Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:26
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. június 14., csütörtök: Faluvilág

Csigavár alatt (Jegyzet)

A Bikfalva legöregebb lakójának járó köszöntés kései pillanatban érkezett. Amikor ugyanis vasárnap, az istentisztelet után felkeresték a kilencvennyolcadik évében járó Dónáth Márika nénit, ő éppen nagybetegen feküdt, családtagjai pedig az udvaron halkan beszélgettek az elmúlásról.
Az évszázaddal majdnem egyidős asszony annyira erőtlen volt, hogy meg sem köszönhette az apró figyelmességet, pedig a télen még viccet mondott, nem olyan rég a gyülekezetben is megfordult.
Miként a fenti, megrendítő kép is mutatja, a Csigavár nevű hegy alatti falu — hasonlóan számtalan magyar településhez — erőteljesen öregedő, fiatalokat nehezen megtartó kisközösség. A mostani faluünnepen szóba is kerültek az efféle tünetegyüttessel járó dilemmák, sorjázó gondok, nevezetesen, hogy térségünkben idegenek vásárolnak házat, földet, erdőt. Pedig, mondták többen is a bikfalvi falunapok forgatagában, a tulajdon megőrzéséről nem lehet eleget beszélni, hiszen jó ideje ott tartunk, hogy öregedő embereknek megélhetési kényszerből, gyakorta aprópénzért kell eladniuk örökségüket, noha a magyar ember évszázadokon át vallotta, hogy földet nem ad el, csak vásárol. Mit lehetne tenni? A magyarságnak vissza kell szereznie a föld, a tulajdon becsületét — vélekedtek. De napjainkban nem csak a vagyon kiárusítása zajlik, figyelmeztettek, hanem ,,titkon folyik Erdélyből az agyelszívás", többnyire az anyaországnak nevezett térség irányába, ami egy budapesti előadó szerint gyalázatos tett, hiszen nagy nyilvánosság előtt folyamatosan a szülőföldön maradás szükségszerűségéről hallani. Kérdezhetik sokan, akár ilyenkor, egy kis falu nyári ünnepén is, mit lehet tenni az elöregedés, elkedvetlenedés ellen? Hogy minden tekintetben gyarapodásról, s ne csak fogyásról, elszegényedésről beszélhessünk. Gyermekeket nevelni, s apró munkával segíteni a nagyobb célok elérését, kilépve a szemérmesség, a közömbösség, a tétlenség álarca mögül, alulról kezdeményezve, mind egyénenként, mind civil társadalomként változtatva a folyamatokon — hangzott a válasz.
Bikfalva tehát öregedő, ám mégsem fiatalos lendület nélküli település. Nem csak azért, mert vannak, kik értelmes, közösségi szerepvállalásban gondolkodnak, hanem azért is, mert a falunapokon az árnyékban sziesztázó, ráncos arcú emberek között osztálynyi aprócska gyermek rohangált a falu közös kertjében, az iskolaudvaron. Ma még játszanak, holnap építhetnek.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Nem mondhat le jussáról a bodosi erdő-közbirtokosság
Nem mondhat le jussáról a bodosi erdő-közbirtokosságNem azért nevezik Hatodnak a Baróti-hegységen áthajló hágó környékét, mert hat kanyart, szerpentint ír le a rajta áthaladó műút...

- Kisgyörgy Zoltán:
Egy kissé otthonosabban (Hidvégi öregek)
Egy kissé otthonosabban (Hidvégi öregek)Tetemes összegből, 195 000 euró pályázati pénzből kezdtek speciális hőszigetelést a hidvégi idősek otthonában — tájékoztatott Camelia Liliana Cucu igazgató.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS