Határincidensek Háromszéken a bécsi döntés után

A bécsi határmegállapító bizottságok helyismereti hiányosságainak betudható, de a lakosság nemzetiségi hovatartozását figyelmen kívül hagyó, elhamarkodottnak is minősíthető határvonal-kijelölések az érintett helységek lakosságát néhol kitörő örömmel, másutt tiltakozással, reményvesztettséggel töltötte el. A rádió már a döntést követő második napon bemondta az új határt, Háromszék esetében így: Bölöntől nyugatra, Zágontól délre, Illyefalvától délre, Előpataktól délnyugatra. Ez utóbbi kettő azt jelentette, hogy Aldoboly, Árapatak, Hidvég elesett, odaát maradt. Kökös, sőt, Bikfalva hovatartozása is pár napig kétséges volt, a lakosság egy része azonnal meg is kezdte az átmenekülést, hogy aztán a határmódosító bizottság utólag Magyarországnak ítélje. Végül is a végleges határt Háromszéken a Köpec–Miklósvár–Nagyajta–Bölön (az Olt mint természetes határvonal)–Előpatak–Illye­fal­va–Kökös–Bikfalva–Nagypatak–Zágon–Kommandó–Lakóca–Sósmező vonalon jelölték ki.
A határ- és a demarkációs vonalak, sávok megállapítását a magyar csapatok szeptember 13-i bevonulása után a határállomások gyors felállítása, a magyar és román határőrségek helyszínre irányítása követte. Talán természetesnek is tekinthető, hogy a feltüzelt érzelmek, az évszázados ellentétek miatt számos incidensre, kisebb-nagyobb összetűzésekre, csetepatékra került sor közöttük, s gyakran csak az "úgy kezdődött, hogy a sógor visszaütött" magyarázat volt elfogadható. Az 1941-ben megalakított magyar–román vegyes bizottság számos esetben nem is tudott érdemben dönteni egyik fél javára sem, sőt, sokszor egymás vádaskodásával voltak elfoglalva.
A fentiek igazolására idézzünk román és magyar véleményeket e bizottságok működéséről: "A magyar küldötteket nem hatja át a jó együttműködésnek ugyanazon őszinte érzése, hanem a valóság állandó tagadására szorítkoznak a legszembeszökőbb bizonyítékokkal szemben is." "A román bizottság működése nemhogy elősegítené a sérelmek gyors orvoslását, hanem ellenkezőleg, a határsértések elmérgesedéséhez vezet."
Az alábbiakban a budapesti Hadtörténeti Levéltár román–magyar viszonnyal kapcsolatos iratainak jegy­zéke 1938–1945-ös kivonataiból tallózva néhány érdekesebb, megyénk határán történt eseményt, incidenst elevenítünk fel.
Az ágostonfalvi határszakaszon a 6. határvadász zászlóalj már több ízben eredménytelenül próbálta felvenni a kapcsolatot a szemben álló granicsárok parancsnokával a demarkációs vonal rendezése céljából. További rendezésre váró kérdések: a kettősbirtokosok ügyei, az odaát maradt ingóságok visszaadása, a kettősbirtokosok bántalmazása. (A magyar hadsereg-parancsnokság jelentése, 1940. november 5.)
1941. február 19-én 20 órakor román részről minden ok nélkül tüzelni kezdtek a Köpecnél lévő magyar határvadászőrsre, majd a Miklósvár és Ürmös előtt lévő Olt-hídnál géppuskával lőtték a magyar partot. A tüzet a magyar határőrség viszonozta, a tűzharc február 20-án 12 óráig tartott, amikor a parlamenterek útján tárgyalás kezdődött. A lövöldözés következtében Köpecen egy asszony meghalt, és a határ mentén, a román oldalon húzódó vasútvonalon közlekedő német katonavonatot találat érte.
1940. szeptember 13-án Nagyajtán magyar csapatok lőtték az Olt hídját, mert ott román csapatok tartózkodtak. Román jelentés szerint az állítás hamis, mert a magyar és román csapatok között összekötő tiszt haladt.
1940. szeptember 30-án a 24/3 határvadász őrs háromtagú portyázó járőrét pihenő közben Előpatak közelében román granicsárok megtámadták, Brassóba hurcolták, de ők október 26-án a fogságból megszöktek, és jelentkeztek törzsüknél.
1940. október 7-én délután 4 órakor a granicsárok minden ok nélkül 8–10 lövést küldtek Előpatak irányába, Cziffra Pálnét a karján megsebesítve.
1940. szeptember 17-én egy magyar tiszt jegyzéket adott át Illyefalván, kérte, hogy Aldobolyt csatolják Magyarországhoz, vagy cseréljék ki egy olyan román lakosságú helységgel, mint Előpatak vagy Bácstelek. A magyar és román térképek egymástól eltérően tüntették fel az ideiglenes határt Bácsteleknél, míg Előpataknál és Aldobolynál román határőrök önhatalmúlag egy ideig magyar területen maradtak.
1940. október 1–2., Bikfalva. Elsején este a bikfalvi útellenőrző határvadász járőr sorompójához odament két román granicsár. Beszélgetés közben az egyik átlépett a sorompón, mire a magyarok elfogták. A segítségére siető másik granicsár puskáját elvették. A foglyot Uzonba szállították, remélve, hogy az Előpatak közelében elfogott határőrökkel kicserélhetik. Ezt követően október 1-jéről 2-ra virradóra, 6.30 óra körül granicsárok négy magyar határvadász őrre tüzeltek, egyikük megsérült. A túlerő elől Bikfalva irányába hátrálók segítségére siető bikfalvi határvadász őrs az előre szivárgó románokat visszaűzte a határig. A lövöldözés 10 óráig tartott, megszűnte után a granicsárok a fehér zászlóval közeledő magyar honvéd századosra rálőttek. 2-án találkozott a két határőr parancsnok, a magyar fél ajánlotta a cserét az Előpataknál elfogott járőrökért, de a román fél visszautasította. (Hóna­pokkal később, 1941. május elsején a magyar fél az előpataki és bikfalvi incidensre adott hivatalos válaszában közölte, hogy miután a románok kitértek az előpataki incidens tárgyalása elől, és a három határvadász őr is bravúrosan megszökött brassói börtönéből, az ügyet magyar részről befejezettnek tekinti.) A román álláspont szerint a magyar határőrök a granicsárt román területen, 600–800 méterre a határtól fogták el, s ez a határsértés váltotta ki a dobollói román határőrs támadását. A tűzszünet után a két fél az álláspontokat nem tudta közelíteni, de megállapították, hogy az előpataki és bikfalvi incidensek a demarkációs vonal pontatlansága miatt történtek. Megálla­podtak a határvonal közös kijelölésében.
1941. augusztus 18-án az 5. honvéd tűzérosztály egyik egysége este a gyakorlat után Nagypataknál átlépte a demarkációs vonalat, és román területen szénát gyűjtött. Több szekeret megraktak már szénával, amikor a román granicsárok tüzelni kezdtek. A tüzérek viszonozták a tüzet, és visszavonultak a magyar területre.
1940. szeptember 16-án magyar küldöttség jelent meg a Kommandó melletti román határőrsnél, hogy azt 3 kilométerrel vonják hátrább. Ez meg is történt, mert megállapítást nyert, hogy a demarkációs vonal 2 kilométerrel hátrább volt.
1940. szeptember 16-án Ojtozban magyar területre román katonai osztag katonái hatoltak be, akiket letartóztattak. 17-én újabb négy katonát fogtak el, akik Ojtoztól két kilométerre krumplit akartak szedni. A román féllel folytatott tárgyaláson kiderült, hogy a román katonai térképen a valóságosnál 3–5 kilométerrel nyugatabbra van a határ bejelölve. Miután tisztázták a helyzetet, az elfogott román katonákat visszaadták.
1941. január 12-én Ojtoztól két kilométerre, a Sósmező felé vezető műúton magyar határvadászok kilenc fő román katonákból álló járőrt fogtak el, akik elté­ved­tek, átlépték a demarkációs vonalat, s a műúton próbáltak egységükhöz visszamenni.