„És akkor jött a folytatás, a tenni akarás. Elhatároztam, hogy először is megpróbálom letenni új életem új alapjait. Sok minden szükséges hozzá, de a legfontosabb a józanság megőrzése. A kiharcolt szabadság megbecsülése. Minden áron. Tudtam és ma is tudom, józanság nélkül semmi sem sikerülhet többé. Szabadu­lásom óta, három év múlva is, emellett szavazok. Aki ezt nem érti, nem tudja, hogy milyen az igazi szenvedés, az igazi fájdalmat átélni nap mint nap, milyen valaminek a rabságában élni. Ha szabad lehetsz, jöhet a többi...
A legelső és legfontosabb feladatomnak tekintettem a családommal való kapcsolatom rendezését. Nagy veszteségeket könyveltem el ezen a téren. Gye­rekeimtől viszonylag elég hamar bizalmat kaptam. Két nagyszerű gyerek várt engem haza szorongó, de nagy-nagy szívvel: vissza az életbe, vissza az ő életükbe. Nagyon boldog voltam. Ez óriási erőt adott a további küzdelmekhez. És célokat, terveket a felelősségtudat mellé. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ők éltették a reményt, ők hintették el kibékülésünk magvait. Amit soha nem is reméltem volna, amire még gondolni sem mertem volna, az egy napon bekövetkezett. Keresz­tény mondás: Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Egy év után csonka családom kiegészült gyerekeim édesanyjával. Ré­gi-új családom újra együtt! Éle­tem legszebb napját ünnepeltem a szí­vemben, akkor még titokban. Eh­hez hasonlót tizennyolc évvel aze­lőtt éltem át, megismerkedésünk nap­ján. Azt hiszem, ennél többet nem kívánhattam új életemtől. Ez újabb erőt adott a további folytatáshoz.
Munkahelyemen váratlan kihívások elé néztem: új esélyt és reménykeltő bizalmat kaptam feletteseimtől is. A munkahelyi közösségtől pedig bátorítást. Úgy érzem, ez fontos volt nekem, és szükségem is volt nagyon rá. Csak hálásan gondolok vissza az akkori időszakra és mindenkire, aki mellettem állt! Isten fizessen meg mindenkinek a felemelő viszonyulásért. Tisztes és becsületes helytállással szeretném meghálálni, viszonozni továbbra is a kapott segítséget.”