Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:37
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. december 5., szerda: Közélet

Bibarcfalván falufelelőst választottak

A vasárnap délutáni falufelelős-választás eredményeképpen Bibarcfalvát ezentúl Bogyor N. Miklós képviseli a baróti tanácsban, Bodosban viszont nem tudtak dönteni, így hét végén megismétlik a szavazást.
Bodosban a falufelelős feladatköréről szólva Barót polgármestere, Nagy István elmondta: a megválasztott elöljárónak kapocsnak kell lennie a közösség és a városi hivatal közt. Rá hárul a feladat, hogy tolmácsolja a falu kéréseit, de neki kell javaslatokat tennie a település közép- és hosszú távú terveire is. A néhány mondatba foglalt kortesbeszédek alatt Antal Lăcrămioara Loreta azt ígérte, közbenjárásával megpróbálja a falu közszállítását javítani, illetve olyan patikust hívni, aki vállalja, hogy rendszeresen gyógyszertárat működtet. Fărcaş Enikő Csilla csak annyit mondott, eddig is a közösségéért cselekedett, s ezt követően is szívesen tenné, a mindössze 23 esztendős Józsa Tibor Levente pedig arra kérte társait, hogy miután kulturális téren bizonyíthatott, most komolyabb feladatokat is bízzanak rá. Antal Lăcrămioara Loreta egy szavazatot kapott, Fărcaş Enikő Csillára és Józsa Tibor Leventére pedig 30—30 voksot adtak le, egy szavazat érvénytelen volt. A holtverseny kialakulása után a jelenlevők hosszas tárgyalást követően úgy döntöttek, hogy nem ismétlik meg a fordulót, inkább hét végére halasztják.
Bibarcfalvi képviselőnek Bogyor Balázs, Bogyor N. Miklós, Kencse Sándor és Szilágyi Edit jelentkezett, utóbbi indoklás nélkül visszalépett. Beszédeikben a kultúra és a sport fellendítésének, a nemzedékek közti együttműködésnek és a környezet tisztaságának a fontosságát hangsúlyozták. A leadott nyolcvan szavazatból 60-at Bogyor N. Miklós kapott, Bogyor Balázs és Kencse Sándor 9—9-et, egy érvénytelen volt, egyet pedig az időközben visszalépett jelölt kapott.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Ferencz Csaba:
Belföldi hírek
Inkább demokrata, mint liberális A Demokrata Liberális Párt létrehozása azt bizonyítja, hogy mind a Demokrata Párt, mind a Liberális Demokrata Párt ,,a politikai élet gyermekkorában él", mivel a pártfúzió az 1990-es évek sajátossága volt — fejtette ki Călin Popescu Tăriceanu, az NLP elnöke.

- Iochom István:
Mikulás a sportcsarnokban
Karácsonyt megelőzően a Polyp Televízió és a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal ma 16 órától a városi sportcsarnokban ezerkétszáz kisgyermeknek ad át Mikulás-ajándékcsomagot.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS