Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 14., péntek: Közélet Más néven, de megmarad (Gépkocsi-regisztrációs adó)Miután precedens értékű perben Aradon az állam első fokon elveszítette a regisztrációs adó miatt ellene indított pert, és országszerte több helyen is az állampolgárok javára szóló döntéseket hoznak a bíróságok hasonló perekben, ráadásul az Európai Bizottság bevezetésétől fogva ellenzi, jogsértési eljárás indítását is tervezve a román állam ellen, a kormány úgy döntött, nem eltörli, hanem átkereszteli az illetéket környezetszennyezési adóvá. A Korodi Attila környezetvédelmi miniszter által előterjesztett jegyzéket a kabinet elfogadta, a miniszter azzal érvelt, a regisztrációs adó valójában környezetvédelmi eszköz, amely a szennyező fizet alapelvén működik. Mint mondta, az adóból befolyó összeget a környezet javítására fordítják vissza, elsősorban a gépjárműpark felújítását célzó program finanszírozására. Jövőben meg szeretnék duplázni a kicserélendő autók számát, és háromezerről négyezerre emelni a tizenkét évnél idősebb jármű forgalomból való kivonására kiutalandó összeget. Ugyancsak ebből a forrásból nyújtanának támogatást azoknak is, akik a hagyományos fűtési rendszerek helyett a megújuló energiákat — geotermális és napenergiát — szeretnék használni, illetve visszaerdősítésre és a zöldfelületek növelésére, valamint biciklipályák létesítésére is ebből az alapból utalnának ki. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 236Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||