Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 10., péntek: Év elején a falugazdák Legyűrni az akadályokat (Beszélgetés Bardocz Csabával, Nagybacon polgármesterével)![]() Nagybacon önkormányzatának pereskednie kellett igazáért, de végül elhárult az akadály, s folytathatják az elkezdett terveket. Bardocz Csaba polgármester úgy véli, az elkövetkezőkben a vízellátásra és a csatornázás kiépítésére kell hangsúlyt fektetniük, de hasonlóan fontosnak tartja a község hetvenöt kilométernyi erdei útjának javítását is. Mintegy elismerésként az elmúlt években végzett munkájukért, többől fognak gazdálkodni a kulturális és sportegyesületek meg az egyházak is. – Milyen sikerélményei voltak tavaly? – Sikernek tartom, hogy a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökséggel szemben véglegesen pert nyertünk, úgyhogy nem kell visszafizetnünk a két erdei utunk aszfaltozására nyert 3,5 millió lejt. Annak ellenére, hogy meg voltan győződve, igenis nekünk kell igazat adniuk, nagy megkönnyebbülést jelentett az ítélet kimondása. Ha elbukunk, több éven át minden pénzünk a törlesztésre ment volna el, illetve már megnyert pályázatoktól is elestünk volna. Az infrastrukturális befektetések közül a legnagyobb megvalósításnak azt tartom, hogy a szárazajtai iskola tavalyelőtt elkezdett javítását befejeztük. A szükséges pénzt – mintegy 450 000 lejt – szintén magunk teremtettük elő, de megérte: a külső-belső felújítással és a nyílászárók kicserélése által mondhatni új épülethez jutott a falu. Továbbá saját erőből, mintegy háromszázezer lej felhasználásával Nagybaconban sikerült ravatalozót építenünk. Szép és tetszetős lett, s már a hivatalos felavatás előtt használatba vette a falu, augusztustól már onnan temetkeznek. Mivel a többi falunak is megtetszett, úgy határoztunk, a következő esztendőkben mindenhova építünk egyet-egyet. A szárazajtai reformátusok jelezték, készek partnerségre lépni az önkormányzattal, úgyhogy még idén elindítjuk a dokumentáció összeállítását, s egy-két éven belül ott is felépül a ravatalozó. – Miben értek el a tervezettnél kevesebbet? – A kudarcok közé sorolom, hogy a már említett per miatt pályázati lehetőségektől estünk el – legalábbis ideiglenesen. Nem pályázhattunk például a Környezetvédelmi Alapnál Nagybacon és Kisbacon csatornahálózatának kiépítésére. A konfliktushelyzet feloldásával ezt idén – kiegészítve Magyarhermánnyal – prioritásként fogjuk kezelni. A visszaszolgáltatásokkal sem úgy haladtunk, ahogy reméltem. Ebben nagy szerepet játszott az olaszteleki erdészet hozzáállása, hiszen miattuk a dokumentációt nem tudtuk összeállítani, s így 90–100 hektár erdő nem kerülhetett vissza jogos tulajdonosához. Bánkódom amiatt is, hogy nem találtunk senkit, aki a Kisbaconba vezető 45-ös községi utat javította, kátyúzta volna. A megyében ilyen feladatokkal egyedül a megyei útügyi vállalat foglalkozik, az pedig a mi kicsinek számító ügyünket nem tudta vállalni... – Meglehetősen nagy port kavart a hír, hogy törpe vízi erőműveket telepítenének az innen eredő Barót patakára. A civilek tiltakoztak, de önök sem igazán örvendtek, hiszen a vízzel egyéb tervük volt. Hogy áll jelenleg az ügy? – Azt hiszem, kijelenthetem, egészen biztosan nem fog megépülni a tervezett vízi erőmű. Tekintettel arra, hogy megvalósítása esetén befolyásolhatja Magyarhermány vízellátását, mi kedvezőül láttamoztuk az engedélyt. – A népszámlálási eredményekről mit tudni? – Fogytunk, jelenleg 4307-en vagyunk, kilenc esztendeje 196-tal többel számoltunk. A magyarság száma 3692 – ez 273-mal kevesebb, mint 2002-ben. Románnak hetvenketten vallották magukat, számuk negyvennel esett, a roma lakosság viszont 114-gyel nőtt, ma 540 főt számlál. Magyarhermány közössége harminchárom, Uzonkafürdőé pedig két fővel nőtt, máshol mindenhol csökkent a lélekszám. A legjelentősebb csökkenést Szárazajtán jegyeztük, a falu népessége 12,3 százalékkal, azaz mintegy 97 fővel lett kisebb. A magyarázat, sajnos, meglehetősen egyszerű: a fiatalok elmennek, a maradók egyre öregszenek és elhullnak. – Tavaly ismét a vadállatok által okozott károk miatt volt hangos Erdővidék. Sikerült valamilyen megoldást találniuk? – Az állattartó, illetve a növénytermesztő gazdák esetenként tényleg jelentős kárt szenvedtek, de már többen is kárpótlásban részesültek, miután a kármegállapítási jegyzőkönyvet felterjesztettük a brassói erdészeti vadgazdálkodási felügyelőséghez. A panaszok mintegy felét elismerték, és eddig megközelítőleg negyvenezer lej kártérítést fizettek ki a baconiaknak. Abban bízom, e gond kezelésére hamarosan kialakul egy módszer, s mind egyszerűbb lesz a kártérítést megkapni. – Tavaly is jelentős összeggel támogatták az egyesületeket. Mit "kaptak" cserébe? – Hetvenezer lejt különítettünk el támogatásokra, de nem csak az egyesületek, hanem az egyházak is kaptak, meg sportra is jutott. Ebből a pénzből szerveztük meg a fúvóstalálkozót, illetve zenészeink hasonló eseményekre utazhattak el, a Pásztortűz néptáncegyüttes több mint hetven gyermekkel szerepelt nem csak itthon, megszervezték a Barátság tánclépésben nemzetközi találkozót is. A Bodvaj Egyesület szeptember 30-án ismét Benedek Elek-emléknapot rendezett, de hasonlóan fontos munkát végzett a Konsza Samu Egyesület és a Benedek Elek Művelődési Egyesület, ők kézműves-foglalkozástól karácsonyváró délutánig mindent vállaltak. Nagyon hasznosnak tartom tevékenységüket, így idén még többel szeretnénk támogatni őket. – Idén mit tartanak a legfontosabbnak? – Nagybaconban és Kisbaconban a vízhálózatot építenénk meg. A dokumentáció még tavaly elkészült, az idén kért kiegészítés is hamarosan elkészül, a közbeszerzés is hamarosan elkezdődik. Folytatni szeretnénk az erdei utak korszerűsítését. Ez már régi terv, hiszen a pályázatot 2010 áprilisában tettük le, ám hiába nyertünk, az említett pereskedésünk miatt felfüggesztették az eljárást. Emiatt a másfél millió eurós beruházást lehetővé tevő szerződést csak nemrég, január 19-én írtam alá. A pénzből a magyarhermányi részen, a Feketében 5,9 kilométeren, a nagybaconi Piliskében 4,14, Kisfenyősön 1,34, Setétpataknál 3,9, Szárazajtán Teksearanyosnál 3,3, a Súgónál pedig három kilométeren válik könnyen megközelíthetővé és kitermelhetővé az erdő. Nagybacon, Kisbacon és Magyarhermány csatornahálózatának kiépítéséhez a Környezetvédelmi Alaptól remélünk pénzt. Nagyon bízom abban, meg is kapjuk, hiszen a maximális pontszám elérése érdekében készek vagyunk húszszázalékos önrészt vállalni. Az összberuházás mintegy hétmillió lej, ám az ötödét három év alatt ki tudjuk fizetni. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 387Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
