Héjja Alpár szenvedélye

Van helye hát az olyan szónak, ami nem más, csak dicséret. Dicsérete egy olyan kezdő középiskolás gyereknek, akinek szenvedélye a mezei munka, a pityóka válogatása, a mezőgépek kezelése, az állattartás.

Héjja Alpár tizenöt éves, idén végezte a kézdimartonfalvi iskola nyolcadik osztályát. Hova is vágyott volna, mint a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolába, elképzeléseihez a legközelebb ez áll. Az iskola igazgatója, Dezső Vencel tanár maga is farmer. A szülői házban Alpárnak valóságos műhelye van, ritka az a hiba, amit ne tudna megjavítani. Szerszámai szép rendben sorakoznak, traktorja olyan tiszta, hogy sárhányójáról meg lehetne enni a krémes tésztát. Gombnyomásra gyúl. Rég az ideje annak, hogy felült a traktorra. Édesapja meséli, hogy három éve ő szántja meg a család földjeit. Ki-kimegy a mezőre is, hogy megnézze, hogyan kel a búza. A családban az édesanya, Héjja Magdika a farmer. Neki segített a krumpli válogatásában, tárolásában. Krumpliraktáruk homlokára Alpár tűzte ki az Európai Unió zászlaját, az lobog traktorján is. Rendkívüli, hogy ekkora mező- és állatszeretetről adjon tanúbizonyságot egy ilyen fiatal gyerek.

— Van egy lovam és egy szamaram. Szeretem az állatokat — meséli. — A lovat befogtam, és megkocsikáztattam a szentkatolnai polgármester francia vendégeit, s a magyarokat, akik Márkosfalvára jöttek a nyáron. A szamarat már régebbecske vette édesapám Galacon, Jonika a neve. Kívántam, hogy legyen egy szamaram. Román szamár. Még szamárcsikó volt, amikor hozta. Most már nagy, van vagy tízéves. Okos állat. Mindent ért, mert itt nálunk megtanult magyarul. Hány olyan román van, aki itt lakik a megyében, és nem tud megtanulni magyarul, s ne, a számár is megtanult, mert akart! Amikor Galacon jártam, bementem ahhoz a románhoz, akitől a szamarat vettem, s elmondtam, hogy Székelyföldön megtanult magyarul. Jót nevetett rajta.