Hová, hová, labdarúgás?

S ez csak egy forduló ,,termése"... És akkor még nem szóltunk a ,,rögbieredményekről: 17—0, 13—0, 12—0 (háromszor), 11—0 (háromszor), 11—1, 10—0, 10—1... Tévedés ne essék, nem a győztes csapatok ennyire jók, hanem a vesztesek ennyire gyengék, s gyengeségükkel határozottan rontják IV. ligánk színvonalát. Azt nagy nehezen elkönyveltük, hogy labdarúgásunk súlypontja áttevődik falura — sőt, vigasztalni is kezdtük magunkat, mondván, milyen jó, legalább előtérbe kerülnek a falusi tehetségek, színesebbek lesznek a vasárnap délutánok... —, de arra gondolni sem mertünk, hogy minőségi szinten is bekövetkezik az áttétel. Nem mertünk, mert azért Sepsiszentgyörgyön (megszakítás nélkül), Kézdivásárhelyen (megszakítással) működtek az Iskolás Sportklubok labdarúgó-szakosztályai, párhuzamosan a városok sportegyesületeinek utánpótlást nevelő munkájával. Falvaink legtöbb egyesületénél pedig csak imitálták (sajnos, imitálják ma is) az utánpótlás-nevelést, még azoknál is, melyek igénybe vehették volna az iskola testnevelő tanárának közreműködését... Na de ne hatványozzuk tovább a tényeket, és szögezzük le: az elmúlt évtized — hogy ne menjünk nagyon vissza az idő alagútjában, mert aztán nem tudunk visszatalálni a mába, mert a sporttéren szebb, eredményesebb múltunk fogságába ejt — utánpótlást nevelő munkájának eredménye előbb városaink, aztán falvaink labdarúgósportjának jelenlegi állapota, színvonala.

Na de menjünk tovább, mert nem volna helyénvaló, hogy mindent az utánpótlást nevelőkre (edzők, tanárok, sportvezetők, hiszen ez utóbbiak is felelősek) hárítsunk, hiszen a sportág anyagi hátterének megteremtése, biztosítása mások feladata volt. Hogy kik tartoznak a ,,másokra" csoportba, azt ki-ki a maga belátása szerint döntse el. Nem szeretnénk mások pénztárcájában, zsebében kutatni, kotorászni, csupán csak összegezzük a nap mint nap elhangzó véleményeket: a városi és községi tanácsok, polgármesteri hivatalok, a cégek, intézmények vezetői, vállalkozók... És itt tovább megyünk egy gondolattal, mert az is sűrűn megfogalmazódik: holtbiztosan adnának is a focira, de a közelmúlt sportvezetői eljátszották a becsületet — el bizony, és mind a tanácsok, polgármesteri hivatalok, mind a cégek, vállalkozók felé, sőt, maga a labdarúgás felé is (!) —, s most a vállalkozó szellemű sportvezetői tisztséggel kacérkodók hiába kilincselgetnek az ajtókon, mert az elherdált sportbecsü­letet egyik napról a másikra nem tudják visszaállítani.

Az élet közben megy tovább, csak éppen labdarúgásunk hajója horgonyzott le a sekély vizű élet tengerén. Megkérdeznők, de nem látjuk a hajó kapitányát: Hová, hová, labdarúgás?