Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:29
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. november 27., kedd: Közélet

Tőkés győzött Erdővidéken

Erdővidék szinte valamennyi településén Tőkés László győzött, az RMDSZ erejéből legjobb esetben is csak arra futotta, hogy megközelítse a független jelölt népszerűségét.
A kivételt mindössze a zömében romák által lakott Bölönpatak (a 190 voksolóból a szövetségre 46-an, Tőkés Lászlóra pedig mindössze heten adták szavazatukat) és a katolikus Miklósvár (99, illetve 88) jelentette. Az egyéni körzetes választási rendszer bevezetéséről szóló népszavazás eredményeit több községből sem tudtuk megszerezni, viszont a polgármesteri hivatalokból biztosítottak arról, hogy a részvétel néhány tucat szavazat eltéréssel megegyezik az EP-választásokon megjelentek számával, támogatottsága pedig az országos átlaghoz hasonló, azaz mindenhol kilencven százalék körül támogatják az államelnök által tett javaslatot.
A Barót város három körzetében leadott 2076 voksból 1350-et Tőkés László szerzett meg, az RMDSZ-nek 502-t sikerült gyűjtenie, a többi pedig a román pártok között oszlott meg. Köpecen, Miklósváron, Felsőrákoson, Bibarcfalván és Bodosban összesen 853-an támogatták a püspököt, a szövetséghez viszont csak 436-an maradtak hűek. Bölönben 196-an Tőkés Lászlót preferálták, 173-an az RMDSZ-t, Vargyason, 483—172, Bardocon 257—84, Olaszteleken 305—125, Erdőfülében 395—229, Székelyszáldoboson 246—111, Nagybaconban 429—160, Kisbaconban 155—54, Szárazajtán 136—109, Nagyajtán 190—88, Középajtán 122—89 az eredmény.
Meglepő adatnak számít, hogy Baróton az ,,egyéb" pártokra leadott szavazatok száma meghaladja a háromszázat, így minden jel arra mutat, a magyarság egy részét nem hatotta meg, hogy magyar és magyar jelölt közül is lehet választani, s inkább egy-egy román karizmatikusabb pártvezér megszólításának engedett.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Tőkés győzött Kézdiszéken
A nem hivatalos, de végleges választási adatok szerint Felső-Háromszéken Tőkés László független jelölt öt százalékkal több szavazatot kapott, mint az RMDSZ-lista.

- Bodor János:
Tőkés győzött Kovásznán
Az EP-választásokon az állandó listákra felírt 9764 kovásznai polgár közül 3166 (32,42 százalék) járult urnákhoz. Tőkés Lászlóra 1492-en (47,12 százalék) adták voksukat, míg az RMDSZ-re csupán 784-en (24,76 százalék).

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS