Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 15., péntek: Közélet Kijátszástól tart a szakszervezet (Furcsa kiegyezés az Út és Híd rt.-nél)![]() Megegyezés született — és mégsem — az Út és Híd Rt. tulajdonosa, vezetői és szakszervezete között. A vezetőség szerint az igényeknek megfelelően sikerült rendezniük a konfliktusos helyzetet, a szakszervezet azonban attól tart, hogy be akarják csapni, és bár aláírták a tárgyalások jegyzőkönyvét, úgy döntöttek, nem engednek, folytatják harcukat, ha nem kapnak megnyugtató garanciákat. Kedden ültek tárgyalóasztalhoz a vezetőtanács, a részvényesi közgyűlés, a cenzorbizottság tagjai és a szakszervezet képviselői, a megbeszélésen közvetítőként jelen volt a megyei munkaügyi igazgatóság két tagja is. Kicsi József igazgató szerint sikerült megnyugtatóan rendezni a konfliktust, módosítják a vállalat költségvetését, és július elsejétől az alkalmazottak megkapják a 35 százalékos béremelést. Emellett két tagjuk helyet kap a vezetőtanácsban, a szakszervezet részt vehet minden megbeszélésen, és az ígéret szerint magánosítják ugyan a vállalatot, de elálltak ennek szétdarabolásától, megfelelő szakcégre bízzák, és egyben adják el. ,,Lezajlottak a tárgyalások, és utána kezdtünk gondolkodni, hogy miről is van szó" — mondja Máthé István, a szakszervezet vezetője, aki szerint gyanúsan gyorsan engedett a vezetőség, ezért érezték, hogy valami nincs rendben. A fizetésemelések miatt a cég bevételét a tervezett 105 milliárd lejről 130 milliárdra emelik a költségvetésben, ez azonban Máthé szerint nehezen megvalósítható, főleg, hogy az igazgató azzal fenyegetőzött, ezután túlórázni csak az ő külön engedélyével lehet. ,,Ha nem engedik, hogy túlórázzunk, ha nem lesz elegendő munka, akkor hiába az ígéret, a fizetések is igazodnak majd a megvalósítások arányához" — véli a szakszervezeti vezető, aki azt is kifejtette: úgy látja, kijátszották őket. Hiába hivatkoznak arra, hogy tavaly is sikerült 130 milliós bevételt termelniük, akkor nagyon sok nyersanyagot halmoztak fel raktáron, és kiemelkedően sok munkálatot sikerült elvégezniük. Kicsi József is elismeri, a tavalyi nagyon jó év volt, és remélik, hogy idén hasonlóan alakulnak a dolgok, egyelőre garancia erre nincs. Becsapásnak tartja a szakszervezet azt is, hogy két helyre munkásokat nevesíthetnek az igazgatótanácsba. Köztük nincsenek megfelelően képzett szakemberek, a másik három taggal szemben amúgy sem lehetne meghatározó beleszólásuk a döntésekbe, így nem fogadják el az ajánlatot — fejtette ki Máthé. Azt jónak tartják, hogy letettek a vállalat szétdarabolásáról, de ezt is csak akkor hiszik, ha látják, hogy a megyei önkormányzat létrehozza a külön útkarbantartó céget, s igaz, az épület átvételétől elálltak, de a szakszervezet azt is leszögezi, hogy gépeket sem adnak át. Kicsi József igazgató megerősítette, a privatizációról a megyei tanács dönt, várhatóan következő ülésén, ő bízik benne, hogy átláthatóan, szakcég bevonásával történik majd a magánosítás.
Az ügy egyik legkényesebb pontja a szakszervezet által jelzett törvénytelenségek és összeférhetetlenségek tisztázása. Az igazgató szerint a megyei tanács bizottsága befejezte a munkát, semmilyen rendellenességet nem talált. Máthé István azonban nem ért egyet ezzel, dokumentumokat gyűjtöttek össze, a cégbíróságtól kértek ki papírokat, amelyek egyértelműen bizonyítják állításaikat. „A keddi tárgyalásokon az volt a vezetőség követelése, hogy vonjuk vissza beadványainkat. Ezt azonban nem tehetjük meg, kézzelfogható bizonyítékaink vannak. Megyünk tovább, és ha a bizottság nem ad nekünk igazat, megtámadjuk jelentését" — mondja Máthé. A kollektív munkaszerződés tárgyalása folyamatban, de a szakszervezet nem írja alá, ha nem kapnak megfelelő garanciákat — szögezte le a szakszervezeti vezető. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 318Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
