Magyar napok Székelyföldön

2012. február 20., hétfő, Közélet

Összehangolt, magyarságot és székelyföldi identitást erősítő programokat kívánnak szervezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezetei, ezért a széki elnökök szombaton Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Egyeztető Tanácsban vették számba az elmúlt esztendőt, tárgyaltak az idei tervekről.

A testület második alkalommal ült össze, és a hagyományos székelyföldi székek sorát bővítették a brassói EMNT-vel is. Egyelőre az év első hónapjaiban esedékes programokról egyeztettek, lesznek rendezvények, amelyek több helyszínen zajlanak, és olyanok is, amelyek egyetlen városba toborozzák híveiket. Április 11-én a magyar költészet napját mindenütt meg kívánják szervezni, májusban pedig Kézdivásárhely ad otthont a magyar sport napjának, ekkor odavárják majd a többi szervezet képviselőit.
A brassói magyar napokat idén is életre hívják, a tavalyi siker igazolta szükségességét, létjogosultságát, tavasz végére, nyár elejére tervezik – mondotta el Toró Tamás Brassó megyei elnök, kiemelte, figyelnek arra, hogy ne essen majd egybe a Szent György-napokkal. Tavaly a nyolc nap alatt tízezer embert mozgattak meg, 28 rendezvényt szerveztek, elsősorban helyi vállalkozók támogatásával. Célkitűzésük felrázni az egyre jobban apadó brassói magyarságot (1992-ben még 66 000 magyar élt Brassó megyében és 32 000 Brassóban, ma már csak 49 000-en vannak a megyében és kevesebb mint 20 000-en Brassóban). Az orbaiszéki és gyergyószéki elnökök hagyományőrző rendezvényeiket ismertették.
Az EMNT a székelyföldi emberek érdekképviselete kíván lenni, melynek feladata civil események, összejövetelek szervezése, de a prioritások között szerepel a hálózati bővítés is – mondta el Bardócz Csaba kézdiszéki elnök. Céljuk, hogy az EMNT nagy rendezvényei közül minél több hangsúlyosan kerüljön Székelyföldre. Az év második felében megszervezik a magyar festészet napját, de megtartják a magyar dal napját és a magyar népmese napját is.
Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke elmondta, az erdélyi magyar néppártot azért hozták létre, hogy megvalósítsa az egyik legfontosabb célkitűzést, az autonómiát, nekik kell majd civil kontrollt gyakorolniuk. "Azért vagyunk, hogy ne engedjük, hogy elszálljanak a politikusok úgy, ahogy a másik két pártnál ez bekövetkezett már" – fogalmazta meg az EMNT szerepét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2012-02-20: Közélet - Szekeres Attila:

Lecke hamisan panaszkodóknak (A nép ügyvédje Háromszéken)

Sepsiszentgyörgyön járt pénteken a tavaly szeptemberben megválasztott nép ügyvédje, Gheorghe Iancu alkotmány­jogász, egyetemi tanár, a körzetet felügyelő helyettese, Valer Dorneanu volt képviselőházi elnök és az intézmény Há­rom­szé­kért is felelős brassói területi irodájának képviselője, Că­tă­lina Matei.
2012-02-20: Közélet - Mózes László:

Kőnig, a felfedező

Világunkat és letűnt korokat egyaránt élénk érdeklődéssel figyelő, mély összefüggésekben gondolkodó, műveit avatott precizitással alkotó Leonardo-formátumú képzőművészt ismerhettek meg hét végén Sepsiszentgyörgyön az érdeklődők.