Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 3., hétfő: Máról holnapra A nagy átverésKedves választóim. Mindenekelőtt megköszönöm Önöknek, hogy egy hónapon keresztül eltűrték, hogy óriásplakátokról, hirdetőoszlopokról mosolyogtam Önökre. Megtisztelő, hogy meghallgatták beszédeimet, amelyekben részletesen kifejtettem, hogyan fogom az erdélyi magyarság érdekeit szolgálni európai parlamenti képviselőként. Köszönöm szépen, hogy elnézték nekem, amint Tőkés László püspököt támadom. Tudom, hogy szavazatukkal bizalmukat fejezték ki személyem és programom iránt.
De értsék meg, nem ez a fontos. A politikában másként működnek a dolgok. Ha a nemzet érdeke azt kívánja, igenis, semmibe kell venni annak a több mint 280 000 embernek az akaratát, aki arra az RMDSZ-listára szavazott, amelynek én álltam az első helyén. Igenis, az Európa Tanács jogi bizottságának elnöki tisztsége fontosabb, mint a 280 000 erdélyi magyar kinyilvánított akarata.
Talán ekként szabadkozhatna Frunda György, és ehhez hasonlókat fogalmazhatna meg az RMDSZ vezetése, miután a választók akarata fölött szemet hunyva bejelentették, hogy Sógor Csaba mellett mégsem Frunda György, hanem Winkler Gyula lesz európai parlamenti képviselő. Úgy tűnik azonban, a győzelem mámorában senkinek nem jut eszébe szabadkozni, esetleg bocsánatot kérni, amiért átverték a szavazókat. Sőt, kétségbeesetten bizonygatják, hogy ez csakis az erdélyi magyarság érdekét szolgálja. Ugyan, hagyjuk csak a szavazókat, legtöbbjük úgysem tudja, mi a különbség az Európa Tanács és az Európai Parlament között. Arról sincs tudomásuk, hogy az Európa Tanács (melynek Frunda György a román parlament szenátoraként eddig is tagja volt) az Európai Uniótól teljesen független intézmény. Ha majd azt mondjuk, hogy Frunda is Európába megy, Sógor is és Winkler is, úgysem veszi észre senki, hogy átvertük. Hogy egy hónapon keresztül hazudtunk nekik. Hogy félrevezettük őket.
De mi lesz, ha kiderül, hogy mégsem így van? Ha kiderül, hogy az erdélyi magyar választó mégsem ostoba? Mi lesz, ha a románhoz hasonlóan az erdélyi magyar választó távol marad majd az urnáktól? A helyhatósági választások egyre közelebb vannak. Megvan rá az esély, hogy a parlamenti választásokon névre szóló szavazás útján kerülnek a törvényhozásba a honatyák. Mit tesz majd az az RMDSZ, mely néhány hónappal korábban félrevezette választóit? Mert immár az sem jelent kiutat, ha minden egyes egyéni körzetben Frunda Györgyöt jelölnék. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 257Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||