Nem csak a skarlátról (Jegyzet)

Ahol egy óvodai csoportban, illetve osztályban egyszerre többen is megbetegszenek, elvárható lenne, hogy kivizsgálják az egész közösséget, és ne a szülőknek üzengessenek, hogy ha gyermeküket féltik, vigyék családorvoshoz. A rendelőkbe csupán többórás várakozás után lehet bejutni, az állandó gyógyszerkrízis miatt a nem beteg is beszerzi az egyszer-csak-kellhet pirulákat, sőt, várakozás közben a tömegben az egészséges is megfertőződhet, ráadásul annyi papírmunkát varrtak a családorvosok nyakába, hogy sokszorosára nőtt az egy páciensre fordított idő, s ennek csak töredéke a vizsgálat, a többit az írnoki munka viszi el.

Visszakanyarodva a skarláthoz: gondolom, nem túlzás azt feltételezni, hogy az iskolaorvosok és -asszisztensek feladatkörébe a gyermekközösségek egészségügyi felügyelete is beletartozik. Tévedés ne essék, nem a szülők mentesítéséről van szó, hanem arról, hogy ami a közösségben megtehető az egészségért, azt ennek felelősei tegyék meg. Sepsiszentgyörgyön nem így történt. Van olyan iskola, ahol a skarlát megjelenése után sokáig nem tettek semmit az egészségügyiek, talán az iskolavezetés is jobban odafigyelhetett volna, de amikor a tanítónő kezébe vette az ügyet, és garatvizsgálatra vitte osztályát, megkérdőjelezték erre való jogosultságát. Időközben egyre többen betegedtek meg, egyesek tünetmentesek voltak, de a vizsgálat alapján skarlátpozitívak, közben a szülők is összevesztek, egymást okolták gyermekük megbetegedéséért, mert ők idejében megmondták, aki beteggyanús, azt ne engedjék iskolába.

Mennyivel egyszerűbb lett volna szervezetten elvégezni a szűrővizsgálatot, szülői értekezletet tartani, és pontosan tájékoztatni a helyzetről. És ez nem csak a skarlátos napokra, hetekre vonatkozik, hanem az egész tanévre, hisz a szülőknek joguk van tudni, hogy milyen az egészségi állapota annak a közösségnek, ahol gyermekük naponta ébrenléti idejének felét tölti.