Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 8., szombat: Máról holnapra A düh rossz tanácsadóIgen nagy kérdés, jót tesz-e az RMDSZ-nek, úgy általában országos vezetésének, hogy a Székelyföldön (de nem csak itt) nem ragyogó, de mégiscsak eredményeket felmutató széki, illetve területi szervezetekkel szemben megtorló akciókat helyez kilátásba. Jót tesz-e egy pártként be sem jegyzett, igaz, kisebbségi szervezetként az országos politikai palettán is jól kivehető, mégis inkább érdekvédelmi, mint politikai entitásként törvényesített alakulatnak, ha túl szigorú és eredeti céljaihoz viszonyítva nagyon is pártos érdekeket akar érvényesíteni? Eredményes-e olyan körülmények között keménykednie, fenyegetnie, fejeket követelnie, öklöt ráznia, mikor nyílt titok immár, hogy szavazóinak egyharmadát elveszítette, ráadásul az EP-választásokon az is kiderült, a voksolásra jogosult magyar polgárok alig 28 százaléka járult azért az urnák elé, hogy az ő erejüket növelje? Hasznos-e, eredményes-e most olyan számonkérési és megtorlási hullámot elindítania, melynek következményei beláthatatlanok?
Bonyolult, súlyos kérdések, melyekre a szombati SZKT választ ugyan nem ad, legjobb esetben körvonalazódik a szövetség legújabb taktikai és stratégiai elképzelése, az, hogy milyen úton, kivel és hogyan akar tovább haladni. Innen, távolról csak az látszik, hogy a csúcsvezetésnek semmi kedve letérni a pártosodás útjáról, továbbra is egy szűk csoport akar dönteni minden jelentős kérdésről, pártkatonákká akarja változtatni támogatóit, s nem hajlandó megtűrni a másságot, a szervezetek viszonylagos autonómiáját. Mindebből logikusan következik: továbbra is dekoratív szerepet szán megfogyatkozott platformjainak, s nem befogadó ernyőszervezet akar lenni, ahogyan vezetői esernyővel felszerelkezve a választási kampányban hangoztatják. Hogy ezen belül fiatalítani kíván, Frunda Györgyöt (bizonyára saját kérésére) Bíró Rozália nagyváradi alpolgármesterrel vagy Korodi Attila környezetvédelmi miniszterrel akarja helyettesíteni, nem rossz lépés, de közel sem jelent majd annyit, amennyit a még megmaradt tagság elvárna tőle. S hogy vaskézzel akarják tovább vezetni a párttá degradált kisebbségi érdekszövetséget, az is bizonyítja, hogy a területi szervezetek átalakítására kieszelt eljárás épp annak a Verestóy Attilának a nevéhez fűződik, aki az elmúlt tizenöt év alatt alig tudott valamit kezdeni az udvarhelyszéki szervezettel, bukásból bukásba vitte, de éléről csak most mondott le, s mint kiderült, nem sikertelensége felismerése okán, hanem egy teljesen centralizált párt megteremtése érdekében.
A düh, a bosszú rossz tanácsadó, s korszerűtlen az az elv is, hogy ellenük van, ki nincs velük. Végre el és fel kellene ismerni, hogy ezt a sokféleképpen tagolt erdélyi magyar társadalmat más, új rendezőelv szerint kell összefogni. Mert ahhoz túl kevesen vagyunk, hogy egymás ellenségei legyünk. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 316Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||