Új konkvisztádorok

Politikusaink késnek e tény valódi demográfiai következményeit szóvá tenni a közvélemény előtt, mivel tudva tudják, az ország képtelen lenne visszafogadni e hatalmas tömeget, munkát semmiképpen sem tudna adni neki az az ipar, mely elavult, már-már Don Quijote-i képet idéző "aranykorából" hirtelen és átmenet nélkül rozsdatemetővé vált, összeomlott. Politikusaink hát hallgatnak és örvendenek, hogy a kint tartózkodók a válság hatására még nem indultak meg nagyobb tömegben hazafelé, itt ugyanis nem lehetne mit kezdeni velük.
Ennek alighanem tudatában vannak a kintiek is, mert körömszakadtáig ragaszkodnak állásaikhoz, s ha az elvész, akkor az ideig-óráig még folyósított munkanélküli-segélyhez – a legálisan dolgozóknak kijár valamelyes mértékben –, és ha már egyéb nincs, akkor a reményhez, hogy aláígérve a másiknak, mégiscsak kerül valami munka a spanyol vagy olasz akár feketepiacon is.
Amely munkaerőpiacon ma új irányzatokra figyeltek fel a szakemberek. Az Ibériai-félszigeten az eddig sose tapasztalt munkanélküliség elől (5,4 milliónyian vannak csak Spa­nyolországban) újabban Dél-Amerikába és Afrikába vándorolnak ki az ottaniak. A nagy világgazdasági válság idején kevés szó esett eddig arról, hogy Brazília és a szubkontinens konjunktúrát él meg, spanyol és portugál politikusok pedig kimondottan arra biztatják honfitársaikat, hogy a nyelvi előnyüket kiaknázva próbáljanak Dél-Amerikában, valamint a volt afrikai gyarmatokon szerencsét. Állítólag tízezrével indultak meg a munka új konkvisztádorai az európai télből a déli félteke nyara felé.
A spanyolországi és portugáliai milliós román tömegre ennek megnyugtatóan kell hatnia. Őrájuk alighanem mindaddig szükség lesz az Ibériai-félszigeten, amíg az eddiginél is kevesebbért hajlandók elvállalni bármit. Tükröződik ez azon, ahogy egyre csökken az általuk évente hazaküldött pénzmennyiség.