Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 11., kedd: Világfigyelő Magyar TükörAz elmúlt hét elején lemondott tisztségéről Kóka János gazdasági miniszter, aki ezentúl minden energiáját pártja szervezésének szenteli pártelnökként és frakcióvezetőként. Erre már csak azért is szükség van, mert a közvélemény-kutató intézetek felmérései szerint az SZDSZ jelenleg története leggyengébb népszerűségi eredményét produkálva egy százalékon áll, s nem éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges minimum öt százalékot. A gazdasági miniszteri posztra a gazdasági minisztérium eddigi kabinetfőnöke, a szintén szabad demokrata Kákosi Csaba került. A hírek szerint — ez is a múlt hét elejének bizarr híre volt! –— át kell alakítani a Kormányzati negyed építkezési tervét, kiderült ugyanis, hogy egy telek nem az állam tulajdona, s körülbelül egy évbe kerülne, amíg a jogi procedúrák intézése után megvásárolhatná. Ezt a kormány nem vállalja, inkább a tervet alakítják át. Mindez újra alkalmat teremtett a készülő Kormányzati negyed bírálóinak az ellenvélemény hangoztatására. Sok civil szervezet s az ellenzéki pártok szerint Magyarország jelenlegi gazdasági mélyrepülése nem indokolja az óriási beruházást, erre a negyedre semmi szükség… * Szintén múlt héten jelentette be Gaskó István, a Liga szakszervezetek elnöke a december l7-re hirdetett, meghatározatlan ideig tartó vasúti sztrájkot. A hat nagy szakszervezet nem mindegyike ért egyet a sztrájkkal, a célkitűzésekkel, főként az egészségügy tervezett privatizációjának leállításával viszont minden szakszervezet egyetért, s a civil szervezetek is. Megszólalt a bonyolult és a koalícióban is nagy vitákat kiváltó egészségügyi privatizáció kérdésében a Magyar Tudományos Akadémia orvoscsoportja is. Ők kezdettől nem értettek egyet az egésszel, sőt, javaslatokat küldtek a kormánynak, amire a kabinet nem is válaszolt. * December l7-én lesz a parlamentben a törvény vitája, ha megszavazzák, beindul a folyamat, amely bírálói szerint végképpen kettéosztja az országot, gazdagokra — akik elit szolgáltatásokat kapnak — és szegényekre, akik nem tudják megfizetni a szolgáltatásokat, melyekért több biztosító verseng majd. Nagyon érdekes, hogy mindezt a választási kampány során, az Orbán Viktor Fidesz-elnökkel folytatott nevezetes vitájában maga Gyurcsány Ferenc is így látta, s pontosan ezért nem tartotta vállalhatónak, sőt, hevesen ellenezte az egészségügyi biztosítórendszer privatizációját. Amerikával érvelt, ahol a rendszer megbukott, hiszen az Egyesült Államok lakosságának több mint egynegyede hullott ki a rostán… * Azóta a miniszterelnök véleménye változott. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter egyébként igen bizakodó, szerinte az új rendszer előnye, hogy felkínálja a választás lehetőségét. Szerinte hiába érvel az ellenzék azzal, esetleges kormányra kerülése esetén majd visszaállítja a régi, egybiztosítós modellt, mert arra már mindenki meggyőződhet arról, hogy ez bevált. * Kétségtelen, nagy nyomás nehezedik a szocialista frakció képviselőire, ráadásul a Liga szakszervezet legújabban szórólapokon hívja fel a képviselők fényképével együtt a honatyák és főként választóik figyelmét arra, hogy minden rajtuk múlik, most a szavazáson eldőlhet, kit képviselnek, a választókat-e, vagy a párt érdekeit. * Hiába hitelesítette, a határidőt kivárva, az Országos Választási Bizottság a Fidesz népszavazási kérdéseit, még el sem jutottak a Legfelsőbb Bírósághoz az iratok, máris megtámadták hitelességüket. Hogy lesz-e ezek után, és mikor népszavazás, a magyar törvénykezés malmainak, finoman kifejezve, kissé lassú őrlését figyelve — megjósolhatatlan… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 319Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||