Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 4., kedd: Nemzet-nemzetiség December 5-i palackposta (Határhelyzetek)Határozott megjelenésű és kiállású férfi keresett, szavai szintén ilyenek. Valahonnét ismerem — kaparásztam emlékezetemben, miközben előadta jövetelének célját: 2004. december 5. után több ízben is járt Magyarországon. Kellemetlenül érezte magát, mert a szégyen napjával kapcsolatos témát sehol sem lehetett megkerülni. Most, utólag — mondja — alig találni valakit a közemberek között, aki a szocialistákra vagy az SZDSZ-re szavazott volna. De akkor hogy is van ez? Miképp kerültek kormányra, ha mind ellenük szavaztak? Partnerem az ilyen beszélgetések alkalmával azt a taktikát választotta, hogy többet hallgatott, mint szólt.
Most viszont kaptunk valami nyugtatót — mondja, és a göngyölegből kezdi kipólyálni a boros butellát. A dugót zöld selyempapírból készített suska fedi, amely piros-fehér-zöld szalaggal átkötve védi a Tokaji szamorodni palackját. Óvatosan lefejti a papírt, és átnyújtja. Olvasom:
Tisztelt Uram!
Önön keresztül megkövetem Erdély összes Magyarját azért a gyalázatért, melyet megtévesztett ,,honfitársaim" elkövettek 2004. 12. 05-én.
Tisztelettel — kibetűzhetetlen aláírás.
Beszélgetőtársam fénymásolatot is hozott a szalvéta szövegéről, amelyet nálam hagy, de azért fontosnak tartja, hogy maga mondja magnószalagra a szöveget, mintha szóbeli üzenetet továbbítana, amelynek hitelességét személyes hanggal is szavatolni kell.
— A butellát betettük a többi ajándék üveg közé, és meg is feledkeztünk róla. Most, az európai parlamenti választások után, amíg a pincében must folyt, a polcokon matattam, s akkor került a kezembe az elfelejtett üveg. Kibogoztam a nemzetiszín szalagot, elolvastam a szöveget, és egy ideig szólni sem tudtam. Tulajdonképpen én azokra is haragudtam 2004 decembere óta, akik ilyen szövegeket is írtak. Most viszont ezzel a választással kaptunk egy olyan impulzust, ami lehetővé teszi, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról is. December 5-én fel fogom hívni telefonon őket. Mikor legközelebb jönnek ide, akkor bontjuk fel a palackot. Vissza kell varrni a kapcsolatokat.
Én a választások előtt rengeteg számítást végeztem arról, hogy melyik megyében mi lehet a helyzet. Hol érhetjük el legalább a 40 százalékot. Amikor megláttam, hogy a szebeni közös kormányülésen ott áll Markó Béla mellett Gyurcsány, az egyik angyalka, hogy ellensúlyozza Orbán Viktor jelenlétét, s másnap megjelent a másik angyalka, Eörsi Mátyás is, akkor tudtam, hogy van esély a győzelemre.
— Felhívtam telefonon a Szatmár megyei ismerőseimet. Ott, szórványban más a helyzet, mint nálunk. A tanárok nagy része RMDSZ-tanácstag. Van egy-egy polgármester s alpolgármester is. Ezek a szórványban mind oda húznak. Az RMDSZ-en kívül nincs jelentős ember — esetleg a pap. Az egész faluval szembemenni nagyon nehéz. Ezek egész falvakat irányítanak el. A szórványban megfogták és a maguk pártjára állították a hangadókat. Ha nincs szószóló, ha nincs, aki megmondja, hogy ez s ez szemenszedett hazugság, az sem igaz, s ez sem igaz, akkor baj van. A püspöknek nagyobb vagyona van — mondják —, mint Verestóynak. Csak ezt nem közlik. A falusi bácsi azt mondja, hogy a negyedik feleségével él. Az alpolgármester mondta, s az csak tudja... Azért jöttem ide, mert a lap hangulatformáló eszköz, s ebben a zászlót önök viszik. Itt most van háttér. Itt most van példamutatás. Az emberek kezdik tisztán látni a helyzetüket.
Bálint József mérnök úr visszahúzza a borospalackra a selyempapír kupakot, újra átköti a háromszínű szalaggal, hogy majd, amikor eljön az ideje, magyarhoni barátaival koccinthasson, mert ennek most már van alapja, vissza kell varrni a szétszabdalt kapcsolatokat. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 397Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||