Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:14
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. február 22., szerda: Máról holnapra

Riogatás helyett

Valahányszor feltűnik egy-egy vetélytársa a politikai porondon, az RMDSZ annyiszor veszi elő a magyarság parlamenti képviseletének elvesztéséről szóló rémképet, afféle pszichológiai fegyverként használva azt.
Négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Párt bejegyzése után ütöttek meg hasonló hangot, most pedig a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt színre lépése nyomán újították meg a kizárólagosságra épülő egység-retorikát, melynek főbb motívumai az RMDSZ-en kívül nincs élet dogma, és aki nincs velünk, az ellenünk beidegződés.
Úgy tűnik tehát, hogy míg a román pártok az úgynevezett magyar kártyát játsszák ki választások előtt, nemzet- és országféltő szólamokkal remélvén voksokat szerezni – a szövetség a magyar választókban próbál lelkiismeret-furdalást kelteni, azt hangoztatva, mekkora veszély fenyeget bennünket, ha kimaradunk a döntéshozatal folyamatából. És ebben igazuk is lehet: a törvényhozó testületben való részvétel valóban kulcsfontosságú a nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletében.
A riogatás azonban mégsem sportszerű Kelemen Hunorék részéről. Egyrészt azért, mert nem erre, hanem a szenátusban és a képviselőházban tevékenykedő magyar honatyák tevékenységére, eredményességére alapozva kellene kérniük a magyar választók bizalmát. Azt kellene tehát felmutatniuk, miként dolgoztak az elmúlt négy évben az RMDSZ-es képviselők, szenátorok, mennyiben bővültek nemzeti közösségünk jogai, közelebb kerültünk-e a magyarság hosszú távú fennmaradását szolgáló autonómiaformák kivívásához – egyáltalán, tettekkel kellene bizonyítaniuk, hogy miért fontos a parlamenti jelenlét. Azt sem szabadna feledniük, hogy nem alanyi jogon illetik meg őket a képviselői, szenátori mandátumok. De azért is hamisan csengő az RMDSZ-es kórus, mert nem szólnak az alternatív küszöbről, és mert a labda az ő térfelükön volt: hiába azonban a kiváló alkupozíciójuk – melyet az új kormány beiktatásakor is érvényesíthettek volna –, egyszerűen leseperték az asztalról Tőkés Lászlóék ama javaslatát, hogy számarányuknak megfelelő mandátumot különítsenek el a kisebbségek számára a törvényhozó testületben. Mindezek után a kiesés lehetőségét és annak lehetséges következményeit villogtatni aligha tisztességes magatartás. Vagy talán nincs, amivel büszkélkedniük az RMDSZ vezetőinek?
Hozzászólások
2012. február 22., szerda 00:15
Sascha
1641 hozzászólás
Ez mán döfi Farcádi Botond! Még kérünk hasonlókat!

2012. február 22., szerda 08:20
debbeten
101 hozzászólás
Farczádi Botond ahelyett ,hogy az RMDSz eredményeiről ,munkájáról is írna ,folyton Tőkéséknek udvarol .Bizony van lelkiismeret- furdalásunk, de azért amiért megválasztottuk Tőkés Lászlót.Az RMDSz számos eredményről tud beszámolni a választóinak, amit viszont Tőkés László képtelen megtenni, mert egyszerűen nincs miről.A képleragasztásról szégyen beszélni .Az a néhány szópuffogtatás az autonómiáról külömböző fogadásokon nem födi azt az óriási költséget amibe őkegyelme kerül .

2012. február 22., szerda 08:34
janocska
267 hozzászólás
Így van.Számos eredményt ért el az udmr,sajnos ránk nézve elég szomoruak. Nem itt tartanánk ha necsinált volna semmit sajnos mindent megtettek ami az áruloktol kitelik.

2012. február 22., szerda 09:33
Sascha
1641 hozzászólás
@debbeten - sorold fel kérlek az óriási eredményeket.

2012. február 22., szerda 13:28
Turul
13 hozzászólás
Agymosott @ debbeten- várjuk az eredményeket... De az az érzésem ,hogy közelebbről elestek a konctól, ti semmirekellő ,haszonleső, csűrje banda...!

2012. február 22., szerda 16:16
lacafaca74
2661 hozzászólás
Lassan csak annyit mondhatunk hogy egyik 19 a másik 1 híján 20.

2012. február 22., szerda 16:26
stjulius
115 hozzászólás
"Azt kellene tehát felmutatniuk, miként dolgoztak az elmúlt négy évben az RMDSZ-es képviselők, szenátorok,,!Az elmúlt 22 évben,vagy vegyük ide az aranykort is(úgy sem változik a névsor)!!!

2012. február 22., szerda 17:55
moni
173 hozzászólás
sascha, turul s társai: ti a kommentálásokon kívül még milyen nemzetépítő tevékenységet folytattok? Csak kérdem. Érdekelne.

2012. február 22., szerda 18:10
bjanos
905 hozzászólás
Az RMDSZ nagy eredményekett tud felmutattni ,leis irom ,,mind megazdagottak,loptak a kebel barátaikkal enyi.nembeszélve megszavazott minden rosz tőrvényt a koalicios társaival amivel leszegényitette a Székelynépet.

2012. február 22., szerda 18:20
dinibacsi
4945 hozzászólás
elöször is moni,semmi közöd,ki mit csinál!Ha csak logatjuk is,az a mi dolgunk,sem neked,sem a rmdsznek semmi köze hozza,mert nem a ti dolgotok!Ahoz,hogy ti mit csináltok,mindannyiunknak,még az utolsó alkolista csövesnek is közünk van,mert ti vagytok -még-az érdekképviseletünk,a mi szavazatainkal juttatok,és juthattok oda.ahol vagytok,a magyarság szégyenére!Tehát hülye kérdéseket ne rakjál fel,ennyicska eszed lenne csak?A debbi -rmdsaz teljesitményeket méltató irások-igénylésére,igen,igaza van,sokkal olcsobban meg lehetne oldani a kiadás költségeit,ugyanis szinte üres lap jelenne meg!egyet mondhatok,nélkületek is pont igy,ha nem jobban!meglennénk,ugyanis miattatok,a kormányzásban részvételetek miatt az eddig semleges érzelmü román is jogosan utálja a magyarokot,nem disztingválva,UGYANIS A CSEKE FÉLE REFORMOK ÖKET IS SULYTOTTÁK!Ezt az utálatot tényleg nektek köszönhetjük,egyebett semmit,unios ország vagyunk,a kissebbségi jogokat be kelll tartani,lehet,ellenzékböl még többet is csinálhazzatok volna,mint kiszolgálva a titeket leszáro ,mindenkori romn kormányokat!De ugy látszik,egyesek csak leszárva,megalázva,semmibe véve,lefele rzgva érzik jol magukat!Tegyék,de tövbbet nem a mi nevünkben,elég volt a markoló diktatorikus bandájábol!

2012. február 22., szerda 18:36
Sascha
1641 hozzászólás
@moni - mikor minden kérdésemre válaszolsz, amiket ezeddig feltettem Neked és társaidnak, akkor esküszöm, hogy válaszolok. Addig megmaradok inkognitóban :-) Neked mindenképp :-)

Az "ellenzéknek": aki azt gondolja, hogy össze tudunk ülni és egy jó kis sörözés, borozás vagy pálinkázás mellett tudunk egy jót beszélgetni az írjon a haromszekesid@yahoo.com-ra. Ha lacafacának megfelel, akkor átveszem a kezdeményezést és szervezek egy ilyesfajta találkozót. Meglepetés es lenne benne! Sascha.

2012. február 22., szerda 19:49
Nomad
433 hozzászólás
Sascha remelem strandra nem gyakran jarsz mert ha esetleg osszefutnank az ugymond baroti tulipanos strandon megtanitnalak uszni a viz alatt...Amugy az elmult valasztason te Nagy Pistara szavaztal ,osszel pedig a fuggetlen mpp esekre ,igy hat nem a tulipanra akkor nem tudom miert bant az hogy mit csinalnak a tulipanos politikusok nem a te szavazatod altal jutottak szinpadra ,,te csak foglalkozz a nagy pistaddal meg a mara lekonyulo szasz fele fenyovel...

2012. február 22., szerda 19:55
Sascha
1641 hozzászólás
@Nomad - "kisbecskerek, nagybecskerek, megtudtam, hogy a galambom nem szeret" - ez a bajod? :-) Kis észkombájn :-)

2012. február 22., szerda 20:08
Nomad
433 hozzászólás
te ma is reszeg vagy...:P

2012. február 22., szerda 20:12
England
171 hozzászólás
Sajnos Farcadi bebizonyitja, hogy egy kisujsag kispolgari alsonadrag-koteleke. Hangulatot provokal kb. 100 ember tamogatasaval orszagszerte,... tokes fele finghozrugodo magatartassal nem lehet teret nyeri, hat meg valasztast!!!! Csak igy tovabb, hatha marad meg 12 olvasoja a TOKES-SZEKNEK!!!!

2012. február 22., szerda 20:32
Sascha
1641 hozzászólás
@Nomad - mindig az! :-) De ehhez neked semmi közöd :-)

@England - nem tetszik a cikk, mi? Szokjad! :-)

2012. február 22., szerda 20:45
Nomad
433 hozzászólás
Sascha kezdek rajonni,hogy te nem is vagy epp olyan rossz ember,ha nem lenel nagy pista segnyaloja meg koszonnek is neked az uton a korhaz fele...

2012. február 22., szerda 20:56
TodorBarna
42 hozzászólás
Ay RMDSZ ért el eredményeket az elmúlt20 év alatt, nem tagadás. Törvény van az anyanyelv használatáról a közigazgatásban, a kommunizmus által elkobzott tulajdon visszaszolgáltatásáról stb. Vannak akik ezeket jobban tudják. A gond az, hogy ezen törvényeket nem alkalmazzák vagy nagyon hiányosan (sokszor a mi hibánkból). Ugyanakkor bármit is elér az RMDSZ, csak valaminek a feladása árán teszi. A jelenlegi bukaresti képviselet megléte pedig a magyar közösséggel azt hiteti el, hogy minden rendben, maradhat igy minden. De vajon maradhat-e? Ha székely-magyar többségű Székelyföldet akarunk a jövőben is, akkor nem. Az ember akkor a legleleményesebb, amikor szorult helyzetben van. Hát adja Isten, hogy ne legyen bukaresti képviseletünk, a román pártok nehezitsék meg életünket, hátha felébredünk, összefogunk, s Isten segitségével, saját erőnkből (és nem bukaresti, politikai segitséget, sült galambot várva) felépitjük újból szülőföldünket.

2012. február 22., szerda 21:02
Sascha
1641 hozzászólás
@TodorBarna - ezeket akár Smaranda Enache asszony is elérte volna. Nameg az UE-ben ezek nélkül nem lenne mit keresni. Igazi eredmények nincsenek s biza azért vannak ott lassan negyed évszázada, hogy valamit felmutassanak.

@Nomad - miért gondolod, hogy fogadnám a köszönésed kis agytröszt :-)

2012. február 22., szerda 21:05
Sascha
1641 hozzászólás
Na ...

Az "ellenzéknek": aki azt gondolja, hogy össze tudunk ülni és egy jó kis sörözés, borozás vagy pálinkázás mellett tudunk egy jót beszélgetni az írjon a haromszekesid@yahoo.com-ra. Ha lacafacának megfelel, akkor átveszem a kezdeményezést és szervezek egy ilyesfajta találkozót. Meglepetés es lenne benne! Sascha.

2012. február 22., szerda 21:17
et
423 hozzászólás
moni! levágták a nyugdíjakat, fizetéseket, kisajátították a "menő" vállalkozásokat, osztogattak kötényt úgy négyévente, s loptak, nagyon sokat loptak, minden közpénz 60 % a zsebükben kötött ki, hogy aztán külföldön landoljon! Hát tisztesség ez ? Előnyöket kovácsolni maguk hasznára, közpénzekből, kéz kezet mos alapon? Szégyentelen gerinctelen mocskos tolvaj banda! eremdéesz- eredmények ?! ugyan má, nem ma szálltunk le a falvédőről , engem eddig se képviseltek s ezután se képviseljen senki aki lóhátról kezeli az egyszerű embert! Szegények vagyunk, de félbolondok, bitangok s becstelenek nem!!
Sascha! nem hiszem, hogy Laca rossz néven veszi, szerintem hozd essze azt a találkát .

2012. február 22., szerda 21:33
England
171 hozzászólás
Smaranada kell nektek, meg tokes, mind a 100 hiveteknek!! Hajra nagypista es segginyenceid!!! Fusztralt, kicsinyes tokes-banda!!!

2012. február 22., szerda 21:34
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szerintem is,sascha!

2012. február 22., szerda 22:01
PityiPal
1632 hozzászólás
TodorBarna: álljon meg a menet egy szóra:az rmdsz pozitív eredményeként sorolod fel a visszaszolgáltatási törvény megalkotását.Na, ez az én vesszőparipám! Ha annyira azon járt a tulipán, hogy az erdélyi magyar visszakaphassa elkobzott vagyonkáját, akkor mi a fészkes fenének utasította vissza az rmdsz-es polg.mester a visszaszolgáltatási kérelmet, ezáltal kiszolgáltatva a nagyrészt románul sem tudó kérvényezőt a román igazságszolgáltatásnak? A visszaszolgáltatási törvények lehetővé tették, hogy a földosztó bizottság( vagy visszaszolgáltató bizottság), aminek az elnöke a polg.mester, már startból visszaadhassa a kérvény tárgyát.Ennek ellenére, szinte kivétel nélkül, elutasították a kérelmeket, ami azt jelentette, hogy mehet a kérvényező a törvényszékre, és onnan tovább, minden ítélőszéki fokozatra.Erre ráépült még egy tetemes közjegyzői, szakértői, ügyvédi költség!És a siker csak remény szinten maradt, mert a legtöbb esetben politikai döntés született.Pert csak akkor nyertél, ha valamilyen formában kompromisszumot tudtál kötni az rmdsz-el!
Na, én elsősorban ezért hányom el magam az rmdsz hallatán!Mert képtelenek voltak felfogni, hogy a visszaszolgáltatott ingatlanokkal csak erősítik pozíciónkat Erdélyben.Nekik fontosabb volt a sápot leszedni a földjeinkről, ingyen dőzsölni az ingatlanjainkban.Az a pár szemét, aki a hasznot huzta-húzza az egészből, még azt is meg akarja nekünk szabni, hogy hogyan gondolkodjunk? És most köpi fertőzött nyálát mindenkire, aki nem a virágok táncát járja(nevezetesen a tulipánét)?
És még azért hányom el magam, hogy e miatt a vörös banda eszmei elődei miatt szenvedett a dédanyám, nagyszüleim, szüleim, és még most, 2012-ben szenvedek én és az utódaim!


2012. február 23., csütörtök 07:36
Sascha
1641 hozzászólás
Még mindig várok :-)

Az "ellenzéknek": aki azt gondolja, hogy össze tudunk ülni és egy jó kis sörözés, borozás vagy pálinkázás mellett tudunk egy jót beszélgetni az írjon a haromszekesid@yahoo.com-ra. Ha lacafacának megfelel, akkor átveszem a kezdeményezést és szervezek egy ilyesfajta találkozót. Meglepetés es lenne benne! Sascha.

2012. február 23., csütörtök 08:02
lacafaca74
2661 hozzászólás
Sascha megköszönöm ha átveszed a kezdeményezést.

2012. február 23., csütörtök 08:45
Nomad
433 hozzászólás
Mi az te segnyalo, ***** ki a fix fenenek erzed te magadot? Anyad ha olvasna most mar tenleg sirna!!

2012. február 23., csütörtök 09:24
Sascha
1641 hozzászólás
@Nomad - ez nem engem minősít Zweisteinom :-)

2012. február 23., csütörtök 09:25
Sascha
1641 hozzászólás
@lacafaca74 - ha nem gond, akkor átveszem. Csak jó lenne vissza is jelezni nekem :-) - haromszekesid@yahoo.com

2012. február 23., csütörtök 10:18
malmos
1228 hozzászólás
debbeteg!Az RMDSZ hajója süllyed Farcádi úr jó úton nyalja a segget!

2012. február 23., csütörtök 15:31
malmos
1228 hozzászólás
Pityi Pál a próféta beszélt belőled!

2012. február 23., csütörtök 19:07
csacsaxy
81 hozzászólás
Az rmdsz is jó úton nyalta a segget 20 évig és még szeretne nyalni de ez nem biztos hogy marad segg nekik es.
De egyesek itt még mindig az rmdsz seggét nyalják erőteljesen.

2012. február 23., csütörtök 21:37
zucu
667 hozzászólás
Itt már minden kártyát kijátszott az udmr, nincs miről már beszélni ,igaza van Farcádinak...Ami az erdményeiket illeti, hát, megvannak, érzem minden egyes nyugdijkor, mert kervbesbbet kapok mint aTariceanu idejében amit, az udmr-nek köszönhetek, de hadd ne beszéljünk félre mert ezt a dolgot mindenki tudja.Tőkés a saját karierjét, jólétét áldozta fel az erdélyi magyarság éredekében, s aki ezt nem akarja látni ,hát vessen magára, de ez a csupasz igazság.Majd meglátunk titeklet drága áruló bnada ,összel, s aztán, majd még elbeszélgetünk majd......

2012. február 24., péntek 11:29
lacafaca74
2661 hozzászólás
Sascha, itt vagyok. És remélhetőleg ott leszek. Üdv. laca

2012. február 24., péntek 13:58
Sascha
1641 hozzászólás
@lacafaca74 - az jó. Leszünk egy páran :-)

2012. február 24., péntek 21:49
et
423 hozzászólás
Csak egyet nem tudok, mikor, hol ?

2012. február 24., péntek 21:50
Sascha
1641 hozzászólás
@et - haromszekesid@yahoo.com - infóért :-)

2012. február 24., péntek 21:54
et
423 hozzászólás
ok

2012. február 24., péntek 22:15
et
423 hozzászólás
Sascha, itt vagyok.

2012. február 24., péntek 22:21
Sascha
1641 hozzászólás
@et - kösz, megvan.

Többiek? :-)

2012. február 25., szombat 09:42
Sascha
1641 hozzászólás
No! Lehet jelentkezni! :-)

2012. február 25., szombat 19:27
nemethzoltan
156 hozzászólás
Sascha, itt vagyok.

2012. február 25., szombat 19:58
Sascha
1641 hozzászólás
Köszi :-)

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Feloldották a vagyonzárlatot (Előrelépés a Mikó-perben)
A Székely Mikó Kollégium. Albert Levente felvételeAz egykori visszaszolgáltatási bizottság mindhárom tagját kihallgatták tegnap a buzăui bíróságon, és feloldották az ellenük elrendelt vagyonzárlatot – közölte Marosán Tamás volt egyházkerületi jogtanácsos,

- :
Szigorú közútbiztonsági stratégia
Súlyos tiltásokat tartalmaz a 2012–2020-as közútbiztonsági országos stratégia tervezete. A kormány megtiltja a radarérzékelők használatát, engedélyezi a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést kísérő jelenlétében bizonyos utakon és bizonyos időszakokban, illetve a kötelező tízosztályos végzettséghez köti a jogosítvány megszerzését.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS