Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 20., kedd: Világfigyelő Magyar tükörA magyar közszolgálati televízió a Krém extra exkluzív adását ígéri szerda estére, de ez a nap valószínűleg nem ezzel a — előlegezzük meg — látványos műsorával vonul be az újabb magyar történetbe, hanem a szolidaritási nap akciósorozatával. Erre a napra hirdették meg a szakszervezetek és az érdekvédelmi meg a szakmai szervezetek a tiltakozást az egészségügyi reformok és a szárnyvonalak tervezett bezárása ellen. Érdekessége e szolidaritási napnak az, hogy a szakszervezetek és a szakmai szervezetek összefogtak, leadtak a kormány elutasított terveivel szemben egy alternatív javaslatsorozatot is, amely a hónapok óta az érdeklődés centrumában álló egészségügyi és közlekedési reform mellett a nyugdíjak megnyugtató rendezésével is foglalkozik. Ahogyan Hegedűs Zsuzsa szociológus a Hír Tévében kifejtette, a szakszervezetek sem nagyon tehetnek mást, mennek a nép után, s minden jel arra mutat, hogy az istenadta nép elutasítja a kormány ,,reformelképzeléseit." Ami nemcsak a kormányt állítja választás elé, hanem a szocialista párt képviselőházi frakcióját is, hiszen a ,,mezei képviselőknek" időnként szembe kell nézniük választóikkal, akiknek mást ígértek a kampányban, mint amit a Gyurcsány-kormány, lendületéből veszítve, igyekszik megvalósítani. Ráadásul a Gyurcsány-féle őszödi beszéd után a kormányfő addig megingathatatlannak tűnő tekintélye is erodálódott. Az MSZP különben történetének mélypontján áll, népszerűsége jelenleg 15 százalék körül ingadozik, s ha a szolidaritási nap után megkezdődnek a beígért sztrájkok, ez a népszerűség tovább csökkenhet, s a nagy pártból középpárttá váló MSZP tovább csúszhat a lejtőn. Továbbá Hegedűs Zsuzsa, franciaországi tapasztalatokon edződve, lucidusan fejtegette azt is, hogy a reformdiktatúrának nincs esélye, s a szocialisták, ha nem vállalják fel a szolidaritási nap résztvevőinek elképzeléseit, soha többé nem használhatják a baloldali jelzőt. v Ráadásul — ne feledjük, Magyarországon vagyunk, a korlátlan lehetőségek és a következmények nélküli pátriában — tovább folyik az egészségügyi reform kapcsán a két kormányzó párt csatája. A jelenleg egy százalékon álló SZDSZ vezetői egyre többet fenyegetőznek a koalícióból való kilépéssel, szerintük a több mint nyolcvan szocialista módosító indítvány teljesen kiforgathatja a reformot. v Kavarja a kedélyeket egy újonnan bevezetendő adófajta, az ún. értékalapú ingatlanadó, amelyet a kormány tervei szerint 2009-re lehetne bevezetni, de az önkormányzatok már most kivethetik ezt az adófajtát, ami nem kötelező ugyan, de az MTV l-nél A szólás szabadságában megszólaló, elkeseredett polgármesterek szerint a törvény a 22-es csapdája, az önkormányzatok ugyanis rá lesznek kényszerítve arra, hogy bevezessék, hiszen csökkennek az állami támogatások. Magyarán: az önkormányzatoknak nincs pénzük fejlesztésre. S másra is alig. Tállai András fideszes politikus és polgármester szerint jelenleg a költségvetési pozíciók és a lakosság terhelhetőségének mértéke illuzórikussá és feleslegessé teszi ezt az adónemet, hiszen csakis a lakosság s a vállalkozások veszíthetnek, amelyeket már nem szabadna tovább terhelni. v A kormány az uniós támogatásokban bízik, amelyek, ha ideérnek, valóban jelentős változásokat idézhetnek elő, de ideérnek-e? Közgazdászok szerint nincs egyetlen olyan projekt sem, amelyben ne lenne valami disznóság. Várhatóak tehát a szigorú uniós vizsgálatok. Ráadásul a kohéziós alap példája is riasztó, egyetlen fillér sem jutott ezekből az összegekből oda, ahová szánták, nem arra a célra használták fel a pénzeket, amire kérték. Az uniós vizsgálatoknak, ha megkezdődnek, valószínűleg, személyi következményei is lesznek abban az országban, amelyet nem véletlenül neveznek felelősség nélküli országnak, hiszen a pénzügyminiszter már a választások előtt eljátszotta hitelességét, amikor hamis adatokat közölt az ország gazdasági helyzetéről, s tevékenységét azóta is botrányok tarkítják… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 284Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||