csurka István![]() Életének 78. évében hosszú betegség után meghalt Csurka István József Attila-díjas író, politikus. Csurka István a rendszerváltás egyik kiemelkedő személyisége, az MDF alapító tagja, 1991 és 1992 között alelnöke volt. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint az utókornak úgy kell megítélnie Csurka munkásságát, hogy szét kell választania írói és politikusi tevékenységét. Csurka István tagja volt a Magyar Írószövetségnek, és a hatvanas-hetvenes évek magyar prózai és drámai irodalmának kiemelkedő egyénisége, ezt senki sem vitathatja, s Csurka alkotói tehetségét sem vonhatja kétségbe senki – hangsúlyozta az MTI-nek az írószövetség elnöke. "A nyolcvankilences rendszerváltozás karizmatikus figurája volt, nemcsak a politikában, hanem az irodalmi életben is. Részese volt a változások szellemi előkészítésének. A Magyar Írószövetség 1986-os tisztújító közgyűlésén igen kemény beszédet mondott. Mindenképpen a magyar irodalom egyik nagy egyénisége távozott az élők sorából" – mondta. Hozzászólások 2012. február 6., hétfő 17:06
Mirke 2733 hozzászólás Nyugodjék békében . Igaz Magyar Ember volt .
2012. február 6., hétfő 17:06
Mirke 2733 hozzászólás Nyugodjék békében . Igaz Magyar Ember volt .
2012. február 6., hétfő 17:10
BartSimpson 717 hozzászólás Igaz vagy hamis, most már neki kámpec. Elment a magyar Zsirinovszkij is. Béke poraira.
2012. február 6., hétfő 17:19
dinibacsi 4945 hozzászólás Nyugtassa az isten!
2012. február 6., hétfő 17:52
malmos 1228 hozzászólás Egy rendes magyarral megint kevesebben vagyunk!Isten óvjon minket!
2012. február 6., hétfő 20:43
ityum 143 hozzászólás egy igazi komunista ,aki közben alá meritkezett B.P.
2012. február 6., hétfő 23:07
BujdosoSzekely 14 hozzászólás Csurka mar a nyolcvanas eveg vegen, Lakitelek utan szervezte a MDF-et mint partot, akkor amikor meg Magyarorszagon is csak suttogva mertek tobbpartrendszerrol beszelni. Folyoirata a "Hitel" is ekes tanusaga a soha meg nem alkuvo magyarsaganak. Csak a SzocLib vilagpolitika nevezte szelsosegesnek mert ki merte mondani az igazsagot. Azert nem volt jo politikusnak mert nem tudott hazudni es nem birta a politikai lokupecek vilagat.
Nagy Magyart vesztettunk, az Isten nyugtassa. 2012. február 7., kedd 05:58
zucu 667 hozzászólás Ezen legutolsó hozzászolóval én is teljesen egyet értek,s hogy mit mond az rmdsz az talán a kutyát sem érdekli.
Csurkának nagy esze volt, valóságos zseni, csak az volt a problémája /amint azt az elöttem hozászoló is irta/,hoghy nagyon szókimondó igazság szerető ember volt, Isten nyugtassa békében , skár hogy nincs sok ilyen egyenes magyar ember... 2012. február 7., kedd 23:59
zoma 25 hozzászólás Isten nyugtassa! Legyen neki könnyű a föld!
2012. február 8., szerda 07:25
savoy66 456 hozzászólás Sokat bántottam Csurka Istvánt. Mert jó volt együtt üvölteni a sakálokkal. Így van ez mindig. Az ember fiatalon és ostobán a falkához csapódik, különösen, ha úgy látszik, a falkán kívül nincsen élet, nincsen igazság. A kilencvenes évek elején úgy látszott. S ahonnét mi érkeztünk, a főváros egyetemeiről, főiskoláiról és szakkollégiumi mozgalmaiból, onnan csak a falka szava hallatszott. S ha elég nagyot rúgott az ember Csurkába, akkor tehetségesnek és haladónak és európainak lett nyilvánítva. Olyankor sorra jöttek az ajánlatok, külföldi ösztöndíjakra, szerkesztőségi állásokra, könyvekre – mindenre. És ez a langymeleg összetartás a megfellebbezhetetlen igazság vaníliaillatát árasztotta. Utóbb kellett kiválni, és megérezni a vaníliaillat mögött az árulások bűzét. Húsz év távolából az a legnagyobb tapasztalat, hogy a nemzeti gondolat köpködése és kiröhögése jól jövedelmező és lélekölő foglalatosság. No és persze az, hogy ki kell válni. S ha az ember kiválik, előbb-utóbb beleütközik Csurka Istvánba. Úgy áll Ő a nehezebbik út közepén, mint Szabó Dezső állt ott egykoron. Konokul, rendíthetetlenül, senkik céltáblájaként. Így álltak ők mindig. Szabó Dezső, Sinka István, Nyírő József, Féja Géza, Cs. Szabó, Tamási Áron, Wass Albert – utóbb Páskándi, Szilágyi Domokos, Makovecz, Szervátiusz Tibor, Farkas Árpád és Ő. Csurka István. És mindenekfelett persze Németh László. Akit az urbánusok „különítményesnek” bélyegeztek már majd egy évszázada. S persze ez is olyan megnyugtató, ismerős, langyos fedőnév, ez a „népies-urbánus” s az e köré szervezett ellentét. Mélyebb, könyörtelenebb harc ez, amelynek során örök és iszonytató szimbólummá vált az Elsodort falu. Ha lenne szándék, akarat, képesség és tehetség, akkor az Elsodort faluból filmnek kellene készülni. Olyannak legalább, mint az Emberek a havason volt. Amelyben önmagunkra ismerhetnénk, és látnánk, hol kell tapogassuk a ránk leselkedő veszélyt. Nem lett film az Elsodort faluból. A lengyelek Wajdája pedig a Katynnal fejezte be életművét. A vele együtt induló és legalább akkora tehetségű Jancsónak meg a Pepe-Kapa siralmas és megalázó ürességére futotta vénségére. Így arattak fényes győzelmet idehaza az urbánusok. Csurka darabjait pedig két évtizede nem játszották színházak idehaza. Túl jó volt Ő ennek a közegnek. A Pepe-Kapa ürességének. S mire akadt végre egy színház, amelyik műsorra tűzte volna őt, addigra meghalt. Mert bár soha nem mutatta, de szívére vette a gyalázkodást, a bántást, az igazságtalanságot. Az urbánusok egyik legtehetségesebbike, Tamás Gáspár Miklós most helyenként emberien írt a halott íróról, de sok mindenben tévedett. A legnagyobbat abban, hogy Csurka szíve gonosz volt. Nagyon nem volt az. Gyermekien, zavarba ejtően jó szíve volt. Amikor végre volt lehetőségem és bátorságom nyilvánosan bocsánatot kérni tőle, a szemén láttam a jó szívét. És megbocsátott. És az Ő megbocsátása által voltam képes megbocsátani önmagamnak… TGM emberien búcsúzott tőle. A legocsmányabbul meg a Kurucinfo. És ez legalább annyira érthető és természetes, mint amennyire érthetetlen. Így kerülnek helyükre a dolgok. Így válik riasztó valósággá az elmúlt húsz év másik nagy tapasztalata: Hogy Csurka Istvánnak majd mindenben igaza volt. Ha olykor „rosszul” mondta is – de igaza volt… Az Ady-könyvem elé ezt írta: „Mint a világirodalom minden végzetesen nagy költeményét, ezt is le lehet írni kigúnyolással, Így írtok ti-sen, de ez csak nagyságukat és a végső bevehetetlenségüket bizonyítja. Ady Endrének több ilyen roppant bruttó regisztertonnás verse úszik a világóceánon. Igaz, legtöbbjüket csak a magyar lélek kikötőiben fogadják – fogadták – díszlövéssel. Közülük a legméltóságosabb Az ős Kaján. Mert ez csatahajó. Két kapitánya van, ami képtelenség, de mégis így van, s most felszállt rá egy fiatal tengerésztiszt, s mindjárt magas beosztást is kapott. Azonnal első tiszt lett. Bayer Zsolt.” Nagy nevetség és gúny tárgya ez odaát, a túloldalon. Nekem pedig a legnagyobb tisztesség és roppant, szinte elviselhetetlen felelősség. És azon leszek most már, hogy Ő újra és újra megbocsáthassa „ifjúságom vétkét”. Őérte. Önmagamért. Minden elsodort faluért. Minden elsodort magyar lélekért. Jó utat, István bátyám. Hajózz ki a világóceánra. Díszlövés fogad majd a magyar lélek kikötőiben… Bayer Zsolt 2012. február 8., szerda 09:15
Mirke 2733 hozzászólás Köszönet , savoy !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
