Csűrik-csavarják a visszaszolgáltatást

A keresetet a sepsiszentgyörgyi törvényszéken a volt háztulajdonos, Müller Ernst ellen nyújtották be rágalmazás vádjával. (Írd meg az igazat, rács mögé kerülhetsz.) A baróti rendőrség be is idézett kihallgatásra, útnak is indultam Német­országból, de a járgányom útközben felmondta a szolgálatot. Az ügyész azonban megalapozatlannak ítélte a vádat, és 2011. március 10-én határozatban mondta ki, hogy nem indít nyomozást, mert bűncselekmény, kihágás nem történt.
Elevenítsük fel kissé a történteket. A Kossuth Lajos utca 54. szám alatti ingatlan a szüleinké volt, idővel négybe osztottuk. Az én örökségemet kitelepedésem miatt államosították, és később eladták (ezt próbálom visszaperelni.) Egyik leánytestvérem 1992-ben kérést adott be az akkori baróti néptanácshoz, amelyben – az 1991/18-as törvény alapján – az ősi lakáshoz tartozó belterületet, udvart, kertet visszaigényelte; azt a területet, amelyet az állam az 1974/54-es törvénnyel vett el. A helybeli 2788-as telekkönyvben 28/1/1A szám alatt bejegyzett ingatlan (két lakrész, istálló, udvar) összterülete 485 négyzetméter. A nővérem és a húgom 1998-ban a saját tulajdonrészét eladta. A felmérő azonban valótlan adatokat terjesztett a polgármesteri hivatal elé, és az iratcsomó így ment tovább a prefektúrához. Vakmerően kijátszották a törvényt, felosztották a magántulajdonban levő udvart, s így – jogtalanul – 242 négyzetméter területet visszatartottak az állam tulajdonában, noha írásban is számtalanszor felszólítottuk a polgármesteri hivatalt és a prefektúrát ennek visszaszolgáltatására. Mindig elutasító válaszokat adtak, és leírhatatlan módon, mindenféle zagyvasággal próbáltak kibújni jogos kérésünk alól. A hosszas halogatás miatt 2011. május 30-án kihallgatásra iratkoztam Kovászna megye prefektusához, György Ervinhez.
A váróteremben velem együtt tucatnyi töprengő, nyugtalan ember gyűlt össze, ügyük-bajuk megoldását keresve. Nyolcvan év fölötti, botra támaszkodó polgár mondja: több évet voltam orosz fogságban, a régi rendszerben elvették a tulajdonomat, földbirtokomat; már évek óta kérem vissza. Nem reménykedik – tudja, a mostani állami helytartó magyar, de "azt mondják, rosszabb, mint egy más nemzetiségű"... Közben folyik a kihallgatás. Néha hangosabb beszéd szivárog ki. A távozó emberek arcán nincs mosoly. Engem György Ervin úr udvariasan fogad. Az írásban benyújtott témáról tájékozott volt. Röviden megismétlem a kérést, a prefektus úr határozottan kijelenti: Müller úr, megoldjuk. Ezzel a talán háromperces kihallgatás a vége felé jár. Elnézést kértem, és vicc formájában elmondtam, mit hallottam az előszobában. Elnevettük a dolgot – a prefektus úrnak volt humorérzéke, az ügy intézésével azonban, sajnos, adós maradt. A prefektúra 2011. június 9-ei válaszában kritikán aluli, valótlan dolgokról ír. Nem fogadtuk el. 2011. július 18-ai, 9808. számú átiratában a prefektúra kéri a baróti polgármesteri hivatalnak a magántulajdonú területekkel foglalkozó bizottságától, hogy valósan, világosan terjessze be a (szerintünk egyértelmű) tulajdonjogokat.
2011. október 26-án mi hárman testvérek kihallgatáson voltunk Barót polgármesteri hivatalában. A fogadtatás túlzottan barátságos – sajnos, az eredmény valahol a sírgödör aljánál is lejjebb. Értelmetlen, abszurd, valótlan dolgokkal ámítottak, szédítettek. Ugyanis mind azt bizonygatták: azt illeti meg az udvar területe, aki az önkényesen eltulajdonított 93 négyzetméteres házat (szüleimtől kapott örökségemet) megvásárolta. Nahát: ezzel megint, önkényesen el akarjak tulajdonítani az udvart is? Le a kezekkel a magántulajdonunkról!
A dologban az a turpisság, hogy az új tulajdonos a baróti rendőrségen tett nyilatkozatában mossa kezeit, hogy "senki területét nem foglalták és nem kerítették el, és nem építkeztek", de közben kérik a testvéreim tulajdonában levő udvarterületet a polgármesteri hivataltól. Ébredés! Nem volt kényszer megvásárolni, és a demokratikus Romániában nincs olyan törvény, amely engedélyezi a magántulajdon jogtalan elsajátítását. De van alkotmány, amely a magántulajdont szavatolja. Legutóbbi levelében a prefektus arról értesít, hogy az ügyben a belügyminisztériumhoz folyamodtak, és csűrik-csavarják a terület elidegenítését. Na de a testvéreim – a tulajdont bizonyító aktákkal – szintén a belügyminisztériumhoz fordultak. A hivatali visszaélésért a prefektúrát is felelősségre lehet vonni. Senki nem helyezheti magát a törvény fölé. Bárkit meg lehet csalni, lopni, de igazság csak egy van, s ez örök.

MÜLLER ERNST, Eningen, Németország

Ui.: Szerencsésen visszaérkeztem bukaresti utamról. Sikerült a hivatalokban kérést, tulajdonjogot bizonyító aktákat beadni. A tüntetések ellenére bejutottunk a Legfelsőbb Tör­vény­székhez, a belügyminisztériumba, valamint az önkényesen elkobzott tulajdonokkal foglalkozó központi bizottság titkárságához. Az ott látottak, hallottak kellemetlenek, civilizálatlan légkör nyomta rá bélyegét mindenre. A feldúlt kedélyeket a rendőrség próbálta lecsillapítani. A kilátástalan, jogoktól megfosztó, megalázó bürokrácia leforrázta reményeinket ügyünk érdembeli megoldását illetően. De nem adtuk fel. A felsőfokú döntést még nem kaptuk meg.