Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. február 10., péntek: Máról holnapra Egy ceremóniával többNégy nap sem kellett ahhoz, hogy a sokat szidott és bábnak tekintett Emil Boc eltűnjék a kormány éléről, s helyét a iaşi-i származású egykori egyetemi tanár, külügyminiszter, majd a külföldi hírszolgálat (SIE) igazgatója vegye át. Hogy igen későn, csak kedden estefelé mondott le kémfőnökségéről, hogy a törvényes és alkotmányos eljárásokat felrúgva, hangsebességgel vetekedő gyorsasággal került a kormányfői székbe, bizonyítani látszik, hogy jobb intellektusa, dalibb külseje dacára sem lesz különb, mint elődje: Băsescu akaratának végrehajtója. S mert a kormánykoalícióban, így a parlamentben is – hála az állam fejének – amolyan katonás rend uralkodik, néhány súlyos beteg honatya kivételével felvonult a csapat apraja-nagyja, tapsolt, s szavazott, mint a gép. Igaz, a jelölt félig üres teremnek volt kénytelen elmondani beszédét, de lényeg, hogy biztosra ment. Az RMDSZ és a kisebbségek kicsit kérették magukat, nem másért, csakis a feszültségnövelés érdekében, de amikor a fehér golyót a fehér urnába és a feketét a feketébe kellett dobniuk, pillanatig sem haboztak, mi több, néhányan meg is mutatták golyóikat a közelben Cerberusként őrködő, maroktelefonjával fényképező Ioan Olteannak. A miniszterelnök-jelölt összeszedett volt, szigorú és szűkszavú, jobb életet ígért a népnek (logikus, elvégre választások közelednek), felmondta a leckét a gazdasági növekedés fontosságáról, munkahelyteremtésről, az állami befektetések növeléséről, s elfújta az uniós alapok lehívásával és a korrupció felszámolásával kapcsolatos régi nótát. Újdonság erejével hatott viszont ama kijelentése, miszerint "ellenzék nélkül ritkábban születnek jó ötletek, és nehezebben élnek tovább". Victor Ponta – az ellenzék parlamenti sztrájkja dacára pulpitusra lépett – meglepően udvarias hangú beszédet tartott. Himi-humizásából Ungureanu arra a következtetésre jutott, hogy "elnyerte a szocdemek támogatását egy hosszabb életű kormányzáshoz". S örült. Nem így Antonescu, a társelnök, aki sápadtan kapkodta a levegőt, elhatárolódott Pontától, majd megbékélt, s újra váll váll mellett közölték: alkotmánybíróság elé viszik a kormányalakítás közben tapasztalt rendellenességeket, és kitartanak Băsescu leváltása és az előrehozott választások követelése mellett. Az új kormány tegnap kora este letette az esküt. Uruk és parancsolójuk percekig Emil Bocot és kormányát dicsérte, majd kiadta a parancsot, hogy tovább kell haladni az általa kijelölt úton. És az RMDSZ-miniszterekben nem volt annyi civil kurázsi, hogy magyarul is elsuttogják: Isten engem úgy segéljen. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1536Olvasóink értékelése: 4.17Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. február 10., péntek 09:21
Sascha 1641 hozzászólás Béluska a bibliára nem tette a kezét :-)
2012. február 10., péntek 12:24
janocska 267 hozzászólás Béluska teheti a faszára is neki mindegy.
2012. február 10., péntek 16:43
dinibacsi1 198 hozzászólás Nos rmdszs honatyák,itt a friss,nyalható,uj román valag,széttörölni a bajusszakat,és neki keményen,amig még lehet,mert a tegnap a pontya nagyon puhulgatott,lehet,egyesülnek,és akkor majd csak a székelyég valagzata marad nektek,amit majd a szavazatokért kell nyaljatok,de a székely igényes nép,o.láh segg után az övét ugyanazzal a nyelvel nem fogja engedni kinyalni!
2012. február 10., péntek 16:52
soma 107 hozzászólás Többeknek pedig borotválkozniok is kell,nehogy feldörzsölje a friss puha popókat.Na de szó mi szó ezt jól ki fundálták.Továbbra is éljen a HAZUGSÁG s félrevezetés.
2012. február 10., péntek 19:09
Cseresznye 6 hozzászólás Magyar embernek olyasmire felesküdni, hogy legjobb tudása szerint szolgálja a román népet egyszerűen gyomorforgató.
2012. február 10., péntek 20:04
Ferencz 2984 hozzászólás Emiatt füstölögtem tegnap én is Cseresznye.
2012. február 10., péntek 21:20
Szdec 35 hozzászólás Nem látom, hogy miért kellene magyarul is felesküdni (amúgy nem lenne elítélendő gesztus), amikor is a román kormány tagjai lesznek, amely elvileg Románia érdekeit kell képviselje.(Az igaz, hogy az RMDSZ a magyar kisebbségét is)
2012. február 10., péntek 21:26
dinibacsi1 198 hozzászólás látod,szocdem,ezért nem lehet téged komolyan venni,nem érted a külömbségeketmert a román népre esküdtek fel,ez az,amit kifogásoltunk!Ha a román törvényekre,alkotmányra esküsznek,az rendben,román kormánynak a tagjai,nincs mit csinálni!De a népre?
2012. február 10., péntek 22:21
salata 30 hozzászólás nem kellett olvasak mar tudjak kivulrol
2012. február 10., péntek 22:40
dinibacsi1 198 hozzászólás érdekes,mind félanalfabéta beirokat fogunk ki!Na vigyázz,zöld-fülü-növény,mert ha Mirke meglátja,milyen csufot üzöl a mi anyanyelvünkböl,akkor jön a haddelhadd!
2012. február 10., péntek 22:52
salata 30 hozzászólás ismet szemelyeskedsz dini ba.
2012. február 10., péntek 23:12
dinibacsi1 198 hozzászólás Megtörténik!
2012. február 10., péntek 23:21
salata 30 hozzászólás aludj jol majd holnap kostolgatsz
2012. február 10., péntek 23:35
dinibacsi1 198 hozzászólás ilyenkor nem alszom,és ha rendesen viselkedsz,nem "kóstolgatlak"
2012. február 11., szombat 09:58
rembrandt 26 hozzászólás dini a nagyokos menj mar a nyugdijasok klubjaba.rgrsz nap itt ulsz es lehuzol mindenkit.ha nem lett volna rmdsz te ma kevesebb nyugdijat kapnal te barom.
2012. február 11., szombat 10:10
Sascha 1641 hozzászólás @rembrandt - ha nem lett volna a merevdecka, akkor lehet több lenne ... vesszen ki már a fajtád es te szamár.
2012. február 11., szombat 10:12
dinibacsi1 198 hozzászólás müvészkém,nem te mondod meg nekem,mit tegyek,és nem mindenkit huzok le,csak aki rászolgál!A "lehuzpottnak"lehetösége van reagálni,ö is "lehuzhat"engem,de nem hiszem,hogy egyikük is a te segitségedre szorulna,abbol az egy okból kifolyólag,hogy "koldustol alamizsnát"nem kell kérni!Micsoda ragyogó elme szorulhat beléd,a rmdsz nélkül nem lenne nyugdijam,szerinted!És még van képed ide irni,tanácsokot adno nekem!Mondd mááá meg ,drága gyermekem,miért nem lett volna nyugdijam??Hogy még jobban levágták volna,az lehet,de semmi nem bizonyitja ezt!Lehet az is,kevesebb lenne a nyugdijam,de nem kellene nap mint nap szégyelkeznem a fajtám miatt,és inkább huznék még egyet a nadrágszijon,csak már ne "érdekképviseljenek"engem seggnyaló ,a hatalomért mindent feladó csicskások!ha neked tetszik,amit müvelnek,lelked rajta,de ne oktatgass te engem rmdsz szeretetre,mert nem megy!
2012. február 11., szombat 10:17
rembrandt 26 hozzászólás olvasd el elore jol hogy mit irtam vagy nem talalod a szemuveged.azt irtam hogy kevesebb lenne,nem ,hogy nem lenne.amikor leakartak vagni 25% a nyugdijadnak akkor az 3-3 allasnal a magyar torvenybiro volt a negyedik aki ellen szavazott.es o udmeres volt.maskor olvasd figyelmesebben, hogy masok mit irnak
2012. február 11., szombat 10:28
dinibacsi1 198 hozzászólás miért kellene érdekeljen engem a te rózsaszin tulipánizü beirásod egyáltalán!Amit irsz,az fikcio,lehet igen,lehet nem,sose fogjuk megtudni.mint ahogy azt sem,hogy valentin atyánk véletlen szavazott ugy,ahogy,vagy a kotrocsenyi kaloz látta,nem fog menni,ezért taszajtott egyet a könyökén!ha ilyen eredményektöl te orgasmus multiplisbe esell,akkor nagyon rmdszre kattanó ninfomániás lehetsz,de ez kezelhetö,novemberig csak kibirod,akkor változik majd a gyerek fekvése!
2012. február 12., vasárnap 11:26
hollo 378 hozzászólás A Magyar Polgári Párt távirata
Markó Béla elvtársnak, Románia miniszterelnök-helyettesének Bukarest Miniszterelnök-helyettesi tisztségének megtartása alkalmával a Magyar Polgári Párt és közösségünk dolgozói nevében forró, testvéri jókívánságainkat küldjük Önnek. Csodálattal adózunk az Ön kitartó, megrendíthetetlen hite előtt, amellyel visszaveri a diktatúra vérbíráinak támadását, miszerint bársonyszékeik megtartása érdekében Önök mindenre képesek. Az Ön személyében, Markó elvtárs, a munkásosztály hős fiát, Lenin és Sztálin hű tanítványát, az erdélyi magyarság vezérét és tanítóját köszöntjük. Az Ön vezetésével tömörítette egységbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közösségünk demokratikus erőit a fasiszta Horthy-rendszer és a hitleri megszállók elleni harcra. Ön, a Vörös Hadsereg világtörténelmi jelentőségű győzelmére támaszkodva megteremtette Erdélyben és Székelyföldön a népi demokrácia hatalmát. Az Ön vezetésével valósult meg a magyar munkásosztály egysége, jött létre az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, mint a szocializmus építésében, illetve az amerikai–angol háborús gyújtogatók ellen elért győzelmeink biztosítéka. Teljes szívből kívánunk Önnek, Markó elvtárs, jó erőt és egészséget, az erdélyi magyarság dolgozóinak boldogságára, a béke és szocializmus javára. a Magyar Polgári Párt sajtóirodája Kérjük, adja át szívből jövő jókívánságainkat Kelemen Hunor, Borbély László és Ritli László miniszter elvtársaknak, akik – Önhöz hasonlóan – továbbra is sziklaszilárdan őrzik bársonyszékeiket a nemzetközi béketábor legnagyobb örömére. Székelyudvarhely, 2012. február 10. — MPP 2012. február 12., vasárnap 16:46
Ferencz 2984 hozzászólás hollo, ezt ki kellene függesszétek a Cekendre, a Szarka-kőre, a Gordon-hegyi Krisztus szoborra, a Firtos lova hátán alvó Gondviselésre, de a Budvárról, Bikafalváról és Agyagfalváról se feledkezzetek meg. Lengyelfalván, az Orbán emlékszoba előtt lábtörlőnek is jó lenne egy példány.
2012. február 15., szerda 15:18
eberendre 1632 hozzászólás Köszönöm a levél közzétételét, remélem, hogy megtalálták az utat és a tulajdonképpeni címzetthez is eljuttatták. Nagyon épületes, ideje lenne a saját produkciót értékelni. Azt hittem, hogy azért cseréltek Hunyorkával, ha netalán tényleg felelősségre vonják a törpét, akkor méla már ne legyen közelében sem a felelősnek. Most ezt már nem értem.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||