Védeni a kistermelőket

Miről van szó: azt a vegyszert, aminek itt egység­nyi adagját ezer lejért veszi meg a kiskereskedőtől, Magyarországon háromszáz lejnek megfelelő forintért forgalmazzák, azaz háromszoros a hazai ár. Márpedig ugyanazon termékről van szó, amelynek tehát ugyanazon forrásból kell származnia, illetve hát egy nagybani kereskedőtől vásárolva is bajosan verhető fel ennyire az ár.
Márpedig, mint a mellékelt ábra is mutatja, felverhető. Kimondottan nyaktörő mutatványokra képes kereskedelmünk, a lánckereskedelem pedig igazán rekordokat dönt, a felső határ nemegyszer a csillagos ég és, jobbik esetben, a rendőrség.
A fenti esetben nem tudjuk, hány láncszem iktatódik közbe, az árrés szabályozása meg nem korlátoz, annyit tesz rá minden kereskedő, amennyit akar, illetve amennyiért még el tudja adni áruját.
Ez lévén a szomorú igazság, mégis felvetnénk: a kistermelők és vevők védelméről, piaci eszközökkel persze, de mégiscsak gondoskodni kellene. Ha például a kertészetet fel akarjuk karolni, a háztáji kistermelést – mert sok rászoruló emberen segítene, a nyugdíjakat kiegészítené, illetve az egykeresős, különben szűkölködésre ítélt családokat átsegítené a legkeservesebb ínség életszakaszain, háziasszonyoknak, felnövő gyerekeknek adna értelmes otthoni foglalatosságot és kicsivel több anyagi biztonságot –, szóval, ha például erre törekedne egy képviseleti érdekszövetség, egy önkormányzat, egy szövetkezeti összefogás, akkor annak bizony lenne értelme.
Olvasónk piacra is termel, de a nagy önköltség miatt drágán. "Ha versenyképes vagyok, csak a mások telhetetlensége miatt vagyok az, annyira feltornásszák az árakat, ha én pár banival olcsóbban adom, akkor az enyém elkel." Azt állítja, ha létezne valamiféle árkontroll, vagy gondoskodna valaki arról, hogy ama vegyszerekhez stb. olcsóbban is hozzá lehessen férni, akkor a vevő is jobban járna, ő se veszítene semmit, mert úgy tudna árat csökkenteni, hogy haszna közben ne változzék.