A költségvetési csoda

Márpedig ez a tény alátámasztani látszik a román sajtó által közölt híreket, miszerint a Mircea Geoană vezette szociáldemokraták megegyeztek Călin Popescu Tăriceanu liberálisaival a költségvetésről. A liberálisoknak szó szerint nagy árat kellett fizetniük az ellenzéki honatyák voksaiért: sajtóhírek szerint a szociáldemokraták által vezetett önkormányzatok hatalmas összegeket kapnak majd a kabinettől. Az alku világosnak tűnik: a helyhatósági választások előtt a szociáldemokrata polgármestereknek eredményeket kell felmutatniuk, ezért van szükségük a pénzre, a kabinetnek pedig Geoană tábora nélkül esélye sem lett volna elfogadtatni a büdzsétervezetet. Jóllakik hát a kecske, és megmarad a káposzta is, íme, sikerült megtalálni a kompromisszumos megoldást, ahogy illik azt egy valamirevaló demokráciában — gondolná a jó szándékú állampolgár.

Csakhogy ez az alkufolyamat egyáltalán nem arról szólt, hogy a liberális és a szociáldemokrata gazdaságpolitikai elveket ütköztették. Nem arról folytak a tárgyalások, hogy mennyivel lehet megemelni a minimálbért oly módon, hogy a makrogazdasági egyensúly ne billenjen meg, ne ugorjon meg az infláció, ne nőjön a külkereskedelmi deficit. Ha érintették is a minimálbér kérdését, kizárólag a politikaitőke-kovácsolás eszközét látták benne, hogy majd egyik vagy másik fél, esetleg mindkettő voksokat szerezhessen. Nem esett szó arról, hogy a bér- és nyugdíjemelést miből fedezik, miközben marad az egykulcsos adórendszer, egységes hozzáadott értékadó, és csökken a társadalombiztosítási járulék. Kérdés marad, hogy liberális adópolitika mellett hogyan lehet a szociális intézkedéseket finanszírozni.

Mert amikor balliberális szövetségről hallunk, óhatatlanul a magyarországi példa lebeg a szemünk előtt. Ahol éppen így torpant meg a gazdasági fejlődés. És ennek lett következménye a Gyurcsány-csomag, a gazdasági megszorító intézkedések sora, a hazugság, az utcai tüntetések, a sztrájkok — a mai magyarországi közhangulat.