Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 15., csütörtök: Világfigyelő Néppárti megoldások (Jegyzet)Tiszavirág-életűnek bizonyult a Románia uniós csatalkozása után megalakult szélsőjobboldali frakció az Európai Parlamentben. Tegnap a Nagyrománia Párt utolsó két EP-kéviselője is úgy döntött, kilép az európai szélsőséges pártok politikusait tömörítő szövetségből, így működésképtelenné vált a frakció. A Corneliu Vadim Tudor vezette alakulat politikusainak felháborodását Alessandra Mussolini kijelentései váltották ki. Benito Mussolini unokája ugyanis a napokban kijelentette: Olaszország a románok megszállása alatt van. Ráadásul szerinte a románok lemészárolták az itáliaiakat, és sokkal kegyetlenebbek, mint bármely más etnikum.
Amint azt a Mussolini-unoka nyilatkozata, valamint a nagyromániások retorikája mutaja, igazán nincs miért sajnálni a szélsőjobb frakció megszüntét. Már létrejötte is abszurdum volt: hogyan köthetne szövetséget ugyanis a szélsőségesen nacionalista politikus egy másik nemzet hasonlóan idegengyűlölő képviselőjével? A frakció azonban létrejött: év elején sokan még azon mosolyogtak, hogy ez Románia legfőbb ajándéka az uniós csatlakozás alkalmából.
A történetnek van egy másik vetülete is, amely a nagy európai pártcsaládok helyzetét tükrözi. Nekik ugyanis elvileg ideológiai szempontból kellene viszonyulniuk minden kérdéshez, gyakorlatilag azonban néha a nemzeti, néha egyéb pillanatnyi érdek határozza meg álláspontjaikat. Ezért lehetséges az, hogy a mérsékelten jobboldali beállítottságúként számon tartott Európai Néppárt támogatásáról biztosítsa a Demokrata Pártot és az RMDSZ-t egyaránt. Miközben az egyik a nemzeti érdekre hizvatkozva a kisebbségi törvény elfogadásáért küzd, a másik pedig ugyancsak a nemzeti érdekekre hivatkozva (csak épp egy másik nemzetére) mindent megtesz, hogy megakadályozza ezt. És ugyanezen néppárt az RMDSZ-t is támogatja, miközben alelnöke, Orbán Viktor a függetlenként versenybe szálló Tőkés László püspökkel közösen kampányol.
Az ellentmondások tehát szinte olyannyira szembetűnőek, mint a szélsőjobb frakció esetében. A különbség csak az, hogy a néppártiak felülemelkednek az ellentéteken, és úgy tesznek, mintha nem lennének nézeteltérések. És míg a szélsőségesek szövetsége felbomlott, az Európai Parlamentben továbbra is a néppárté a legnagyobb frakció. Talán azért, hogy az erdélyi magyarság is ellesse a receptet. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 261Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||