Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. december 17., hétfő: Közélet Maroknyi emlékező a forradalom kitörésének emlékünnepén![]() Úgy látszik, már kihalt az, aminek élnie kellene: az érzés, ami akkor összefogta, összekötötte az embereket. Úgy látszik, mindenki elégedett sorsával — állapította meg keserűen Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) elnöke a tegnap délutáni, fél tucatnál alig több résztvevővel zajló forradalmi tiszteletadáson, melyre a szövetség — bár azért tartották december 16-án ünnepségüket, mert nem óhajtanak közösséget vállalni az ,,emberi áldozatok vérén elorzott forradalom haszonlesőinek" állami ünnepével — tagjai is igen-igen kis számban mentek el. Török József a Temesvári Kiáltvány 7. és 8. pontját idézte, hozzátéve, a kiáltvány mai napig aktuális, az eltelt tizenhét esztendő arra mutatott rá, hogy akkor nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie, azok irányítják ma is az országot, akiknek nem ott lenne a helyük: volt szekusok, pártfunkcionáriusok. Incze Sándor nyugalmazott tiszteletes bibliai felolvasásához csupán annyit fűzött óhajként: ha kevesen is vagyunk, tudjunk erősek lenni. Hisz az ember elfelejti a szenvedést — tette még hozzá. Mintegy magyarázatként, de nem felmentésként. Aztán két kis koszorú került a kopjafa tövébe, a VPFSZ-é és a városé, melyet Albert Álmos polgármester és Sztakics Éva alpolgármester helyezett el. És egy sóhaj végezetül, hogy jövőre hátha többen lesznek... Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 223Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
