Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 19., hétfő: Közélet Minőségi vérvizsgálat (Az országban elsőként)Országosan elsőként a Kovászna megyei vérközpontban alkalmazzák azt a vizsgálati módszert, amellyel a fertőzés harmadik napjától (az eddigi kilencven helyett) kimutathatóak a hepatitis C- és a HIV-vírus jelenlétében kifejlődő antitestek — tájékoztatott tegnap dr. Andy Rosin, a transzfúziós intézet igazgatója. Az izraeli Rehovot város kutatóközpontjával együttműködésben elinduló analízisekhez a berendezést az izraeli fél biztosította, a fogyóanyagok beszerzésére a pénzt a vérközpont az egészségügyi minisztériumtól reméli.
A világon mindenütt harc folyik az egyre biztonságosabb vérkészítmények előállításáért, ezért nem csak az újítás számít előrelépésnek a háromszéki transzfúzió életében, hanem az is, hogy míg három évvel ezelőtt kilencven százalékban teljes vért állított elő a megyei központ, jelenleg száz százalékban vérkészítményekkel látják el a kórházakat. A transzfúziók során alapelv ugyanis, hogy lehetőleg csak olyan vérkomponenst adjanak a betegnek, amely pótolja a betegsége, állapota okán elvesztett sejtféleségek funkcióit, vagy ezáltal a kórosan alacsony sejtszámot kívánják növelni, illetve adott szinten tartani.
Dr. Andy Rosin elmondta, elmúlt az az idő, amikor főként az alultáplált rászorulók köréből került ki a legtöbb véradó, újabban fiatalok is gyakran jelentkeznek véradásra, a korszerű vérvizsgálati módszerek pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy olyan betegségeket is kiszűrjenek, amire eddig nem volt a megyében lehetőség (új a citomegalovírus jelenlétét kimutató analízis), illetve másokat a fertőzés korai szakaszában felfedjenek. A háromszéki véradók száma és a begyűjtött vér mennyisége titkosított adat, az igazgató csupán annyit árult el, hogy az utóbbi egy esztendőben megkétszereződött a véradók száma, a begyűjtött vér csupán felét használják fel a megyében, a többit átadják a bukaresti, illetve más megyék kórházainak. Az évente előforduló hepatitis C-esetek számát sem árulta el a központ vezetője. Az elmúlt négy évben két esetben találtak HIV-pozitív vért, de a szóban forgó személyek nem a mi megyénkből származtak. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 285Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||