Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 8., szerda: Közélet Hatékony a járdarendészet![]() Csúszásgátlót még kevesen használnak, a klasszikus hólapátot annál többen Albert Levente felvétele Két hónapja járőröznek Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági rendészek, és munkájukat 70–80 százalékban hatékonynak látja a Tega Rt. igazgatója. Az első hetekben inkább ismerkedtek a feladatokkal, később azonban bírságoltak is – közölte Kádár István csoportvezető, aki szerint a lakosság 80–90 százaléka kedvezően viszonyult a megjelenésükhöz. Az egyenruhás rendészek a köztisztasággal kapcsolatos kihágásokat figyelik és büntetik: az eldobált vagy nem szelektíven gyűjtött szemét, az ottfelejtett kutyaürülék, a járdatakarítás elmulasztása és hasonlók tartoznak hatáskörükbe. Előbb figyelmeztetnek, majd írásbeli felszólítással nyomatékosítanak, végül bírságolnak is – utóbbira azonban csak háromszor került sor (és a legalacsonyabb összeget, 50 lejt rótták ki néhány bolti alkalmazottra, aki következetesen nem válogatta szét, vagy a kukák mellé dobta a különböző hulladékokat), mert a megelőzés a legtöbb esetben célravezető. A kétnyelvű tájékoztatók hatására például megugrott a csúszásgátló anyagok forgalma (a betonkímélő kalcium-klorid háromkilós csomagja 10,50 lej, és sokáig tart, durva sót pedig több helyen is kapni), a járdákat is seprik-szórják. No nem mindenütt: az egyedül élő időseknél és a lakatlan házak előtt ez megoldatlan, ahogy a guberálók is ki tudják cselezni a köztisztaságiakat (és a föld alatti konténereket is). És van, akit elkapnak, de nem igazolja magát, vagy egyszerűen megfutamodik – mire a helyi rendőrség kiér, már híre-pora sincs... Számokra lebontva a nem szelektív szemétgyűjtés a legnagyobb gond: szóbeli figyelmeztetésre átlag kétnaponként volt szükség – összesen 34 alkalommal –, írásbelire nyolc alkalommal, három visszaesőt pedig bírsággal is sújtottak. Állati vagy növényi hulladék miatt 18 szóbeli és két írásbeli figyelmeztetést, építkezési-bontási törmelékért egy jogi és egy magánszemélyt szólítottak meg, elhanyagolt zöldövezetére egy jogi és három magánszemélyt szóban, egy céget írásban is figyelmeztettek, gépjárművel kihordott sárért két vállalkozás kapott megrovást. A köztisztasági rendészet négyszemélyes, a két kétfős csapat reggeltől estig, váltásban járja az utcákat, köztereket, napi útvonalukat állandóan változtatják. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 722Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. február 8., szerda 15:15
tanoc 87 hozzászólás Az orkon mikor kezdik szorni a bunteteseket, vagy nem mernek arra menni? Vagy a sotet testvereink ez alol is felmentest kapnak?
2012. február 8., szerda 16:39
Mirke 2733 hozzászólás Csepp a tengerben .
2012. február 8., szerda 18:47
zoti 1 hozzászólás vajon ki buntetti a tegat a jeges jardakert
2012. február 8., szerda 20:50
eberendre 1632 hozzászólás A városrendészet elmaradása száznál több éves, ezen a téren. Ez csak egyik kérdésecske.
2012. február 9., csütörtök 08:53
FazakasGergely 101 hozzászólás Csepp a tengerben, de legalább vannak.. kéne vagy húsz belőlük, irdatlan mennyiségű büntetés-kiszabással, hogy tanulja meg az egyszeri ember is, a szemétnek a szemétben a helye és nem az utcán-járdán, stb. A Lenin negyedben szándékosan a kuka mellé öntik a szemetet, eldobják a műanyag zacskót (nem egyet, nem kettőt), mintha élvezetből csinálnák.. amikor elolvad a hó, minden tavasszal katasztrófa ami előkerül.. volt rá példa, hogy az üzletesek tömték meg kartonnal a modern kukát és azután két napig nem lehetett "billenteni", használhatatlanná vált.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
