Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 8., szerda: Közélet Régi arcok az új csapatban (Bizonytalan az alakuló kormány jövője)Valamennyi miniszterét lecseréli a Demokrata Liberális Párt, és helyükre új tárcavezetőket javasol a Mihai Răzvan Ungureanu vezetésével alakuló új kormányba. Az RMDSZ ellenben nem változtatna kormánytagjai névsorán, a Szövetségi Állandó Tanács tegnapi ülésén pedig úgy döntöttek: feltételekhez kötik a Demokrata Liberális Párttal való koalíciót. Közben a Románia Haladásáért Országos Szövetség támogatásáról biztosította a megbízott miniszterelnököt, tárcavezetőit azonban a Gabriel Oprea irányította alakulat sem kívánja lecserélni. A hatalom számára gondot okozhat azonban a kormány beiktatására csütörtökre tervezett parlamenti szavazás során a nemzeti kisebbségek frakciója: egyelőre ugyanis nem jutottak dűlőre, csütörtök reggel dől el, hogy felsorakoznak-e Ungureanu mögé, vezetőjük, Varujan Pambuccian úgy fogalmazott: minden megtörténhet. Tegnap este lapzártánkkor még tartott a koalíciós pártok és Mihai Răzvan Ungureanu megbízott kormányfő tanácskozása. Eltökélt a kormánypárt A kormánykoalíció minden pártjában élénk tanácskozás folyt tegnap, tisztségekről, az Emil Boc lemondása után kialakult helyzetről tárgyaltak a Mihai Răzvan Ungureanu megbízott miniszterelnök vezetésével alakuló új kormány struktúrájához, összetételéhez, programjához alakították ki álláspontjukat. Ungureanu maga is rendre tárgyalt a kormányoldal képviselőivel, este pedig újabb koalíciós egyeztetésen vettek részt a felek. A megbízott miniszterelnök az ellenzék vezetőit is megkereste, akik nem zárkóztak el a találkozó elől, de közölték: álláspontjuk nem változik, nem szavazzák meg az új kormányt. A legelszántabbnak tegnap a fő kormánypárt mutatkozott: Emil Boc, az alakulat elnöke bejelentette: A Demokrata Liberális Párt nem fogja ugyanazokat a minisztereket javasolni Ungureanu kabinetjébe, akik a korábbi felállásban dolgoztak. Hangsúlyozta: az alakulat igazgatótanácsa egyhangúlag döntött az Elena Udrea fejlesztési és Anca Boagiu szállítási miniszter által megfogalmazott javaslatról. Kiszivárgott közben a demokrata-liberálisok által javasolt új miniszterek névsora is – többnyire másodvonalbeli vezetőkről, tanácsadókról van szó. Ezek szerint a belügyminisztérium irányítását Gabriel Berca venné át, aki a Tăriceanu-kormány idején kormányfőtitkárként dolgozott, és 2010-ben lépett ki a liberális pártból. A pénzügyi tárca vezetésére Bogdan Drăgoit javasolják, Alexandru Nazare a szállítási tárcát irányítaná, Cristian Petrescu lenne Elena Udrea utódja a turisztikai és fejlesztési minisztérium élén. Răzvan Musteát a távközlési, Claudia Boghiceviciet a munkaügyi, Cătălin Babát az oktatási, Stelian Fuiát a mezőgazdasági tárca élére javasolja a nagyobbik kormánypárt. Gazdasági miniszternek Andreea Paul Vasst, Emil Boc volt kormányfő gazdasági tanácsadóját javasolták, ám ő tegnap este elutasította az ajánlatot. A pártfüggetlen Cătălin Predoiu jelenlegi ügyvivő kormányfő megőrizné az igazságügyi miniszteri tisztségét. Az RMDSZ kívánságai Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa tegnap délután ülésezett, ezt követően Kelemen Hunor elnök közölte: feltételekhez kötik az új kormány támogatását. Ezek egy része az életszínvonal növelésére vonatkozik – a fizetések és nyugdíjak emelése az első negyedév gazdasági és költségvetési adatainak megfelelően, ugyanakkor ragaszkodnak az észak-erdélyi autópálya építésének folytatásához. Az RMDSZ koalíciós megállapodást is sürget, amelyben szorgalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet megoldását, de amelyben olyan kérdések is szerepelnek majd, mint a levéltári törvény vagy a visszaszolgáltatási bizottság helyzete – áll a szövetség tegnap délután kiadott közleményében. Kelemen Hunor a sajtónak elmondta: a kormányról szóló szavazásig van még idő a megállapodás aláírására. Mint ismeretes, hasonló koalíciós protokollumot tavaly is kötöttek, ebben szerepelt egyebek mellett a kisebbségi törvény elfogadása is 2011 júniusáig – végül azonban ez a célkitűzés nem teljesült. A SZÁT ülését követőn a szövetség vezetése a parlamenti frakciókkal tanácskozott, ahol kisebb vita után – Frunda György a kormányból való kilépés mellett érvelt – a honatyák jóváhagyták a döntést. Az ülésen felmerült a kisebbségi törvény sorsa is, erről azonban utólag, a koalíciós tárgyalások kezdete előtt pár perccel nem nyilatkozott Kelemen Hunor. Délelőtti sajtónyilatkozatában Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke kifejtette: azt szorgalmazza, hogy a szövetség növelje minisztériumainak számát az új kabinetben. Erről szóló sajtóinformációk egyébként már egy nappal korábban is napvilágot láttak. Tegnap a szövetség vezetői cáfolták azt a hírt is, miszerint Kelemen Hunor és Markó Béla helyet cserélne a kormányban, azaz előbbi venné át a miniszterelnök-helyettesi teendőket, utóbbi pedig a kulturális tárca irányítását. Az RMDSZ-es miniszterek körében tehát várhatóan nem lesz változás. Kivárnak a kisebbségiek A legkönnyebb dolga Mihai Răzvan Ungureanunak a Románia Haladásért Országos Szövetség vezetőivel folytatott találkozón volt: az alakulat vezetői támogatásukról biztosították kormányalakítási próbálkozásában, csak azt kötötték ki, hogy minisztereik – Cristian Diaconescu külügyi, illetve Gabriel Oprea védelmi tárcavezető – megőrizhessék tisztségeiket. Emellett ragaszkodnak ahhoz is, hogy az új kormányprogramba kerüljön be a nagy vagyonosok megadóztatása. Némileg váratlan a mindenkori kormányhoz közel állónak számító nemzeti kisebbségek frakciójának viszonyulása. Vezetőjük, Varujan Pambuccian tegnap közölte: nem tudtak még dönteni arról, hogy támogatják az új Ungureanu-kormányt vagy sem. Mint magyarázta, tagjaik közül nem mindenki jutott el az ülésre, mások nem konzultáltak azon szervezetekkel, amelyeknek tagjai – így végső döntést csak csütörtökön hoznak, mielőtt a parlament két házának együttes ülésén szavaznak az Ungureanu-kabinet beiktatásáról. Mint mondta, gazdasági, illetve szociális jellegű javaslatokat fogalmaztak meg a megbízott kormányfőnek, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A várható döntést firtató újságírói kérdésre annyit válaszolt: minden megeshet. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 740Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. február 8., szerda 08:32
Ferencz 2984 hozzászólás Új kutyus, régi gazdi, nyakörv és szájkosár. Az is igaz viszont, hogy Basescu fogott már törököt Tariceanu személyében és a történelem néha ismétli önmagát.Az Rmdsz-t nem értem, őszintén. A PDL a pofalemeze fényesítése érdekében képes volt erre a lépésre, az RMDSz a rá jellemző merevséggel faltörő kosként megy előre: ki sem lépik, nem is fiatalít. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne a háza táján. Ez már hullamerevség lenne?
2012. február 8., szerda 16:22
dinibacsi1 198 hozzászólás Reméllem az!
2012. február 8., szerda 17:44
ballack69 50 hozzászólás Kutyabol nem lesz szalonna ........
2012. február 8., szerda 18:06
nonsens1 560 hozzászólás RMDSZ = 0.
2012. február 8., szerda 18:13
janocska 267 hozzászólás A Costa -concordiára mindegy milyen kapitány tesznek ezentul!!
2012. február 8., szerda 19:48
PityiPal 1632 hozzászólás Meg lehetne szorítani a PDL tökét a kissebbségi törvény megszavaztatásának feltételével, de a tavaly is meg lehetett volna, meg azelőtt is.Pl. a kormányból való kilépéssel... De puceráj az az marad, ami...habár az a felemás, kontár kissebbségi törvény jobb, ha nem szavazódik meg.Még azt sem voltak képesek a nemzet érdekeit szem előtt tarva kidolgozni.
Hazudnak egymásnak, hazudnak nekünk! Csak azt nem tudom, már ki hiszi el. 2012. február 8., szerda 19:56
et 423 hozzászólás eladtak minket egy plusz bársonyszékért
2012. február 8., szerda 20:04
dinibacsi1 198 hozzászólás Nem szoritnak ezek semmit,usznak az árral,amig még lehet,rágják a koncnak odavetett cafatokat,nagy nemzeti büszkeséggel,a mi nevünkben!mát métgelödni sem tudok!
2012. február 8., szerda 20:05
dinibacsi1 198 hozzászólás t=r!bocs!
2012. február 8., szerda 20:05
hawk 108 hozzászólás A kisebbségi törvény olyan mind a mézesmadzag a kormánypárt elhúzza, az RMDSZ orra előtt a RMDSZ meg a miénk előtt majd bekerül a fiók aljába porosodni ..))
2012. február 8., szerda 20:24
dinibacsi1 198 hozzászólás a mi orrunk elött már huzhatja,esetleg mi is elhuzzuk az orrunkot!
2012. február 8., szerda 20:34
eberendre 1632 hozzászólás Egyezkedek, a römödöszö nem volt amiért kicserélje a sokpróbás ibevált csapatot. Ennél alávalóbb fogatot már nem találtak volna.
2012. február 9., csütörtök 08:37
Mirke 2733 hozzászólás A kormánypárt eltökélten "eltökölte " a kormányváltást ha nem végleg ?!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||