Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 15:40
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. december 6., csütörtök: Közélet

Tőkéssel tárgyalt Băsescu

Az autonómia kérdése is szóba került Tőkés László európai parlamenti képviselő Traian Băsescu államfővel folytatott tárgyalásán. Az elnök tegnap délben fogadta a függetlenként mandátumot nyert református püspököt, elsősorban a brüsszeli teendőkről, de az itthoni helyzetről is szó esett a megbeszélésen.
Igen hasznosnak és jövőbe mutatónak nevezte Tőkés László a tegnapi bukaresti tárgyalásokat. A Háromszék kérdésére elmondta, biztosította Băsescut, hogy a 35 romániai képviselő egyikeként a magyarság érdekei mellett az ország általános érdekeit is képviselni akarja. ,,Elmondtam, azért kívántam találkozni vele, hogy e tekintetben egyeztessünk, véleményét és támogatását kérjem" ― hangsúlyozta Tőkés, aki szerint az elnök láthatóan értékelte gesztusát. Végigbeszélték azokat az ügyeket, amelyekben egyetértenek: Románia modernizációjának, európai szintre emelésének kérdését, a korrupcióellenes harcot, a szekusdossziék ügyét, a kommunista múlt bűntetteinek felfedését, a keresztyén értékek szerinti társadalmi megújulást, a politikai osztály reformját. Tőkés László elmondta, első témák között tárgyaltak a magyarság autonómiájának ügyéről. ,,Ezen a ponton előjöttek a nézetkülönbségek. Ő azon a véleményen volt, hogy az egész országnak kell az autonómia, az önkormányzatoknak, a régióknak, és ennek megvalósítása az általános decentralizáció, illetve az ország adminisztratív átalakításának keretében valósulhat meg. Ez az elnöki álláspont nem ütközik élesen a mi felfogásunkkal, elmondtuk, hogy mi is a teljes decentralizációval és közigazgatási átszervezéssel képzeljük megvalósítani a területi autonómiát" ― ismertette a találkozón elhangzottakat.
Tőkés hangsúlyozta, ennél mélyebben az idő rövidsége miatt sem tudtak elmerülni e témában, de Traian Băsescu kedvezően fogadta javaslatát, hogy jövőben szervezzenek román―magyar kerekasztalt, amelyen felvethető lenne minden fontos kérdés. Az államfő megfelelő szakértői előkészítés mellett támogatja a javaslatot, és egyezség született, hogy jövő év elején benyújtanak egy dokumentumot, amely tartalmazza ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor arról is megállapodtak, hogy januárban ismét találkoznak, és megtárgyalják az aktuális kérdéseket.
Tőkés László elmondta, a találkozón csak érintőlegesen, de szó esett az RMDSZ-ről is. Ismertette az államfővel, hogy ugyanazt az autonómiakoncepciót képviseli, amely az RMDSZ programjában is megjelenik. ,,Az államelnök kifejtette, hogy az RMDSZ a Székelyföldön egyfajta magyar FSN-vé (Nemzeti Megmentési Front ― szerk. megj.) vált, ezt tapasztalta nyári portyázásai alkalmával. Sajnos, ebben az állításban van igazság, és az EP-választáson a székelyföldiek rám leadott szavazatai ennek voltak a közvetett bizonyítékai" ― emelte ki Tőkés, aki azt is elmondta, hogy kénytelen volt az államfő közbenjárását is kérni, mert néhány demokrata képviselő megpróbálta megakadályozni Brüsszelben, hogy az Európai Néppárt frakciója soraiba fogadja. Băsescu kapcsolatba lépett már Wilfried Martens néppárti elnökkel, és támogatja, hogy Tőkés a frakció tagja legyen, de azt is megígérte, beszél a demokrata képviselőkkel, hogy ne folytassanak ellenpropagandát. Gyakorlatilag nincs esélyük meggátolni Tőkés László felvételét az ENP-frakcióba, erről biztosította őt Orbán Viktor néppárti alelnök is, ,,de nem volna egészséges, ha azzal indulna a romániai EP-képviselet, hogy konfliktusokat exportálunk" ― fogalmazott az EP-képviselő.
Tőkés László egyébként úgy értékelte, sikeres volt a találkozó, Traian Băsescu minden irányba nyitottságot mutatott, és megegyeztek a folytatásban is. Jövő hét elején Brüsszelbe utazik, ekkor kerül sor a romániai képviselők hivatalos beiktatására.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Újabb tények és adatok Pusztai Ferenc haláláról
Újabb tények és adatok Pusztai Ferenc haláláról Pusztai Ferenc és a nála talált felszerelés Pusztai Ferenc, az ozsdolai betyárok egyike 1928. március elsején született. Elhunyt lövés által Almásréten huszonhét éves korában 1955. augusztus 10-én este. De lássuk, mi is történt akkor este Almásréten?

- Farcádi Botond:
Tizenéves tanácstagok üléseztek (Fordított nap a városházán)
Tizenéves tanácstagok üléseztek (Fordított nap a városházán)
Szokatlan látványt nyújtott tegnap délelőtt a városháza gyűlésterme: a tárgyalóasztal körül középiskolás, egyetemista fiatalok ültek, és komoly arccal vitatkoztak, határozatokat olvastak fel, módosító javaslatokat indítványoztak, végül szavaztak a benyújtott tervezetekről.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS